Mindegy

Hát akkor: mindegy.

Mindegy, hogy van-e testőröd, és ha van, hány darab. Mindegy, hogy zsebedben lapul-e pisztoly és milyen kaliberű. Mindegy, hogy becsületes vagy-e avagy becstelen. Mindegy, hogy hatalmat gyakorolsz éppen, vagy az ellenzéki elithez tartozol csupán. Mindegy, hogy kicsi vagy-e vagy hatalmas, senki vagy valaki, gyerek avagy nő, gazdag vagy szegény.

Ha ki akarnak nyírni, kinyírnak.

Persze miért akarnának?

Mindegy. Akármiért.

Sorsod nem tőled függ. Nem is a deklarált hatalomtól, parlamenttől, kormánytól, miniszterektől, nem is rendőrtől, bírótól, ügyésztől.

Nem tudod, kitől.

És ez itt a legnagyobb baj.

Mert azzal az illúzióval, hogy a rendszerváltás után a maga ura lehet majd, már leszámolt a magyar.

Bele is törődött talán. Itt valakitől függni kellett ezer éve.

De legtöbbször tudni, legalábbis sejteni lehetett, hogy kitől.

Minden beszámítható magyar polgár pontosan tudja: Fenyő János gyilkosának kilétére nem derül fény soha.

Ha elő is kaparnak majd valakit, az úgysem lesz az igazi. Az igazi Gyilkos. A Megbízó. A Főnök. A Hatalom. Az Úr.

Aki úr mindőnk felett.

Áll döbbenten, de inkább csak rezignáltan a magyar polgár, nézi a médiamogul — lehet, hogy törvénytelenül, de biztosan embertelenül, kivagyiul — fölépített villabirodalmát.

Szép lett a villád, János — bólint a nép.

Mivégre volt? Mivégre lett?

A nép beszél, fecseg. Fecseg orosz maffiáról, ukránról, amerikairól, olaszról és jugoszlávról. Beszél magyar pártokról, amelyeknek jól jött e halál.

A nép fecseg. Nem tud semmit, csak fecseg. Egy dolgot tud csupán: hogy nem is tud meg soha semmit.

A nép fecseg és már nem is fél. Már nincs miért félni. Már mindegy.

Ha Fenyőt meg lehetett ölni, akkor itt már bárkit meg lehet ölni. Zöldségest, hírlapírót, hajléktalant, belügyminisztert.

Mindegy. Akinek halnia kell, az halni fog.

Ez a gyilkosság sok mindent megvilágított végérvényesen. Hogy Magyarország alkotmányos szervei, hivatalai, tisztségviselői nem tudnak semmit, nem tehetnek semmiről és nem tehetnek semmit.

Akárcsak én, te, ő, mi, ti és ők.

Bächer Iván