Egy magyar könyves emlékezete

Pár hete volt ötven éve, hogy 1938. február 10-én a Széchenyi fürdő egyik kádkabinjában szolgálati fegyverével keresztüllőtte ennen fejét egy nagy magyar könyves — könyvkiadó és kereskedő Blum Béla.

Sopronban született 1896-ban. Apja Blum Náthán híres soproni könyv- és papíráru-kereskedő volt. Jómódban élt a család, a gyerek kellő polgári nevelést kapott, 1912-ben érettségizett Sopronban majd Bécsben tanult jogot. Másodéves volt, kitűnő tanuló, amikor az egyetemen ellopták a télikabátját. Hazautazott és többé nem tette be a lábát az intézménybe. Olyan helyre ugyanis, ahol a kollégák egymás holmijait lopják, ő nem volt hajlandó eljárni. Blum Béla elhatározta, hogy könyvkereskedőnek képezi ki magát. De még neki sem veselkedhetett, amikor kitört az első világháború, melynek ő első napján bevonult. A soproni tüzér végigharcolta a galíciai, itáliai, román frontokat, elébb mint önkéntes hadapród, majd zászlós, végül hadnagyként kapott súlyos sebet.

Fölépülése után a polai repülős iskolába jelentkezett és pilóta lett. Már több tucat bevetésen, légi csatán volt túl, mellét már elborították a kitüntetések, amikor gépét srapuelszilánk találta el. Társai szörnyethaltak fára esett, és túlélte az ezerötszáz méteres zuhanást.

A háború után Blum Béla visszatért élete első és egyetlen igaz szerelméhez, a Könyvhöz.

A soproni könyvtárban kezdett ténykedni, majd a kommün után — mert már ekkor sem szenvedhette a zsidózást — Bécsbe került és a 24 éves nagypolgár, főhadnagy, egykori joghallgató beállt a híres Braumüller céghez — inasnak.

Könyveket csomagolt, és hordott kifelé.

De nem csinálhatta ezt sokáig. Főnöke, Hans Sachsl azonnal fölfigyelt Blum Béla csodálatos könyvérzékére. Egy év elteltével már a Braumüller cég cégvezető-üzletvezetőjeként irányította a vállalat hét boltját. A Graben főüzletének rendkívül gonddal berendezett, páratlan választékot kínáló pincehelyisége, a Bücherstube a húszas évek Bécsének egyik Európa-szerte ismert látványossága volt. A Blum vezette boltból hetente rendelt a párizsi Bibliotheque Nationale vagy a Londoni British Museum.

Blum Béla 1924-ben vette feleségül a Könyves Kálmán könyvescég igazgatójának, Horváth Gézának Marcsa lányát, aki akkoriban a bécsi Seidl-féle könyvkereskedésben dolgozott. Ugyanebben az évben Blumot meghívták a német Ullstein cég bécsi kirendeltsége vezetőjének is. Ő azonban kereskedőnek tartotta magát, aki nyomdához, kiadáshoz nem ért. Erre Ullsteinék havi 500 márka fizetéssel elküldték egy évre Berlinbe a cég munkamódszerét tanulmányozandó. Két hónapot sem töltött az óriási könyv- és nyomdabirodalomban, amikor járandóságát a duplájára emelték és fél év elteltével már a bécsi kirendeltséget vezette.

Huszonkilenc éves volt ekkor.

Három hónapi munkálkodás után jelentkezett feletteseinél és visszaadta megbízását, mondván, hogy a bécsi részleg meggyőződése szerint nem lehet eredményes, lelkiismeretével tehát nem összeegyeztethető a további igazgatás. Tanácsát megfogadva a kirendeltséget meg is szüntették, egyben őt óriási fizetéssel meghívták az egész Ullstein propagandafőnökének, de ő nem tudott berlini fejjel gondolkodni, és visszament Bécsbe könyvkereskedőnek. Itt figyelt föl rá Bíró Lajos író, aki összehozta őt a Badenben üdülő Wolfner Józseffel.

Blum amúgy is elhatározta, hogy visszatelepül hazájába, fia született ugyanis, és azt akarta, hogy az magyar környezetben cseperedjen fel. 1926. január 1-jén belépett a Singer és Wolfner kötelékébe.

Blum cégvezető, majd igazgató lett itt.

Minden visszaemlékező szerint ez a hihetetlenül precíz és lelkiismeretes kereskedő valójában művész volt.

Ma már csak pár szakember tudhatja milyen könyvészeti forradalomnak számított Speyer Gimnazisták című kötetét fotómontázzsal készült, fényezett címlappal megjelentetni, mi volt az Arany ABC, milyen jelentősége volt Hevesi Sándor Színházának.

