Klauzál

A Klauzál teret is csak az ismeri, aki idevaló. Akinek itt lakott apja, nagyanyja, akit a Kertész vagy Labda utcai elemiben vertek, aki itt volt gyerek, zöldséges, kofa, iparos, nyugdíjas, akinek taxisként itt van törzshelye, akit már hetven éve is ide zavartak le kóser borért péntek délelőtt, és persze akit ide zsúfoltak, ide zártak vagy aki itt hantolt szerettet — hisz mifelénk ott van hon az ember, ahol már törtek életére.

Magam tehát, aki csak kutyát viszek le ide, vásárolgatok néhanap, vendég vagyok itt, nem is lehetek már más soha.

De hát a vendégnek is lehet szeme.

Klauzál tér. Pest legkisebb kerületének, az Erzsébetvárosnak főtere. Az Erzsébetváros sokkal homogénebb, mint például a József- vagy akár szomszédja, a Teréz-. Úri rész benne csak a Fasor körül van, kicsiny. A többi ilyen, mint e tér, a kerület négy teréből az első.

A Klauzál tér nem volt az elit tere soha.

Kétkezi, iparos, kofás, kereskedős, kispolgári és polgári tér volt — ha mostanság nem ment volna el az embernek a kedve ez utóbbi jelzőtől.

Szőlős, gyümölcsös kertnegyed, pontosabban annak széle volt a XVIII. század végéig — Kertész, Akácfa nevek őrzik emlékét e világnak. A szaporán épülgető házak is eleinte falusiasan, az utcákra merőlegesen sorakoztak a dűlőutak mellé, tágas udvarral, hátul kerttel, ahol a lakók, félparasztok, zsellérek, prolik gonddal ügyelték a szőlőt, a barackot, a tyúkot, a disznót.

Aztán — II. József derék rendelete után — minden addig létező, bár már addig is Ie-leküzdhető akadály elhárult a zsidóság ide-oda költözgetése elől.

A zsidóság egy jó része úgy döntött, e tájon ver majd sátrat a szép ünnepen.

A későbbi Klauzál tér lett a határa a zsidók és a kevésbé azok által lakott világnak.

A kertek helyén kialakult a hamarosan piacként is szolgáló térség, sokáig névvel sem bírt, majd 1874-től Istvánról, az 1848-as főherceg-nádorról neveztetett el. (A név később odébb költözött, a mai Bethlen Gábor térre, hogy végül a Városliget sarkára kifutó utcán állapodjon meg mind a mai napig, csak egy köztes időben adván ál a helyet a táblákon Landler Jenőnek.)

Terünk 1907-ben kapta Klauzál Gábor, a derék 1848-as miniszter nevét.

A múlt század második felében Pest városának egyik legnagyobb piaca működött a macskakövekkel borított helyen, elegyes piac, szétválasztva, de mégis egymás mellett sorakoztak a féldisznók az egyik, a kóser libák a másik fertályon.

A csarnok helyén 1874-től az ezerszemélyes István Téri Színház üzemelt pár évig, de aztán tönkrement, leégett.

Színház és más efféle nem volt, és ma sem való ide.

Mikor 1897-re elkészült a III. számú vásárcsarnok, az egész piac behurcolkodott, és ott is maradt sokáig, csak 1945 januárjában került ideiglenesen a zöldség-, a túró-, a krumplihalmok helyére pár ezer embertetem.

A Klauzál tér az 1944 decemberében fölállított pesti gettó temetője lett. Mikor már elásni a holtakat nem volt se hely, sem erő, a csarnokban stószolták azokat föl.

Aztán persze élni kellett újra.

Az ötvenes években elbolttalanodott a tér, mondják, hogy még érződött a zsidóság hatása, aztán mindinkább más hatások hatalmasodtak el.

Azért mostanság bizonyos zsidóreneszánsz újra megfigyelhető. De hát nehéz lesz a kivágott erdő fáiból készített seprőnyelekből újra hajtatni lombot.

Elegyes a tér manapság. Ilyen is, olyan is.

A Nagydiófa utca felőli házsort tízegynéhány éve — tömbrehabilitáció fölkiáltással — szépen, alaposan rendbe hozták. Nem maradt itt szoba-konyha, közös vécé egy sem, de még a lakók egy részét is kicserélték.

Aztán a pénz elfogyott, és a tér másik három oldalán maradt minden a régiben.

És ha csak úgy maradt volna.

De ne legyünk igazságtalanok: kettős a tér, akár a város.

Pár hónapja megszépült például, korszerűsödött belseje: remek játszóterek képződtek, őrzött instrumentumokkal, s olyan homokozókkal, ahová kutya lábát sem teheti, egyebéről nem is beszélve.

Kies szegmentje van a kártyások hadának — a város legöregebb kerülete ez, s a fiatalodásban bizony csak részben van köszönet.

