Török Sándor

1904-ben született Homoróddarócon, ami már önmagában igen szép. Homoróddarócon születni — azzal már el lehet az íróságot kezdeni.

Iskolát — nem éppen sokat — Fogarason végzett, ugyanitt esett túl első és utolsó öngyilkosságán is.

Miután az iskolától — jócskán érettségi előtt — kölcsönös megegyezéssel elvált, két puszta kezével dolgozni szegődött.

Volt havasokban favágó, bőrgyárban gépszíjkészítő, pakolt hordókat sörös lovak hatalmas fara mögé, majd Brassóban kitanulta a bádogosságot, hogy e tudás birtokában csaphasson föl kolozsvári színésznek.

A húszas évek elejétől kezdett újságokba írni, és erről aztán nem is szokott le, míg élt. A kolozsvári Ellenzék, a kolozsvári Újság, a temesvári Hírlap, a Szegedi Napló, majd Budapesten a Magyarság, később az Újság munkatársa volt.

Közben szolgált a román hadseregben, végigcsavarogta Erdélyt, és végiglakta a harmincas évek Budapestjének valamennyi kiadó szobáját.

Amikor annak jött ideje, akkor életet mentett, és nyugodtan mondhatjuk: hősnek csapott fel.

Mint a kamarából származása miatt kizárt hírlapírót, 1944-ben internálták. A Csepel-szigetre, majd Horthy-ligetre, a mai Ady-ligetre került.

Innen menekítették ki jobboldali lapoknál dolgozó egykori kollégái. A később fölakasztott Rajniss Ferenc, az Esti Újság főszerkesztője eszelte ki, hogy a Zsidó Tanácsba kell kooptálni Törököt, és így ki lehet hozni a táborból.

A kimentett író a keresztény zsidók ügyeinek intézője lett a Zsidó Tanácsban, majd önállósította magát, katolikus és református és mindenféle más barátaival, ismerőseivel létrehozta a Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetségének Ideiglenes Intéző Bizottságát, és elkezdett életeket menteni.

Erről ő is — Egy kis kertet szerettem volna című könyvében — és mások is bőségesen beszámoltak. A gyerekek miatt említsük itt csak meg, hogy Török Sándor mindent megtett, hogy a magyar egyházak vezetői fölemeljék szavukat a deportálásokkal szemben, személyesen tárgyalt Serédi Jusztiniánnal és Ravasz Lászlóval, ez utóbbinak ő vitte el a szlovák szökevények által összeállított úgynevezett auschwitzi jegyzőkönyvet, amelynek ismeretében már annak is tudnia kellett, hogy a magyar vidéki zsidóságot nem dolgozni vitték, aki ezt nagyon nem akarta tudni addig.

A magyar történelmi egyházak örök szégyenfoltja marad, hogy 1944 nyarán szavukat nem emelték föl.

A jegyzőkönyvet Tőrök Sándor juttatta el Horthyhoz, és így szerepet játszott abban, hogy a budapesti zsidóság egy része megmenekült, bár nyomósabb érv lehetett a szövetségesek fenyegetése, miszerint ha nem állítja le a deportálásokat, Horthyt háborús bűnösként vonják felelősségre a háború után.

A német megszállást követően a szervezett embermentést a partizánmunka váltotta föl. Nagy Emil, volt miniszterhelyettes, felesége szintén antropozófus volt. Kis-sváb-hegyi villájuk pincéje a menekültek egyik tranzitállomása lett, több tucat üldözött bújt meg itt, amíg Törökék kinek-kinek elkészítették a hamis papírt.

Török Sándornak 1945 után a rádió, a Tankönyvkiadó és végül a Család és Iskola című orgánum voltak állomáshelyei.

Párttag nem volt soha, a politikai viharokon mindig gond nélkül átsegítette bátorsága, bölcsessége, emberszeretete és nem utolsósorban bámulatos önmegszerettető képessége.

Nem ösztöndíjakból élt — nyugdíjig szakadatlanul polgári hivatal betöltése mellett írta könyveit. Bár mindig a maga életének stációiból merítette a témát, nem magáról írt. Az útjába kerülő töménytelen embert csudás pontossággal és még csudásabb szeretettel örökítette meg.

Pontos író volt: „Hideget eszünk este, szalonnát, kolbászt, effélét, vagy néha rántottá csinál Ilona, s teát kapunk hozzá. Kicsit üldögélek még utána. Péter a könyveivel, füzeteivel zizeg-motoz…. Irén néni kötöget, vagy számadásokat vizsgál, a nagymama engem kémlel fél szemmel, s csuklik egy-egyet: Naaa! Perecsényi Ferenc a könyvespolchoz lép, leemel egy kötetet, s azt mondja paposan: felolvasok. Ilona behozza a tál vizet, belekészíti az orvosságot, Ferenc bácsi leveti a cipőjét, térdig fölgyűri a nadrágját, s óvatosan beleengedi dagadt lábát a tálba — szszsz — azt mondja, s vigyáz, hogy ki ne loccsanjon a víz — ezt fél szemmel Irén néni is nézi —, aztán megnyálazza mutatóujját, körülnéz rajtunk. Végül álla két felére csurgó bajszával, csontos fejével a könyv mögé bújik. Onnan jön öregedő, kopott baritonja: A madár fiaihoz. Írta Tompa Mihály… Száraz ágon, hallgató ajakkal, meddig ültök csüggedt madarak? Nincs talán még elfeledve a dal, melyre egykor tanítottalak?! — Befejezi. Becsukja a könyvet, s azt mondja: allegória.