Ami siker ebben a szakmában elérhető, azt Blum Béla tizenkét év alatt elérte — gyönyörű könyvek kerültek ki a keze alól, komoly gazdasági eredményeket könyvelhetett el a cég, a könyvesek, írók, nyomdászok, rajzolók körében pedig föltétlen tekintélyre tett szert.

De ő igazából mindig csak egy kis önálló könyvesboltra vágyott. Ez a rendkívül precíz, külsőleg tökéletes külsejű ember szuverén, egészen különleges egyéniség volt.

Hadd idézzünk itt, fia, Blum Tamás visszaemlékezéseiből: „…szeretett bolondozni velem és azt állította, hogy a patikákon azért van kígyó, mert a patikus mindenkit kígyógyít…” Apa arra is figyelmeztetett, mielőtt első nap iskolába mentem, hogy legyek óvatos, mert a tanító néni istenfélelemre meg hazafiasságra fog uszítani. Ezt elég komolyan mondta. A soproni népszavazásra odautazott Bécsből (Sopronban született) és a sírokról írta le a neveket, hogy több helyen, több néven szavazhasson a Magyarországhoz való tartozás mellett.

A zsidósághoz csak azért ragaszkodott, mert „ahol szamárpad van, ott rendes ember abban ül” és amikor megkérte Hercegh Ferencet, hogy engem ajánljon be diáknak a sárospataki református kollégiumba, ahonnan angol egyetemre lehetett jutni, azt a választ kapta, hogy rendben van, ha áttérek a református hitre. De erről hallani sem akart. Amikor évente Adél nénihez, öreg nővéréhez mentünk széderestére, elvitt előtte sonkát enni, nehogy elhiggyem Adél néninek, hogy „rendes zsidó nem eszik disznóhúst.”

1937-ben Blum Béla nyolcéves fiával Bécsbe utazott egy hétre. Itt napokon át tárgyalt egykori főnökével, Schasl úrral. Mint utóbb kiderült, azon tanakodtak, nem kellene-e elhagyni Európát. Manilára gondoltak, ahol egy bécsi barátjuk egy évvel azelőtt alapított nyomdát.

Nem mentek végül.

Nem tudom, mi történt aztán Sachsl úrral, de rosszat sejtek.

Az viszont tudható, Blum Bélával mi történt.

1938-ben váratlanul átigazolt a Révai testvérekhez.

Egy hónappal később öngyilkos lett.

Blum Béla tettét mindenki a háborús sérülésekre visszavezethető idegösszeomlással próbálta magyarázni. Nyilván van ebben igazság. A feleség és a tízéves Tamás gyerek hátrahagyása csak ezzel magyarázható.

De az emlékezésekből kiderül, hogy ez a mindig nyugodt, kiegyensúlyozott, csöndes és általában jó kedélyű ember minden átmenet nélkül tombolva kelt ki magából, amikor arról értesült, hogy Németországban vagy Romániában mi történik a zsidósággal.

Ez az alapvetően a Monarchia szellemében nevelkedett művész-kereskedő úgy érezte, hogy mindennek vége készül lenni, ami az ő életének értelmet adott. Ne feledjük: az általa Bécsben és Berlinben gondozott könyvek akkor már tüzelőanyagként szolgáltak a birodalom utcáin, terein.

Blum Béla nem tudta elviselni, ami nem elviselhető.

Már zilált idegállapotban vehette át új munkakörét. Rögtön az első napokban megjelent az igazgatósági irodában egy erdélyi mágnás író, aki mikor az új táblát meglátta, üvöltözni kezdett: „Abba még csak-csak belenyugodtam, hogy egy zsidó van itt, de hogy ide hozzanak most még egy másikat!? Hát mindennek van határa!”

Blum első intézkedései közé tartozott a cég Keresztény sorozatának megszüntetése. ízlésével összeegyeztethetetlen volt, hogy a könyvek kiadásában nemcsak és kizárólag a minőség legyen a mérték.

Ekkor fiatal nyilasok életveszélyesen megfenyegették.

Blum Béla, aki az első háború legbátrabb magyar katonái közül volt való, tíz nappal ezután elindult Andrássy út 4. alatti lakásából, zsebében szolgálati fegyverével a Széchenyi fürdő felé.

Küszöbön állt az Anschluss, Bécsnek, vagyis Blum Béla második városának társadalmi, emberi, szellemi megsemmisülése.

Itthon pedig a legitim magyar törvényhozás, a történelmi egyházak vezetőinek aktív közreműködésével, e napokban már lázasan dolgozott az úgynevezett első zsidótörvény megalkotásán.