hvg.hu, 2023. október 21.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Aki származási alapon különbséget tételez föl emberi életek értéke között, az rasszista. Pont. De csak az a rasszista, aki származási alapon tételez fel különbséget emberi életek értéke fölött. Aki semmilyen alapon nem tételez fel ilyet, az hülye. Vagy, engedjük meg, úgy szajkóz humanistának vélt szólamokat, hogy nem gondol beléjük.
Az emberek tettei, törekvései, alkotásai alapján igenis nagy különbség van emberi életek között. A Brüsszelben lelőtt két svéd szurkoló életének értéke nyilván egyenként is nagyobb, mint azé, aki lelőtte őket. Nagyobb veszteség humanista szempontok szerint az egyik, mint a másik.
Ha ama végzetes párbajba nem Alekszandr Puskin hal bele, hanem George-Charles d’Anthés, akkor az emberiség vesztesége nyilván kisebb lett volna, mert Puskin halálával számos meg nem született remekművet veszített el az emberiség, a provokatőr francia kalandoréval pedig nyilván sokkal kevesebbet vesztett volna, ha nem nyert volna éppen.
Van az a vicc, hogy Hitler és Mussolini áll egy erkélyen, és azon vitatkozik, hogy mi a különbség a baj és a szerencsétlenség között. Arra tolja Kohn a tojással megrakott kézikocsiját. Hitler leszól neki: Azt mondják, hogy a zsidók olyan okosak! Na, akkor mondd meg nekünk, te zsidó, hogy mi a különbség a baj és a szerencsétlenség között. – Ha az én kis kocsimról lebillennek a tojásaim és összetörnek, az baj, de nem szerencsétlenség. Ha viszont maguk alatt leszakad az az erkély, az szerencsétlenség, de nem baj! – hangzik a válasz. Kohnnak természetesen igaza volt, mivel az erkélyen tartózkodó urak életének értéke fölöttébb negatív volt, a tojásoké pedig pozitív. Nem kellett volna sajnálni, ha az a két úr nem természetes halált hal.
Ha egy háborúban az értékeink szerint különbséget tudunk tenni a szemben álló felek között, akkor a harcban elveszett életek között is különbséget tudunk tenni.
A jó (vagy jobb) oldalon harcolók halála a jó (vagy jobb) félnek árt, a rossz (vagy rosszabb) oldalon harcolóké pedig a rossz (vagy rosszabb) félnek. A különbségtétel nehezebb abban az esetben, ha besorozott kényszerharcosok vannak azon a rossz oldalon, és könnyebb, ha olyan fanatikus, önként s kéjjel ölő szadista gyilkosok, mint a Hamasz oldalán.
Azok élete esetében azonban, akik nincsenek a harcosok között, akik vétlen áldozatai az eseményeknek, értékkülönbséget feltételezni kizárólag rasszista alapon lehet, a rasszista oldal pedig nem lehet jó, akkor sem, ha egy adott esetben a jó (vagy jobb) oldalt erősíti.
Harel Chorevnek, a Tel-avivi Egyetem Móse Daján Központjában dolgozó történésznek, a palesztin ügyek szakértőjének a HVG legutóbbi számában van három állítása, amelyekből együttesen olyan következtetés vonható le, amely ugyancsak megterheli azoknak a lelkiismeretét, akik nem rasszista módon ítélnek emberi életek értékéről. Sajnos, egyetlen állításával sem tudok vitatkozni.
Az egyik az, hogy Izrael nem követheti el még egyszer azt a hibát, amelyet elkövetett 2009-ben, amikor leállították a gázai hadműveleteket, mielőtt megsemmisítették volna a Hamászt. A Hamászt most Gázában el kell törölni, el kell érni, hogy oda soha ne is térhessen vissza. A második állítás az, hogy a Gázában kőkemény diktatúrát kiépítő Hamászt a gázai övezet lakosságának nagy többsége nem támogatja. „Ciszjordániában valamivel népszerűbb a szervezet, de ott sincsenek többségben a támogatóinak aránya, valahol 18 és 25 százalék között lehet, olykor 30 százalékra ugrik fel – és ez a legmagasabb érték.” A Hamász támogatóinak aránya tehát a gázai övezetben 18%-nál is kisebb lehet. A harmadik állítás banális: a Hamász elpusztítása igen nagy áldozatokkal jár. Ez természetesen fokozottan vonatkozik a fegyvertelenekre, a civilekre, akiknek nagy többsége nem a Hamász támogatója. Már azért sem, mert igen jelentős részük gyerek.
Ez azt jelenti, hogy olyan akcióval kell most egyetérteni, a lelkiismeretünkkel jóvá hagyni, amelyben ártatlan és az izraeli civil áldozatokkal egyenlő értékű életek tömege lesz az ára. Egy izraeli vagy gázai, zsidó vagy muszlim kisgyerek élete szempontjából teljesen mindegy, hogy a legjobb vagy a legrosszabb cél érdekében okozzák a halálát. (Annak módja persze nem közömbös. Azok után, ahogy a gyerekekkel végeztek Izraelben, ettől végképp nem lehet eltekinteni.) Nincs most itt lehetőség tisztán tartani a lelkiismeretet.
A lelkiismereti terheinket enyhíthetjük azzal, hogy elvárjuk, mindent tegyenek meg a civil lakosság veszteségeinek csökkentése érdekében. El is várjuk, de tudjuk, hogy ennek mennyire korlátozottak a lehetőségei, tekintve a gázai körülményeket és a Hamász iszonyatos, „élő pajzsot” alkalmazó harcmodorát.
Akinek ez nem okoz álmatlan éjszakákat, akinek nem fáj ugyanúgy a palesztin kisgyerekek és szülők, nagyszülők halála és szenvedése, mint a zsidóké, aki nem várja összeszorult gyomorral, hogy mi lesz ennek a vége, aki majd felszabadult lélekkel tud lelkesedni, függetlenül attól, hogy hány ártatlan civil halálának az árán verik ki a Hamászt Gázából, és egyáltalán, aki nem antirasszista, hanem rasszista ellenrasszista alapon foglal állást a Hamasszal szemben, azzal akkor sem vagyok hajlandó egy oldalon érezni magam, ha a Hamász most egy oldalra szorít minket.