Birsalmás bableves

Akinek több élete van, az tudja: mindegyiknek megvannak a maga sajátos, téveszthetetlen ízei. Ahány az élet, annyi a konyha.

Ez így van akkor is, ha mi is visszük és átadjuk életről életre a magunk konstans, örökölt és szerzett gasztronómiai hagyományait, és így van ez akkor is, ha nem főzzük magunkat tartósan, évek fáradságos munkájával össze mással — néha egy- egy falatot, röpke kóstolót is szép és maradandó emlékként őrizünk.

Ízek szakaszolják életünket.

Az én mostani életem megkülönböztethető azzal is az előzőektől, hogy nincsen benne körömpörkölt, nincsen benne brassói, nincsen benne borscs, scsí, pirog — van benne viszont sajtos és almás hús, tárkonyos lucskos káposzta vagy semmihez nem fogható sztrapacska, melyből tejfelízű Gömörország friss illata árad.

És van benne birsalmás bableves.

Évente egyszer, de van.

Ez éppúgy készül, mint a bableves.

Csak nem kell bele hagyma, fokhagyma, nem kell bele zöldség, krumpli, nem kell berántani sem, nem illik bele oldalas, kolbász, csülök, na legföljebb egy kis füstölt színhús, az kéredzkedhet át a hagyományos, jó kis bablevesből.

Egyébként föl kell tenni főni a babot és bele kell aprítani a birsalmát.

Amikor ezek megpuhultak, akkor be kell habarni a levest.

És akkor már csak enni kell.

Ez persze nem olyan egyszerű dolog.

A birsalmás bableves ugyanis különleges leves.

Gyümölcslevesíze van ugyanis. A gyümölcslevestől csak az az egy momentum különbözteti meg, hogy van benne bab.

Imádná mindenki, aki híve a gyümölcslevesnek — ha nem lenne benne bab.

A babot inkább a bablevesnek barátai ennék — bab-, de nem gyümölcslevesben.

A birsalmás bablevest kétféle ember eszi.

Az egyik az, aki kimondottan és speciálisan a birsalmás bablevest szereti.

A másik én vagyok.

Bächer Iván