Mentálegészségünkre!

A lelki egészség világnapja van ma.

Kevesen tudják ezt, mi tagadás. úgy szóltak nekem is.

Mert annyi baja van a magyar embernek, hogy alig van érkezése ünnepelni, örülni, világnapokat tartani.

És ez a baj.

Itt van a kutya elásva.

Hogy nem tud a magyar örülni. Hogy mindenben csak a rosszat, a fonákot, a fizetendő árat vizslatja. Hogy nem bír föllelkesülni. Ahelyett morog, veszekszik, iszik, beteg lesz és megdöglik korán.

Pedig annyi ok lenne örülni.

Itt van például ez a gyönyörű ősz. Legalább ezt nem kellene úgy felfogni, hogy az egész az ózonlyuk, a kontinensnyi begyújtott erdő, az atom és általában a világvége miatt van, továbbá, hogy az isten verje meg, nem lehet szántani, mert a föld kőkemény, hanem örülni kéne, hogy van még egy pár szép napunk.

Vagy itt van ez a népszavazás. Nem azt kéne gondolni, hogy dögöljenek meg ezek, akik szórakoznak a pénzünkön, és még a végén valami bajba is belekergetik a népet, hanem, hogy évtizedekig, mit évtizedekig, évszázadokig nem volt népszavazás mifelénk.

Most lesz, ha beledöglünk is.

Azt se szabadna hagyni például, hogy az immár napi menetrend szerinti utcai bombázás, robbantás és sorozatvetés elvegye a kedvünk a délutáni sétától. Lám, a belügyminiszter mentálhigiéniája tökéletes, ő nem szorong, nem aggódik, ő tudja, hogy jó a helyzet. És csak azért nem sétál, mert nincsen rá ideje.

Vagy itt van a család.

Nem azt kéne nézni, hogy az asszony depressziós és nem győzi a strapát, az ember csapodár és a pénzt elissza, a gyerek nem bír iskolába járni, mert nincsen rá keret, és ha kijár is valamit, munkát úgyse kap.

Örülni kéne, akkor is, ha nekünk nem megy, örülni kéne annak, hogy másnak sikerül. És nem azt mondani, hogy persze, megy: a simlisnek, az úri bűnözőnek, az elvtársi tolvajnak, a zsoldosnak, a mázlisnak, a koncközelinek, a jóba beleszületettnek.

Örülni kéne a családnak is. Hogy van. Ha meg nincs, akkor lehet. Ha meg már nem lehet, akkor volt. Ha meg nem is volt, akkor legalább olcsón megúsztuk.

Mindig van minek örülni.

Nem szabadna csak a rosszat nézni.

Oda kéne figyelni végre a mentálhigiéniára is.

Legalább ezen a szép ünnepnapon.

Amikor nem azt kéne kérdeni, hogy ki volt az a simlis, aki ezt kitalálta nekünk, és vajon mennyit nyalt föl érte.

Tessék ünnepelni!

Proszit!

Bächer Iván