A zöldpárti akkus

November végén tartotta tisztújító kongresszusát a Fidesz, beszédet mondott Orbán Viktor, az azt követő napokban politológusi és szakelemzői vélemények töltötték meg a jobboldali média összes zugát. Ha valaki csak ezeket olvasta volna, olyan érzése támadhat, hogy korszakos beszéd volt.

Más a helyzet, ha az ember meghallgatta a beszédet magát. A kormányfő a valóság és a mellébeszélés egészen különös keverékét vezette elő: politikai pályafutásának utolsó tizenvalahány évében olyan homályos és zavaros, egymásnak ellentmondó elemekkel terhelt közéleti felépítményt hozott létre, hogy ma már szemrebbenés nélkül elmond bármit, amit beszédírói elébe tesznek. Sőt, el is hiszi, mondok egy példát. Korábbi önmagához képest többet beszélt arról, hogy a Fidesz milyen erőteljesen zöldenergiapárti. Az ember úgy gondolná, hogy a hazai akkumulátorgyártás ijesztő ütemű fölfuttatása, az azzal kapcsolatos jogos természetvédelmi aggodalmak, nemkülönben a már eddig is aránytalanul magas munkahelyi balesetszámok ismeretében komolyan kellene venni a valóságot meg a hallgatóságot, és elmagyarázni, hogy minden aggály ellenére miért is jó ennek az iparágnak a megtelepítése. Ehelyett Orbán Viktor lazán odaveti, hogy a Fidesz-kormány zöldenergiapárti. Más kérdés, hogy ideológiai beszállítói másnap már mindezt úgy magyarázzák, milyen nagy figyelmet kapott Orbán beszédében a zöldpártiság. Ahogy Mráz Ágoston Sámuel értőn kifejtette: „a Fidesz zöldenergiapárti, ami értelmezési keretbe foglalta az akkumulátorgyártást” – hozzátéve, ez már az önkormányzati választásra lehet felkészülés, hiszen a téma sok helyütt szülhet konfliktust.

Kormányfő és megbecsült intézetigazgatója egymást erősítő magyarázata. Két férfiember véd- és dacszövetsége. Tartalmilag ugyan egyik sem mond mást, mint hogy az akkumulátorgyártással semmi baj. Plusz még értelmezési keret, önkormányzati választások, zöldpártiság.

A miniszterelnök beszédében elhangzott „nindzsa-kormány” különösen lelkes kifejtéseket generált kormányközeli körökben. A Nézőpont Intézet vezetője felidézte az Orbán Viktor által elmondottakat, és így gondolkodott: ez pontosan ellentéte az Antall-kormány „kamikaze-kormányzás”-ának, amely önfeláldozóan, a saját bukását is bekalkulálva hajtott végre 1990 után fordulatot. Mint Mráz kifejtette, a „nindzsa-kormányzás” azt jelenti, hogy a miniszterelnök túl szeretné élni azokat az intézkedéseket, amiket bevezet.

Nem lenne ezzel a véleménnyel akkora baj, ha nem állítaná szembe Orbán kijelentését Antalléval, de így igencsak történelmietlen és buta. Antall mozgásterét ugyanis a történelem jelölte ki számára, egy világrendszer bukása utáni állapot szűk lehetőségeivel, míg Orbán mozgásterét több mint egy évtizedes szorgos munkájával saját maga korlátozta a mostani szűkülő pályára. Antall József realista politikusként tisztában volt a lehetőségekkel, és kendőzetlen őszinteséggel beszélt erről, amikor „kamikaze-kormány”-nak nevezte kabinetjét. Antall számot vetett a realitásokkal, és igyekezett ahhoz igazítani az ország lehetőségeit, Orbán folyton buherálta a valóságot, döntéseiben – ez most már világosan látszik – nem az ország a fontos, hanem saját politikai jelene, és jövője, ami a pillanatnyi állás szerint szerényebb sikereket tartogat számára, mint a múltja. Bizonyára volt benne valamikor jó szándék, ma már nem biztos ez sem, ráadásul beszorult egy csőbe, megfordulni sem tud.

Orbán szempontjából kedvezőtlen az Antall-lal történő összevetés. Sok ellenszenves kijelentése ellenére Antall József kormánya Magyarországot mint szuverén, szabad és demokratikus országot helyezte vissza a világtérképre. Három és fél éves kormányzása alatt a korszak kiemelkedő politikusaival találkozott. A német újraegyesítésen dolgozó kancellárral, Helmut Kohllal, Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel, Jacques Chirac francia elnökkel és George H. W. Bush amerikai elnökkel. Magánkihallgatáson II. János Pál pápa fogadta. Kikkel találkozott az utolsó három és fél évben Orbán? Putyinnal többször is, a kínai miniszterelnökkel, a szovjet utódállamok féldiktátoraival, a török elnökkel és Putyin hűséges fegyverhordozójával, a fehérorosz Lukasenkával. Ehhez képest nyugati vezetőkkel alig, hacsak a brüsszeli folyosókon nem. Jobban belegondolva, Mráz alapjában pontosan fogalmazott: Orbán túl szeretné élni azokat az intézkedéseket, amiket bevezet. Soha nem fogja megérteni, amit pedig minden komoly politikus pontosan tud: nem kell feltétlenül mindent túlélni, a politikusi létforma ismeri a bukást. Ő nem ismeri, mert szíve, lelke, koponyája tele óvodai genderaktivisták „grasszálásával”, fejét nemzeti konzultációkon töri, és szuverenitásvédelmi törvényről álmodik. Amiből aztán mindenki kiolvashatja, kik azok a hazaárulók.