A néni fölnéz a kötésről vagy a számadásokból.

— Szép — azt mondja. — Maga holnap menjen el az adó miatt ehhez a Bratuhoz.”

Az Örök vasárnapok című regény, melyből a citátum való, a hagyományos Erdély széthullásának páratlan könyve.

Török Sándor az antropozófiának volt őszinte hívője.

Még a harmincas évek derekán egy olvasója kereste föl és invitálta el Nagy Emil kis-sváb-hegyi házába, ahol a Rudolf Steiner tanainak követői gyűltek szeánszra akkoriban.

Az egyébként mélyen katolikus Török elment, gondolta, jó hecc lesz, szerette a bolond embereket, csinált is egy kis skandalumot, de aztán megragadta a különös tan vagy eszmerendszer, vagy micsoda, és haláláig hitt a reinkarnációban, a szeretetben és a jóságban, mert ez mind benne van az antropozófiában, ha igaz.

Török Sándor feleségének története újabb regény — amit tudomásom szerint nem írt meg. (Nekem barátnőjük, Tóth Eszter költő — Tóth Árpád leánya — mesélt most, a Liget folyóiratban mostanság maga is emlékezik. Török Sándorra is.)

Hönig Heddy a húszas években a kolozsvári Ellenzéknél gépírónősködött, itt találkoztak össze.

Aztán Török a román katonaság elől — úgy vélte, eleget szolgált ott — Pestre menekült. Innen bombázta leveleivel az Erdélyben maradt leányt, aki nemigen akarta komolyan venni a dolgot. Ekkor a kétségbeesett kérő öngyilkossággal kezdett fenyegetőzni, és mivel ebben már volt praxisa, Heddy megijedt, no meg mégiscsak jóképű, eredeti, tehetséges fiúról volt szó. Heddy tehát fölkerekedett Budapestre, ahol egybe is keltek legott.

Török Sándor ekkoriban a Széchényi Könyvtárban szolgált altisztként. Egy albérleti fél ágyat tudott fölajánlani asszonyának, aki viszont szellemi apportot vitt a házasságba: a spórolásnak valami csudálatos tökélyre fejlesztett tudományát.

De hát Török egy-egy gesztusért — imádott a kazalnyi rózsával zsúfolt utcán leborulni asszonya lába elé — habozás nélkül fölborított minden költségvetést.

A harmincas évek vége felé kezdett jobban menni. Török Sándornak darabját adta a Nemzeti Színház, Perczel Zitával, Tímár Józseffel és sikerrel.

De akkor meg a kapcsolat fáradt el kicsinyt.

Túl fiatalon keltek egybe talán — mindenesetre a férj kezdett késni, kimaradni. Szétköltöztek. Az asszony munkába állt a stomatológián, és azonnal össze is szűrte a levet valami szájsebész professzorral, egyszóval általános volt a zűrzavar, amikor 1944 beütött.

A baj összeforrasztotta őket újra.

A munkaszolgálatból — ez időből való a szakállas kép — Török csodálatos szép levelekben esküdött örök hűséget.

De arra ő sem számíthatott, hogy épp feleségének megmentője, aki a nehéz időkre Heddynek kölcsönözte papírjait és nevét, olyan szép lesz, mint amilyen volt.

A fölszabadulás után lobbant szerelem hevességét nem csillapította az sem, hogy a hölgy nem viszonozta Török érzelmeit.

Szétvált a házaspár újfent, sőt most már el is.

Török Sándor jó barátjához költözött, Dallos Sándorhoz, majd elment Janka nénihez, mert mindenkinek van egy Janka nénije, akihez el lehet menni, ha gond van.

Ez a Janka néni a Virágkedvelők Egyesületének volt tagja, társaival hetente találkozott az Abbáziában és magokról diskurált.

1950-ben, mikor az egyesületet betiltották. Janka néni illegalitásba vonult, csak nagy titokban találkozott és tárgyalt petúniaügyekben.

Közben Heddy elvett egy régóta tartogatott talonfiút, egy derék ügyvédet, akihez hozzá is ment feleségül.

De volt urával változatlan barátságban maradt, olyannyira, hogy mikor látta, hogy exférje munkakörülményei nem ideálisak Janka néninél, fölajánlotta, hogy költözzön vissza megszokott zugába, elférnek a nagy lakásban hárman is.

Az ajánlatot Sándor el is fogadta, így volt miről beszélni Budapest népének éveken át.

Pedig ők valóban remekül éltek hármasban. Heddy becsülettel főzött — inkább főzetett —, mosott, vasalt mindkét urára, együtt fogadták a vendégeket, hármasban jártak zsúrokba el. Úgy éltek ők, mint három galamb.

A Mauthausent megjárt ügyvédet aztán elvitte egy infarktus.

Ott maradtak kettesben megint.

Nem voltak már fiatalok éppen, kezdődtek a betegségek is, éltek, ahogy kell, óvták, ápolták egymást, ki-ki kórházazott, ha kellett a másikért, végül Török Sándor elvette feleségét feleségül újra.

Boldogan éltek aztán, míg meg nem haltak.

Török Sándornak gyerek nem adatott, de mindig volt körötte, mellette apró, cseperedő és nagyobb, mindig fogadott ő, tanított, nevelt, hatott, hogy Kököjsziről, Bobojszáról és a többiről ne is beszéljünk.