Népszabadság, 1997. december 31.
BÄCHER IVÁN
Érdekes, hogy sem a pedofília iránt mostanság föltámadt össznépi érdeklődés, sem a napokban megesett Nobel-díj osztogatás kapcsán nem esett szó egy Nobel-díjasról, aki most éppen börtönbüntetését tölti Amerikában.
A tudós persze magyar.
Pontosabban félmagyar, féltót. Úgy hívják: Gajdusek. Daniel Carleton Gajdusek.
Az orvostudományi Nobel-díjat 1976-ban kapta, megosztva egy bizonyos Blumberggel, a „fertőző betegségek keletkezésének és terjedésének új mechanizmusára vonatkozó felfedezéseiért.”
Ehhez persze nem értek, Gajdusekről atyailag örökölt barátaim, Klein György és Klein Éva meséltek, majd Klein György egy hosszabb tanulmányát is megkaptam, végül szerkesztőségbéli fiatal kollégabarátom egy tavaly megjelent cikket is kiinternetezett nekem a Washington Postból. (E két utóbbi nyersanyag persze számomra hasznavehetetlen lett volna szegény nevelt lányom angol nyelvi segedelme nélkül.)
Előre is elnézést kérek, ha „melléütnék”, majd okos emberek kijavítanak.
Felbukkan a csudabogár
A Stockholmban élő tudósházaspárnál 1960-ban jelentkezett egy pofa, aki elmondta magáról, hogy ő az amerikai Egészségügyi Szervezet osztályvezetője, a szövetségi kormánytól húz fizetést, kap még további tucatnyi egyéb ösztöndíjat is, de ideje nagy részét Új-Guineában, Mikronéziában, Iránban, Afganisztánban tölti, ahol új betegségeket fedez föl, némelyiknek megleli okát, hébe-korba izolál senki által még nem ismert vírusokat is, föl-fölfedez pár, addig ismeretlen genetikus hibát, de mindez nem igazán érdekli.
Ő elsősorban azon emberek gondolkodását szeretné megérteni, akik még semmilyen kapcsolatba nem kerültek sem a zsidó, sem a keresztény, sem a kínai, sem a japán, sem az indiai, sem a többi nagy kultúrákkal.
Ennek érdekében ideje nagy részét olyan emberek között tölti, akik őbenne tisztelhetik az első fehér, „nadrágos” embert, akivel találkoztak. Gajdusek megtanult — például Új-Guineában használatos hétszázból — több tucat nyelvet, és melleslegesen megtanította bennszülöttjeit angolra, németre, oroszra és mindenféle másra.
Ezenkívül adoptált vagy félszáz, kőkorszakban született gyermeket is, akiket saját, washingtoni házában nevel.
Kleinék egy szavát sem hitték a vendégnek, már csak azért sem, mert tudták, hogy magyar.
Gajdusek pedig nem lódított, sőt: érdemeit inkább csak elhallgatta közönnyel. Gajdusekről hamarosan kiderült, hogy tényleg zseni.
Gajdusek 1925-ben született a New York melletti Yonkersben, ahol főleg kelet-európai bevándorlók éltek.
Apja, aki Amerikában hentesként dolgozott, egy Nyitra melletti falucskából vándorolt ki, Gajdusek anyja pedig debreceni volt.
Öccse, Robert Gajdusek költő lett.
Az apa elég kegyetlen, goromba fráter lehetett. Késő este járt haza és akkor se volt benne sok öröm. Egy tót hentes Amerikában, képzelhetni…
Carleton már középiskolás korában kitűnt rendkívüli képességeivel. Már ekkor sokan utálták, mert minden létező ösztöndíj-pályázatot elnyert a többiek elől. Tizenhat éves korában az iskolai laboratóriumban új szerves vegyületeket állított elő, majd kotyvasztott egy gyomirtó szert, amely kereskedelmi forgalomba került.
Azt mondják, számos iskolai följegyzése ma már nyomtatásban hozzáférhető és alapvető tudományos jelentőségű.
Orvostudományt, majd mindenféle egyebet tanult, kutatott, gyógyított és tanított a Harvardtól kezdve Teheránon át Melbourne-ig legalább két tucat ország legalább ugyanennyi kórházban, egyetemén és tudományos intézetében, továbbá prérijén, nyomornegyedében és őserdejében.
A nevető halál halála
Gajdusek különös érdeklődéssel tanulmányozta tehát az olyan népcsoportok életét — és betegségeit amelyeket még nem érintett civilizáció.
Így bukkant rá az ötvenes években egy új-guineai törzsre, amelynek tagjai még soha nem láttak fehér embert, soha nem fordítottak el csavart, nem is voltak képesek ilyen mozdulatra, de a sárga színre húszféle kifejezést ismertek, és amely törzsnek életvitele teljesen Gajdusek kedvére való volt. Itt ugyanis a fiúgyermekek felnőtt korukig a lányoktól, nőktől elzárva nevelkednek, viszont gyermekkoruktól szexuális életet — vagy legalábbis efféle játékokkal — élnek apjukkal, bátyjukkal és kispajtásaikkal.
