A legkorruptabb

A NAV információinak alapján a Gazdaságkutató Intézet kiszámította, hogy 2022-ben a legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt a legnagyobb 370 ezer forinttal. Ezt követték a megyei jogú városok 304 ezer forinttal, majd a városok következtek (273 ezer forint), a legkevesebbet pedig a községekben keresték, átlagosan 243 ezer forintot. Az éhenhaláshoz sok, a tisztes polgári életvitelhez kevésnél is kevesebb. Ez, csak szólok, a munkaviszonyban álló szerencsések keresete, nincs benne a nyugdíj átlagjövedelmet csökkentő hatása. Az országos átlag is szégyen, de a községi és kisvárosi adat borzalmas. Azt jelenti, hogy Magyarország nagyobbik felén, főleg a budapesti agglomeráción kívül, európai mérce szerint a nyomor uralkodik.

Hasonló az aránytalanság a településtípusok között, ha a felsőfokú végzettségűek arányát és a vállalkozások (köztük a társas vállalkozások) számát nézzük. Illetve nem is csupán hasonlóság ez, hanem az állampolgárok képzetlensége és a szabad vállalkozás gyengesége a csekély jövedelem lényegi oka.

És a különbség, a kisebb települések leszakadása fokozódik, sőt még fokozódni fog, visszacsatolással. Például mert a nemzedékek közötti mobilitás Magyarországon kirívóan rossz, diplomás nagy eséllyel diplomás gyermekéből lesz. Például mert az infláció s a közterhek miatt a cégeknek egyre kevesebb a pénzük, s olcsóbb és gyorsabb mesterséges intelligenciával dolgoztatni, ezért a szolgáltató vállalkozások nagy része tönkremegy. (Ismerek alföldi faluban élő webfejlesztőt, aki visszament vasutasnak, az állami alkalmazotti lét sanyarú biztonságába egy közmondásosan rosszul működő óriásvállalathoz, mert különben nem tudná eltartani a családját.)

Fölösleges önmardosásnak tartom azt a sirámot, hogy „az ellenzéknek nincs ajánlata a vidék számára”. Már csak azért is, mert a 2021–22-es nagy – és az eleven gazdaságot gátlástalanul romboló – szavazatvásárlás óta a hatalom már túllépett azon, hogy a választókerületek zömében bármi kézzelfoghatót ajánljon. Minek? Kifejezetten az az érdeke, hogy nyomorban és tudatlanságban tartsa az ország kellően nagy részét, mert az akkor tőle függ. A krónikus fájdalmat pacalfesztiválokkal, migránsozó, ukrajnázó, vonderleyenező és sorosozó kampányokkal csillapítja. Dőre hit, hogy ezzel a hatalommal olyan dialógust lehet vagy kell folytatni, amiben érvek és „ajánlatok” (a mai állapothoz képest ígéretek) alkalmazhatók. Ez ugyanis feltételezné, hogy van közös vitaalap, nevezetesen hogy a hatalmat is a közérdek vezérli, ennek megfelelően megvan benne a jóindulat minimuma. Nem, ezt a hatalmat a saját szűk körű érdeke vezérli, és ennek megfelelően rosszindulatú. A gonoszság minden csomagolása: hazugság.

Ugyanez van a nemzetközi színtéren. Budapestre jött Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, hogy Orbánt rábírja Ukrajnával kapcsolatos putyinista álláspontjának megváltoztatására. Hiába. Párizsba hívta Macron. Hiába. Buenos Airesben a szó fizikai értelmében sarokba szorította Zelenszkij (Orbánt 2022 óta nem láttam ilyen idegesnek). Hiába. Akit a rosszindulat – és egy vagy két nagyobb gonosz hatalom – vezérel, azzal nem lehet dialógust kezdeni.

A fő érv eddig az volt – a Trianon-megszállott sérelmi nacionalizmusra apellálva –, hogy az ukránok elnyomják a magyar kisebbséget, megfosztják jogaitól. Ez az érv nem volt alaptalan, a magyar oktatás sorvasztásával Kijiv szerzett jogokat vett el, és nemzetközi egyezményeket sértett. Azt hívén, hogy Orbánnak valóban ez a baja, most az ukránok felülkerekedtek saját nacionalizmusukon, és beütemezték az oktatási törvény sérelmes nyelvi rendelkezéseinek módosítását. Dőre hitben élnek. A hírre Orbán és propagandagyára meg se rezdült, a kisebbségi sérelmet visszatették a spájz polcára. (Lehet, hogy holnap valamelyest reciklált formában megint előveszik.) Az új szlogen szerint – nem egészen új, de most ezt kapták elő az etelközi tarsolyból – „Ukrajna a világ egyik legkorruptabb országa”, s ezért nem is szabad megkezdeni vele a csatlakozási tárgyalásokat. Amit nyerítő röhej fogadna abban az univerzumban, ahol a tények számítanak, hiszen – például a Transparency International felmérése szerint – hazánk az Európai Unió legkorruptabb országa. Pontosabban: a magyar államot érzékelik a legkorruptabbnak az üzleti élet résztvevői és a szakértők. Az államtól független üzletemberek azonban Magyarországon nem számítanak, sőt kicsinálandók, mint Bige László, a szakértők pedig a Soros (most éppen: Alex) nevű démoni erő cselédjei. De legfőképpen: Orbán most olyan – először csak Magyarországra kiterjedő, aztán jöhet az egész világ – univerzum megvalósításán ügyködik, ahol nem léteznek tények. Ezt nevezik a bölcsek post-truth, azaz igazság utáni kommunikációnak, én meg alternatív világegyetemnek.

Lapzártakor még nem került sor az EU Tanácsának ülésére – pénteken lesz vége –, tehát amikor ezt írom, nem lehet tökéletes biztonsággal tudni, hogy Orbán a megkapott eurómilliárdokon ülve beváltja-e a vétóra tett ígéretét, és sikerül-e az Ukrajnának szánt ötvenmilliárdos segély és a csatlakozási tárgyalások ügyét levetetnie a napirendről. Matematikailag az se biztos, hogy holnap nem kél nyugaton a nap. Az viszont nem jóslás kérdése, hanem befejezett tény, hogy Orbánon kívül egyetlen döntéshozó sem hiszi el, miszerint Orbán a magyar érdekeket védte, amikor a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetének javításához kötötte Ukrajna felvételének támogatását, és nem veszi komolyan, hogy a korrupciós állapotok miatt akadályozza Ukrajna felvételét, ellenben azt fogadják el ténynek, hogy Magyarország a vezetőjével együtt a Kreml trójai falova Európában.

Amivel nem néznek szembe – az intellektuális és egyéb bátorság talán megvolna, de az információk hiányosak vagy elsikkadnak –, az annyi, hogy Ukrajnában lehetne javítani a valóban szörnyű korrupciós helyzeten a csatlakozás távoli időpontjáig, éppen mert ez az állam (egyik) érdeke, mert ott demokrácia van, és mert ott az állam nincs egy darab teljhatalmú politikus-oligarcha kezében. Magyarországon ellenben – ami e pillanatban teljes jogú tagállam – semmilyen tárgyalással vagy nyomással nem lehet javítani, itt ugyanis nincs demokrácia, az unió szégyenére. S a korrupció nem az állam betegsége, hanem összetartó kötőanyaga, s ily módon létezésének feltétele.

Ha az ország ezt tűri, akkor nem szabadítja meg a gonosztól az Európai Unió. Reménykedni kár.