hvg.hu, 2022. október 29.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Ez itt a kérdés.
Zuhan az életszínvonal, nő az elégedetlenség, és az ellenzék ezt igyekszik meglovagolni, már amennyire lovaglóképes. Egy jövőképes ellenzéknek azonban nem azt kellene most hangsúlyoznia, hogy milyen rossz dolgunk van, hanem azt, hogy milyen jó.
„Ahhoz képest” persze, mert mindig „ahhoz képest” van jó vagy rossz dolgunk. A rendszerváltás előtt ahhoz képest volt jó dolgunk, hogy a szovjet érdekszférában rekedtünk, és kirekedtünk a Nyugatból. Most azokhoz képest van jó dolgunk, akik kirekedtek a Nyugatból, illetve akiket fegyverrel akarnak az orosz érdekszférába berekeszteni.
Mi itt békésen tüntetgetünk, félnivalónk semmi, vagy semmi ahhoz képest, ami a tüntetőket éri, érte Oroszországban, Belaruszban, Iránban, Szudánban, Mianmarban, Hongkongban stb.
Nem lőnek belénk, nem hurcolnak el, nem kínoznak meg, nincsenek halálos áldozatok. Ehhez képest képesek félni tüntetéstől, sztrájktól, polgári engedetlenségtől oly sokan.
Arra a hazugságra, hogy az életszínvonal zuhanásáról, az árak elszabadulásáról, a forint elértéktelenedéséről Brüsszel tehet, nem helyes azzal a félhazugsággal válaszolni, hogy minderről a kormány tehet. Mert részben persze igen, részben viszont nem. Az a rész pedig, amelyről a háború tehet, semmi ahhoz képest is, amit Ukrajnának kell elviselnie, és ahhoz képest is, amit majd nekünk kell, ha visszarekesztenek az orosz nagyhatalom érdekkörébe. Mert ez a tét.
Az ellenzéknek a kormány hibáinak és bűneinek felmutatása mellett, de lehet, hogy előtt, az lenne a fő feladata, hogy áldozatvállalásra buzdítson. Távlatosan gondolkodó ellenzék esetén ez lenne a fő front a muszkavezető kormány és az ellenzék között.
A kormányzati retorika lényege az, hogy magyar embert nem érhet hátrány Ukrajna – vagyis Európa miatt. Semmilyen áldozat nem lehet elég csekély ahhoz, hogy érdemes legyen vállalni azért, hogy az orosz nagyhatalmi hódításnak gátat vessünk.
Ezzel kell az ellenzéknek szembeállítania azt, hogy amit nekünk el kell viselnünk, pláne az a rész, amelyet nem a kormány, hanem a háború, Ukrajna támogatása miatt kell elviselnünk, semmi ahhoz képest, hogy ukrán emberek bármikor életüket, fiaikat veszíthetik, lebombázhatják az otthonukat, áram és víz nélkül maradhatnak, ellehetetlenül az életük, romba dől a hazájuk.
Orbán Viktornak az az érdeke, hogy újra egy diktatórikus nagyhatalom fennhatósága alá kerüljünk, ez a nagyhatalom domináns szerephez jusson a régióban, és az a diktatúra, amit ő itt igyekszik kiépíteni, ismét megfeleljen a világpolitikai konstellációnak, miként a rendszerváltás előtt, és szűnjön meg az az ellentmondás, amely Magyarország intézményes nyugati, szövetséges státusza és Orbán diktatúrás törekvése között fennáll.
Orbán az agresszor gyors győzelmével kalkulált, abban bízott. Ezzel a bizalommal tájékoztatta a pápát áprilisban arról, hogy május 8-án vége lesz a háborúnak. Ennek jegyében hirdette, hogy Oroszország anyagi, emberi, fizikai ereje végtelen, tehát a háborúnak más győztese nem lehet. Brüsszel azért főellenség, mert nem hagyja győzni az agresszort, és nem hagyja érvényesülni a győzelem dominó hatását, melyben Magyarország is dominó lehetne.
Alekszandr Dugin, Putyin főideológusa, aki már régóta sürgette Ukrajna lerohanását, és aki nem véletlenül volt a célpontja annak a merényletnek, amelybe a lánya halt bele, leszögezte: Az orosz világ nem addig tart, ameddig Oroszország, hanem addig ameddig az Oroszország vezette civilizáció. Az a civilizáció, amely az orosz világ értékrendjén alapul. Oroszország szent kötelessége, hogy ezt a civilizációt egybefogja, és ezen értékrend erősödését jelzi Dugin szerint „Orbán Viktor győzedelmes országépítése” is Magyarországon.
Azt persze csak a nacionalisták gondolják, hogy egy nemzetnek van saját értékrendje, hiszen minden nemzet különböző értékrendet képviselő emberekből áll.
De hogy a duginista-putyinista nacionalisták mit gondolnak erről az értékrendről, azt Dugin egyik ifjú követője így fogalmazta meg: „Az individualizmus és az önálló véleményformálás Európára jellemző jegyek, de mi nem oda tartozunk. Az orosz nép fő vonásai az engedelmesség és a vezető iránti szeretet.” (Minderről részletesen tájékozódhat az olvasó, ha kézbe veszi Masha Gessen nemrég megjelent Jövőnk a múlt című kiváló könyvét.) Ezek a fő vonások nem az orosz nép vonásai, hanem Putyin híveié, és nem a magyar népé, hanem Orbán híveié. Orbánnak alapvető érdeke, hogy ezek a vonások Magyarország és Európa népének minél nagyobb részére kiterjedjenek.
Az áldozatot ehhez a téthez kell mérni. Ha a nagy szavak a pontos szavak, akkor azokat kell használni: Magyarország szabadságáért és függetlenségéért kell áldozatot vállalni. Ebben a tudatban fizessük a gázunkat, áramunkat, benzinünket, kenyerünket.