Népszabadság, 1997. december 13.
HÉTVÉGE
BÄCHER IVÁN
Az ötvenes években — mint a rendszerrel szembe nem forduló írók szinte mind — Schőn Sándor és Romlaky Anna jól éltek.
A viszonylagos — hisz mindig az — jólétet Schőn súlyosbodó tüdőbaja árnyékolta be.
Az író emiatt mind több és több időt töltött szanatóriumban. Ha otthon volt, akkor viszont mind raplisabb és raplisabb lett, kényúrként szolgáltatta ki magát a nőkkel, egy hamutartót sem tett volna odébb maga.
Nagy házat vitt, legalábbis 1956-ig, szinte minden este összegyűlt a Szent István körúti szobában néhány író, Korbulya, Kis Lajos, Dóra, kétnaponta fölugrottak egy kis kanasztára a fiúk is, Gyurka és Boldizsár, a lassan fél évszázados keddi összkártya sem maradt el soha.
A súlyos férj és a zajló élet elől Romlaky Annának volt menedéke — évente másfél-két hónapot töltött az írók visegrádi alkotóházában.
Ilyenkor a Gojszival együtt lakó Schőn gondját Böske viselte, aki naponta átjárt a 15-ös busszal a Szent István körútra a Teleki Pál utcából, ahová mellesleg fia, Gyuri 1954-ben bekvártélyozta új asszonyát és annak két fiát.
Ilyenkor Böske főzte a kávét a vendégseregnek és ő dirigálta Rózsit, a Csillaghegyről bejáró cselédet.
De Schőn a távolból is szemmel tartotta asszonyát:
Édes Annám!
Leveled megkaptam, örülök, hogy szép időd van és örülök, hogy nyugodtan tudsz dolgozni és elfogadható az ultiparti is.
Mi jól vagyunk.
Anyád kedves öregasszony, kicsit alattomos, de masszírozza a hátamat, limonádét csinál és keresztény.
Kutya jól viseli magát, eszik, iszik, alszik, játszik, pisil, kakál. Ha további dolgai érdekelnek: sürgönyözz.
Rózsi rendes.
Böskével iszonytató leveseket csinálnak, hajnaltól délutánig szaladgálnak a konyhában hatalmas lábosok között, s végül előrukkolnak — mint például tegnap is — egy olyan májpürélevessel, melyhez foghatót még a dachaui gasztronómiai kultúra sem igen ismer.
Utána volt olyan vastag palacsinta, mint egy tetőfedőlemez. A héten még megesett itt egy gombapörkölt is, hozzá feldarabolt és kifőzött irrigátorcső, Böske részletes elszámolásában (mert ehhez ragaszkodik, egy egész papírlapot teleír, végösszeg 6 forint 46), így szerepel: maccaroni.
Elég sokat dolgoztam. Öntödei részt befejeztem. 34 oldal.
Ami a regényt illeti: most egy kicsit több politikát kérek a szemléletben. Tehát ha magasabb példány számot, elismerést, népsikert akar valaki — akkor kevesebb l’art pour l’art kell s egy picit több pol. A sematikus idők, az erőszakos tanulságok, a politikai szándékú művészi torzítások visszatéréséről azonban szó sincs! Mindezt persze csak azért írom le, hogy „atyai” véleményemet közöljem: Az Asszonyok kitűnő regény, de az Összezárva egész társadalomábrázolása s politikai igazsága miatt vált művészileg is mélyebbé! Nem akarom, hogy bedőlj a most divatos politikátlanságnak. Az művészileg is alacsonyabbrendű. Acéltekintetű pártitkárról te meg úgysem tudsz írni, ez a veszély nem fenyeget.
Tovább íróilag: Agyvérzést háromszor is lehet kapni. Könnyebb, nehezebb formában. Ok: az agyban hajszálér — magas vérnyomás, meszesedés miatt — megreped, több-kevesebb vérmennyiség kiszivárog, megnyomja az agyat. Könnyű esetben a vérömleny három-négy hét alatt teljesen, nyom nélkül felszívódhat. Tünetek: aszerint, hogy az agynak melyik részét éri. Kis arcbénulás, féloldali bénulás, (többnyire féloldali!) nem tudja mozgatni karját, bal arca, jobb arca leleffed, bal szemét nem tudja kinyitni. Beszédközpont részleges zavara. Teljes öntudat és hallás mellett makogás. Féloldali érzéketlenség. Eszméletlenség. Vörös vagy sápadt arc, mozgató idegek részleges vagy nagyobb bénulása. A népnyelv: szél érte, gutaütés. Első csengetés. Súlyosabb esetben: a súlyosabb bénulás. Aztán: a vérömleny nem szívódik fel. A féloldali bénulás megmaradhat. Az is lehet, hogy a vérömleny folytatódik. A tünetek egy-két-három napig súlyosbodnak. Könnyű, féloldali bénulástól a lélegző, mozgató idegek bénulásáig. Teljes eszméletlenség. Aritmiás légzés, nem tud beszélni, hallani, esetleg nem beszél, de hall! Maga alá ereszti a székletét. Érvágással próbálkoznak, hogy vérnyomását csökkentsék. Injekciók. (Ezt már nem kell tudnod.) Rendszerint kövér, vörös arcú, nehéz légzésű. De lehet cukorbeteg: fásult, törékeny érrendszerrel. Vagy soványabb, vehemensebb. Fekhet akár három napig eszméletlenül. Lehet, hogy az első, könnyebb szélütés után nem is jelentkezik több. Lehet, hogy két hónap múlva jön új guta: súlyosabb. Járhat fél oldalára bénán fél évig is. Fekhet két hétig eszméletlenül. Motyoghat összefüggéstelenül. Egyik szeme csukva — másikat nem tudja becsukni.
Választhat, Cuci: azért írtam le ilyen részletesen.
Egyébiránt jól vagyok, pulzusom 90, hőmérsékletem 36,5, életkorom 55, vallásom izr.
Szeretettel ölel állat férjed, Krausz.
Így éltek éldegéltek, évente hónapokon át külön, de mégis mindig együtt, így éltek és dolgoztak mindketten szorgosan. Munkálkodásuknak volt is eredménye: mindenekelőtt könyveik olvasókra leltek, de nem maradt el a hivatalos elismerés sem, Schőn például már 1950-ben megkapta a József Attila-díj harmadik fokozatát, pontosabban megkapta volna, ha ő büszkén és bölcsen vissza nem utasította volna. De visszautasította.
A Kossuth-díjjal már nem cselekedett így, egy évben kapott egyébként barátjával — akkor még barátjával — Korbulyával, továbbá a Csárdáskirálynő szövegírójával — nem ezért és posztumusz, egy katonatiszttel, akinek asztalán a szolgálati szabályzat alatt mindig Homérosz lapult, egy újságíróval, aki csudás riportokat eszelt ki Koreában, egy debreceni irodalomtörténésszel, aki a szovjet költők műveiből állított össze antológiát éppen, egy másik irodalomtörténésszel, aki Mikszáthról írt könyvet, és egy költővel, aki az írószövetség főtitkára volt mindenekelőtt.
Jól jött a díj, ideje volt, Romlaky Böske már évek óta így szólt, amikor átlapozta az április 4-i ünnepi újságot: „Család megint sehol! Pfuj! Rohadtak!”
A pénzből Schőn kegyúrként juttatott mindenkinek, Romlaky Böske például 500 forintot kapott, 400-at rögtön tovább adott a fiának, hogy csináltassa meg a fogát, pedig Gyurinak is jutott 200 forint a díjból, de az persze kellett a nőkre.
Bächer Iván