Facsinálás

A városi ember, aki semmit sem csinál, csak várja, hogy meginduljon a fűtés, vagy jobb esetben megnyomja a cirkó gombját — aztán persze fizet, sokat — nem is gondolná, hogy még ma is van pár millió magyar, aki fával fűt.

Ehhez azonban fa kell.

Fát lehet venni és lehet csinálni.

Venni lehet mindenféle fajtából méterfát, kuglit és hasogatottat. Csinálni lehet méterfát, lehet megvenni a tarvágás helyén maradt rönköt és lehet befizetni az ágfára is.

E két utóbbi a leggazdaságosabb fafizetési mód.

Kiirtják például az erdőt, ami gyakori szokás manapság, az értékes rönköket felstószolják, elviszik a maradék ágfát, a fák koronáját, vékonyabb gallyait, de néha bizony a vastagabbat is hátrahagyják. Ezt megveheti a falusi, ha ügyes.

Kivonul ilyenkor a család és nekilát.

Látszólag egyszerű a feladat, egy vagy két ember stílfűrésszel halad elöl, a többiek pedig egy helyre gyűjtik a fát.

De egyáltalán nem veszélytelen dolog a facsinálás.

Ott van mindenekelőtt és persze a fűrész. Egy komoly stíllel minden erőlködés nélkül levágható egy jól kigyúrt alkar, hogy a szerterepkedő ujjpercekről már ne is beszéljünk.

Aztán ott van a rőzseégetés.

A haszontalan rőzsét el kell égetni.

A szorgos facsináló nép hatalmas boglyákat rak az ágból, aztán a boglyákat begyújtja és lesi a szelet. Ha nem jön a szél, akkor irdatlan hőség támad, rettentően ég a rengeteg gally és kész. Ha jön a szél, akkor leég az erdő. Gyakoribb, de szintén igen látványos esemény, ha csak a rakat, az erdőgazdaság száz méter hosszan felstószolt farakása kap lobot — az ilyen, ha szép, vastag rönkökből áll, egy hétig is tud égni, parázslani, olthatatlanul.

De ha szélcsendes az idő, akkor is leselkednek veszélyek a faizókra.

Amikor a hazaszállítandó ágakat összedobáljuk, lehetőleg út közelébe, röpköd a nehéz fa feszt. Na most az vagy nem talál, vagy talál. Persze, ha már látjuk, hogy az elhajított rönk jó úton halad, üvöltünk, a célszemély próbál is elugrani, jobbra-balra, de hát szerencse is kell a faizáshoz, az pedig négy-öt sör után ritkábban köszönt ránk.

Ilyenkor aztán lehet szorongani, hogy beszüntették-e már a közeli kórház sebészetét vagy még nem.

Ha szerencsénk van, és autó is kerül, egy óra múlva társunk már bepólyált fejjel újra szorgoskodhat az erdő szélén.

Hisz kemény fából van faragva, aki fát csinál.

Aztán még várni kell pár hetet, amíg az erdész ráér, no meg amíg kivérengezték magukat az olasz vadászok, aztán csak kocsit kell szerezni, de ilyenkorra már benn áll a fa az udvaron.

Még föl kell vágni, el kell rakni, de nyolc-tízezer forintból megvan az idei télire való.

Nyolc-tíz ember négy-öt egész napi munkáját pedig senki nem számolja.

Bächer Iván