Népszabadság, 1997. október 30.

BÄCHER IVÁN

A káposzta komoly dolog. Mutatja ezt már az is, hogy a káposztából készült étkek zöme úgynevezett egytálétel, megáll tehát magában, nem szorul segélyre, társra, támogatásra.

Így aztán természetesen komoly, egész napos, ünnepi program a káposztagyalulás faluhelyt még ma is.

Most van ideje fölgyalulni a kertből összeszedett ötven-száz szép, zöldesfehér fejet. Jó munka ez, szép munka, hangulatos munka, és miközben az ember leszedi a külső, foltos, lyukas, férges haját, fölnégyeli, kivágja a torzsát és adja a reszelőmunkás elé, már látja lelki szemei előtt, mi mindenné lényegül is majd át a káposzta az elkövetkezendő hetekben, hónapokban.

Mindenekelőtt résen kell lenni: a legszebb, legegészségesebb tíz-tizenkét szép fejet meg kell menteni a bevadult gyaluló keze elől: eláll az a pince vagy kamra hűvösében sokáig, elsőrangú lesz salátának vagy lucskos káposztának, mely ugyan inkább nyári étel, de télen is nagy előnye, hogy készen van percek alatt, az ember csak egy kilónyi disznó-apróhúst dob a sós vízbe, egy csokor kaprot és csombort mellékel, nyolcadba vágott fej káposztát küld utána egy fél órával, utánasózza, borsozza, s még egyszer felforralja tojássárgával elkevert tejfellel és kész.

A nyers káposztából lehet párolni is, hurkához, sülthöz, ha az ember ilyesmire gondol, már könnyebben megy a munka, pedig ijesztő látvány a konyhakövön derékmagasságig érő káposztarakás, de hát csinálni kék, ezt a napot erre szánta az ember.

Gyűlik a káposzta a hordóban, van egy arasznyi már az alján, eljött az ideje küldeni a gyereket kifelé, mosson lábat alaposan, súrolókefével is kezeljen a lábhoz, szép, tiszta fehér zoknit húzzon, aztán kezdődhet a tánc a káposzta tetején, szépen, okosan, kívülről befelé, amíg csak levet nem ereszt az anyag.

Közben a hordón kívül sem áll a munka: egy-kettő tisztít, harmadik gyalul, de akad többnek is feladat, a kidobott héjából is válogathat valaki, az egészségesebb foszlányokat még hozzá lehet adni a cvekedlinek valóhoz, a gyalultból is praktikus levenni ide, a pirítandóba, ha van daráló, már lehet is darálni és pirítani gyorsan, aztán ha lehűlt, a háziasszony porciózhatja a fagyasztóba, a cvekedli minden évszakban, napszakban, korszakban kiváló eledel, cukrozva a legválogatósabb gyerek is megeszi, ami nem minden káposztaétekre áll.

Telik a hordó, szépen kell sózni, tenni bele borsot, pár csípős paprikát, babért, birsalmát és birskörtét, aztán jöhet az újabb gyalult káposztaréteg, és az újabb táncmutatvány a tetején.

Közben persze néhány egész fejet is elrejtünk a hordó mélyibe, a karácsonyi töltött káposztához, és ahogy rejtünk, el is érzékenyülünk kicsinyt: hiába, a töltött káposzta, az igazi, sok és sokféle hússal, óvatos rántással, rászánt idővel és persze mindenekelőtt, értéssel, érzéssel, tapasztalattal, múlttal, szeretettel, mélységgel, szomorúsággal teli töltött káposzta, egyszóval a megélt, megszenvedett töltött káposzta minden káposzták legkáposztábbika.

De addig még sokféle káposzta lesz, egyszerű húsos, ha majd nem lesz időnk, belevágunk valami húst a fazékba, rája káposztát és kész, vagy megcsináljuk pörköltnek a húst elébb és akkor székelykáposztát eszünk, a tor napján pedig a friss máj adja zamatát a toros káposztánknak, és akkor ott van még a paradicsomos káposzta, a babos káposzta, a káposztaleves, a scsi.

Bizony, nagy öröm a káposzta, ha jut egy-két hordónyi, egész télen ott lesz majd kéznél, ha csak egy tányérral behozunk, már megvan a gyerekek napi C-vitamin-adagja, mert a savanyú káposztánál alig van egészségesebb eledel.

Végezetül, ne feledjük: a káposzta tökéletesen gyógyítja a kórt, mely előtt a tudomány tanácstalanul áll. A taposó gyereknek soha nem gombás a lába, ha az is volt, taposás után elmúlik nyomtalanul.

Bächer Iván