És nem lehet eléggé hangsúlyozni: itt megpróbáltak gyógyírt találni a város legnagyobb bajára: a kutyára. A tágas, kijelölt helyen a piszkot naponta szedik, a talajt pedig lángszóróval fertőtlenítik havonta. Mindezért a kutyatulajdonosok tetszés szerinti összeget befizethetnek hébe-korba.

Bizony a szomszédos VI. kerület urai átrándulhatnak ide tanulni.

A téren továbbá számos patinás intézmény székel ma is.

Kezdjük a Shalommal, amely kóser, ha nem is annyira, mint a szomszédos. Dob utcai Hanna. Most éppen zárva van egyébiránt. A Nagydiófa és a Klauzál utca közti részen számítógépesek és frizsideresek ütöttek tanyát. A csarnok előtt tart ki évtizedek óta a számtalanszor megénekelt, legendás Kádár, ahol a főtt hús és a meggymártás valóban kitűnő, de ahol már garnírungként egy kicsinyt túl sok a színész. (Július 24-ig tatarozzák a Kádárt is.)

A Nyár utca sarkán a nemrég nyugdíjba vonult Zoli bácsinak zöldségese előtt, az egykori Bréma Szálló falai között egy radikális hely várja a vendéget reggeli öttől, a Lépcsős. A két sarokkal arrébb, a Bucsinszkyban székelő Rejtő Jenő erről az intézményről is írhatta volna volt: belépés díjtalan, kilépés bizonytalan. Ki ide betér, fölhagy minden reménnyel, hogy más klasszikusoknál maradjunk. Szegény szegények, nagyon szegények és még szegényebbek törzshelye ez, továbbá olyan vendégeké, akikkel szemben nincsen bizonyíték.

A tér egykorvolt világát őrzi viszont a 16. számú ház pincéjében a kóser borozó. A hely maga a megtestesült patina. Lázár Márkus borpincéje volt a háború előtt, most a hitközségé. Palackos és kimért kóser borokra, honi és külhoni röviditalokra, üdítőkre lelhet itt a betérő, ha eltalálja a meglehetősen szeszélyesen szabályozott nyitva tartás idejét. De a legkomolyabb portéka mégiscsak az itt palackozott kóser szilvapálinka, amely olyan kóser, hogy annál kóserebb pálinka nem lehet.

A tér szíve ma is a csarnok, vagyis most a Kaiser’s, mely cég a Skála-Coop-tól vette át a hetvenes években rendbe pofozott hatalmas teret.

A bolt bizony igen jó, messze jobb mindenféle másnál, nagyságrendekkel olcsóbb, és a választék is téveszthetetlenül nagyobb, mindig van friss tőkehús, a zöldséget nem nejlonban rohasztják, nem féltucatnyi, de félszáznyi fajta sör sorakozik a gondolákon, és sorolhatnánk még soká.

Csak a nép, ugye, az istenverte nép, avval van a baj.

Pár éve szokott vásárlókocsik voltak itt üzemben, amelyeket ki is lehetett tolni a parkoló kocsihoz a térre. Aztán szépen eltolták a derék pestiek valamennyi kocsit, telken, gangon, valahol jól jön az.

Vett a bolt újabb kocsikat tehát.

Most már nem történt hosszas bíbelődés: egy napon lopták el valamennyit.

Jó pár hónapig nem volt kocsi, kosár volt, most van kocsi újra, de nem lehet kitolni. A telivásárolt kosarat hosszú pakolópultra lehetett helyezni — egészen addig, míg a helyi ifjúságnak ez a pult nem lett a törzshelye. Azon lehetett ülni naphosszat, üvölteni, vevőt köpködni, verni.

Gyorsan született megoldás: leszerelték a pultot. Egy darabig a szupermarketben vásárló erzsébetvárosi a puszta földön pakolt, a fiatalok pedig a csarnok terében állva voltak kénytelenek randalírozni.

A rendőrség már megfáradt holmi hívásra jönni, a rendész pedig félt.

Most, e napokban beállítottak két újat, hatalmasat.

De a probléma alighanem még őnáluk is nagyobb.

Mindenesetre pár napja csönd van, és visszarakták a pultot is.

Folyik a harc. Aminek az a tétje csak, hogy mi lesz itt, mi lesz itt csarnokból, térből, kerületből.

Jó lenne persze valami stratégia is e harchoz, hogy anyagiakról már szó se essék.

Ám akinek pénz és hatalom van a kezében, az már nem érez a bőrön. Parlamenti folyosón, svábhegyi villakertben, zártkörű pubban ritkán kell a zsebbe kotró szutykos kézre csapni.

A város pénze pedig bulikra, fesztiválokra fogy.

Pedig jó lenne valami plánt megrendelni, valami prodzsektet legalább.

Mert nem dőlt el még a harc.

Aminek tétje, hogy valami városszerűség támad itt föl újra vagy az lesz e tér is, ami volt: megint a gettó.