Földi

Dr. Földi János — az elmúlt hetekben sok százszor hangzott el a név.

Vajon hányan tudják e honban, kinek a nevét viseli a hajdúhadházi országdöbbentő ámokfutás kapcsán elhíresült tanintézmény?

Kevesen. Talán Hadházán páran és néhány ezer magyar szakos tanuló, tanár. No meg egy-két művelt ember.

Földi ma már leginkább csak arról nevezetes, hogy Csokonai nevelője, barátja volt.

Pedig polihisztor volt, költő, nyelvész, verstudós, Linné rendszerét fejlesztgető természetbúvár, polgári hivatás szerint a hajdúvárosok Hadházán székelő főorvosa, és mindenekelőtt megszállott művelője, nevelője a nemzetnek.

El is nyerte méltó jutalmát.

Szalontán született szűrszabó fiának, háromévesen már árva volt, szolgadiákként tanult, orvosként gyakran fizették, mikor révbe ért volna, akkor szép felesége lett csapodár, végül tüdőbajt kapott.

1801-ben fulladt meg, negyvenhat éves korában. Épp hogy megérhette még gyermeke halálát.

Igaz, magyar tanársors, tudóssors.

Városának halála után száz évvel jutott eszébe „becstelen puszta bogács fedte” sírja fölé követ emelni.

Csokonai három verset is írt hozzá, melyből az egyik – a Dr. Földi sírhantja felett című óda — remekmű.

A vers arról szól, hogy szomorú ország Magyarország, a „dűlt haza”, ahol doktornak, tudósnak, poétának egyaránt sanyarú a sorsa.

Utolsó versszaka így hangzik:

„Lesz még az a kor, mellybe felettem is / Egy hív magyarnak lantja zokogni fog, / S ezt mondja népünk: Ó miért nem / Éltek ez emberi századunkban? ” Csokonainak, Földinek és a többinek még várniuk kell a lantszóra kicsinyt.

Ez még nem az a kor.

Ez még nem az az emberi század.

Bächer Iván