Népszabadság, 1998. január 29.

ház-tá

BÄCHER IVÁN

Érdekes könyv akadt a kezembe. Nosza rögtön fellapoztam, nekem aztán annyi mindennapi problémám van, hogy rám fér néhány ötletes megoldás.

Előbb megnéztem az impresszumot, láttam rögtön, hogy az eredeti opus Londonban jelent meg, aztán a tartalomjegyzéket böngésztem át, s rögtön eldöntöttem, hogy pár fejezetet kihagyok, a folttisztítás momentán nem izgat, ha valami foltos lesz, akkor vagy kiveszi a mosógép, vagy én veszek másikat, vagy ami még valószínűbb: fölveszem a dolgot foltosan.

A porcelánápolásra sem szokásom sok gondot fordítani, de a lakáscsinosítás, az étel-ital, a vendéglátás fő- és alfejezetei kimondottan fölkeltették érdeklődésemet.

Mostani szokás szerint a könyv színes képekkel ékes, gusztusos, tarka ábrák mutatják, milyen a szemétlapát, a partvis és a bútorfényező flakon.

Az első, felületes átlapozás után láttam, hogy általános, mindenre érvényes generáltanácsa a könyvnek: állandóan mindent pucolni kell.

Nem csupán a cipőt, a szőnyeget, a kutyát, de a falat, a reluxát, a kártyát, a kalapácsot, sőt a pucolóeszközöket is, a partvist, a szivacsot, a kefét.

De ezen belül nélkülözhetetlen tanácsokkal szolgál a kiadvány. Például: Ha két kézzel töröljük a port, akkor feleannyi idő alatt és feleannyi erőfeszítéssel törölgethetjük le ugyanazt a felületet.

Remek ötlet. Ennél csak úgy takaríthatunk meg több időt, ha három kézzel törölgetünk, vagy ha mással végeztetjük el a munkát. De ne legyünk elégedetlenek, hisz sorjáznak a jobbnál jobb ötletek tovább: Kárpit foltozásához azonos mintájú szövetet kell beszerezni. Vagy: A papírernyőt ronggyal törölgetjük, külön ügyelve a redőkre. Ne használjunk vizet, mert a papír elázik. Matracot, dunyhát rázzuk fel rendszeresen, hogy szétoszlassuk a tollakat. Aztán: Csak annyi vizet melegítsünk, amennyire éppen szükségünk van. Ha a gyertya vége lötyög a tartóban, tekerjük be öntapadó szalaggal.

Se szeri, se száma az efféle nélkülözhetetlen tanácsnak a könyvben.

Igazán megéri azt a pár ezer forintot.

Csak néha támadt hiányérzetem. Úgy éreztem, ki lehetne egészíteni a tanácsok sorát. Például ilyesmivel: Folyadékkal teli poharat mindig a szájával fölfelé tartsunk. Vagy: A fáradt szemet nyugtatja, ha becsukjuk. Továbbá: A szőnyeget lehetőleg a padlóra helyezzük, mert a plafonról könnyen leesik.

Viszont a vendéglátás fejezetben némi hökkenéssel olvastam az italigény felmérése című passzusban a következő megállapítást: Kis összejöveteleken viszonylag több ital fogy, mint a nagyokon.

Ezen azért lehetne vitatkozni. Ismertem én már olyan embert, aki egyedül, minden társaság nélkül is képes volt semmit sem inni, és bizony láttam olyan nagy, nagyon nagy összejövetelt, ahol mindenki úgy berúgott, akár az állat.

Viszonylag és abszolúte is.

Bächer Iván