Gajdusek évekig élt a „vadak” közt, tanulva tőlük és őket is tanítva.
A tudós hamar fölfigyelt egy titokzatos kórra, a kurura, az úgynevezett nevető halálra. A kivétel nélkül mindig halállal végződő kór az arcizmok eltorzulásával indul, innen kapta szép nevét. Sokáig azt hitték, öröklődő a baj, de Gajdusek rájött, hogy a kórokozó ebédezés útján terjed.
Gajdusek derék bennszülöttei ugyanis halottaiknak nem csupán emlékét ápolják, hanem — a folytonosságot erősítendő — el is fogyasztják azokat. Végül is úgy leszünk leginkább apánkkal egyek, ha megesszük őt.
A tudós — miután reggeltől napestig boncolt Új-Guineában — rájött, hogy a titokzatos kór az agyszövetek fogyasztásával terjed.
Persze a dolog sokkal bonyolultabb, a fölfedezés pedig sokkal zseniálisabb volt. Úgy mondják, Gajdusek egészen másként gondolkodik, mint tudós társai.
Mindenesetre Gajdusek — aki ellenállhatatlan személyiség is — változtatott bennszülöttjeinek évezredes gasztronómiai szokásain és ezzel legyőzte a nevető halált.
Fölfedezései számos betegség — szklerózis multiplex, Parkinson- vagy például a kergemarhakór — kutatása szempontjából is alapvető jelentőségűnek bizonyultak.
Mikor 1976-ban átvette a Nobel-díjat, a szokott tizenöt perc helyett majd’ másfél órát beszélt — és nem merte félbeszakítani senki. Az ő tudományos eredményeit komplettírozta egyébként az idei Nobel-díjas is. Gajdusek nemcsak másként gondolkodik, mint civilizációhoz szokott-csökött embertársai, hanem másként is él.
Húsz-huszonöt fiatal fekete fiúcskával osztja meg otthonát — és mindenét, például Nobel-díját is.
A tudományos világ maj’ minden jelentős személyisége megfordult a — leginkább valami ultraliberális Makarenko-telepre, mint villára emlékeztető — hatalmas, kertes Gajdusek-házban.
Szigorú napirend, munkabeosztás és megosztás, kötelező és szinte állandó eszmecsere és a lehető legközvetlenebb együttélés jellemezte ezt a furcsa közösséget, amelybe később belekerült néhány leány is.
Gajdusek háza valóságos tudományos zarándokhely lett, a gyerekek, akik tízéves korukig nem láttak autót, kanalat és alsógatyát, nap mint nap Nobel-díjas tudósokkal vacsoráltak, mosogattak, kosárlabdáztak együtt.
„Gyermekeit” Gajdusek tizenhét, tizennyolc éves korukig nevelte, aztán — alaposan kistafírozva és figyelő szemét továbbra is rajtuk tartva — szárnyukra engedte őket.
A kizárólag őskori viszonyok közül kiemelt gyermekekből sokan ma már miniszterekként, orvosokként, üzletemberekként ténykednek a világ legkülönbözőbb pontjain.
Ellenségei Gajduseknek — képzelhetni — számosán voltak és vannak. Amerikában végül el is érték, hogy telefonját lehallgassa az FBI, majd házát megrohamozzák és a 72 éves tudóst bilincsbe verve börtönbe hurcolják.
Letartóztatásának hírére Washingtonba rohantak nevelt gyermekei és segítségére sietett a tudományos világ.
Úgy tűnik azonban, hogy Gajdusek, ez a nagyon okos ember elkövetett egy buta hibát. Nem vette figyelembe, hogy ami egy új-guineai gyereknek természetes, az nem föltétlenül az egy mikronéziainak is.
Néhány „fia” — elismerve közben, hogy mindent, ki- és fölemelkedést, tudást, kultúrát, emberséget, karriert, gyönyörű gyermekkort és csudás ifjúságot, mindent neki köszönhetnek — ellene vallott.
A gyermekek szexuális zaklatását — úgy mondják — szörnyű keménységgel büntetik arrafelé.
A Gajdusek-per
Gajdusek könnyen életfogytiglanit is kaphatott volna, de végül megúszta három évvel. Büntetését — az egész tudományos világ protekciójának köszönhetően — olyan intézetben tölti, ahol nem ölik meg törvényszerűen az igazságszerető rabtársak.
Gajdusek tudományos munkássága, hagyatéka állítólag fölmérhetetlen. Egyebek között évtizedek óta minden egyes napjáról akkurátusán naplót vezet. Mondják: óriási tervei vannak.
Jövőre szabadul. Amerikában nem maradhat. Szándéka szerint ingaéletre tér át. Ideiglenes engedélyekkel három-három hónapot tölt el minden országban majd. Lakás nem kell neki, szállodára sem költ majd, mindenütt — így Magyarországon is — vannak tudós barátai, csodálói, hívei.
Bächer Iván