Sumitzky kilenc végje

— Megnyitott Sumitzky! — mondta Gold Márta, mikor belépett a Gróf Teleki Pál utca második emeletén lévő lakásba.

1945. április 16. volt, délelőtt tíz óra.

Erre az időre már — Schőn Sanyi kivételével mindenki megkerült.

A Teleki Pál utcába elsőként Gold Sámuel érkezett meg — mikor 1945. február 9-én a Károly körúti pincében fölszabadult, szépen hazasétált.

Ötvenhét éves volt Gold Sámuel ekkor, de többnek nézett ki tíz évvel legalább. Hosszú, inas alakja meggörnyedt kissé, kopaszodott erősen, és jellegzetes arca nem sok kétséget hagyott őseinek vallási hovatartozását illetően. Semmi bántódása nem esett, amíg átsétált a romokban heverő, égő Lipótvároson, ahonnan a Duna-partról még feszt lőtték Budát.

A Teleki Pál utcában Gold Sámuel konstatálta, hogy a lakás megvan, a bútorok is többé-kevésbé.

Körbejárt, letépte a belső szobáról a pecsétet, leült egy fotelbe. Várta a család tagjait és hogy megnyíljanak a pesti kávéházak újra.

Január 12-én érkezett haza Boldizsár, miután a felszabadítók fogságából a Kék Duna-keringővel kizongorázta barátait és magát.

Őt követte Márti, akit a Schöpflin család tárolt a rossz napok alatt, majd két nap múlva a Gyuri gyerek is befutott.

A budaiakra még várni kellett egy keveset.

Február 16-án, négy nappal a Naphegy utca fölszabadulása után, a két Gold fiú — vöröskeresztes karszalaggal és cirill betűs igazolvánnyal fölszerelkezve — átcsónakázott Budára Böskéért.

Ő is hazakerült hát.

De pár hét múlva, március 21-én követte őt Anna és Gojszi is — a Naphegy utcai lakást ugyanis lakhatatlanná lepték a patkányok.

Gojszi Böskééknél kapott egy zugot, a konyhából nyíló ablaktalan alkóvban, Anna pedig ugyanabban a házban, ugyanazon az emeleten, de másik lakásban fogott báró Pataiék hat szobájából egyet. A lakás két szobája lakhatatlan volt egyébként, mert hiányzott a faluk.

Pataiék néhány héttel később érkeztek vissza vidékről, nyilván nem voltak lelkesek, mikor lakásukat — ha részlegesen is, de — lakva lelték, de elfogadták a helyzetet. Olyan idők jártak, amikor a helyzeteket célszerű volt elfogadni.

Még jóval mindezek előtt történt, hogy Gold Sámuel és Boldizsár cselekedtek egy jót.

Mint a legtöbb Teleki Pál utcai házban, a 20-as számúban is székelt egy textilkereskedő, bizonyos Schumitzky J. Ferenc.

Csodák csodájára a lelakatolt bolt átvészelte a vészt, és az áru zöme is megmaradt.

Január 19-én azonban végigszaladt a hír az ocsúdó utcán: egy szovjet különítmény szisztematikusan — és korántsem csupán szemlélődve — végiglátogatja a környék boltjait.

Gold Sámuel — akkor már házbizalmi volt! — két fiával, Lafranco Alajos légóparancsnokkal és a házmester Wechsler Lajosnével ekkor gyorsan elmentettek kilenc vég anyagot, és azt elhelyezték a második emeleti lakás alkóvjában, a szekrény mögött, illetve annak tetején.

Mikor február 8-án Schumitzky megjelent a házban, nagy hálával nyugtázta ezt a tényt, megszemlélte a mentett árut és megkérte Goldékat, hogy — természetesen minden felelősség nélkül — tárolják azt addig, amíg ő rendbe hozza a szétzilált boltot.

Április 16-án nyílt meg tehát a Sumitzky-üzlet.

A hírt Márta hozta, aki nem aludt otthon, aludtak ott épp elegen. (Általában: mindenki mozgásban volt, rokonokat, barátokat, ismerősöket kutatott és persze krumplit, zsírt, ruhát, hírt, információt.)

Márti meg különösen élt. A Gold lány huszonhárom éves volt, folyamatosan szerelmes, száznyolcvan centi magas, sudár, nagyon szép alakú, fekete, a világban az anyjától örökölt temperamentummal közlekedő lány. A Deák téri evangélikusok után Kőbányán végzett gazdasági iskolát, majd Mauthner magkereskedő kertészetében dolgozott a Budakeszi úton, miközben az Egressy útra járt szakiskolába is. Ez után Nagy Imre virágboltjába került, a Vámház körútra, a Csarnokkal szemben — helyén később posta lett.

Az ostromot a Schöpflin család Királyi Pál utcai otthonában vészelte át, Márta ennek folyományaként kapott rá a szeszre. Ugyanis a Kálvin téren, a kiürített nyilas főhadiszálláson komoly italkészletre bukkantak, amelyből mintegy félezer teli szilvapálinkás palackot lementettek a ház pincéjébe a szén alá, oly ügyesen, hogy a fölszabadítók se leltek a kincsre rá.

Enyhe szeszszag azon a délelőttön is érződött a lányon, aki amúgy is látványosságszámba ment akkoriban: lángvörös amerikai ejtőernyővászonból varrt ruhában járt ugyanis.

Ritkán aludt otthon, leginkább jó barátnője angyalföldi otthonában lakott, ahol fergeteges társas összejövetelek zajlottak majd minden este.

Márti már 1939-ben el akarta hagyni az országot, virágkertésznek vágyott lenni Hollandiában, és bár a háború megzavarta egy kicsinyt tervei véghezvitelében, de a távozásról nem mondott le egy pillanatra sem.

— Le kell vinni a szövetet — mondta Gold Sámuel gondterhelt arccal, mikor nyugtázta a hírt, miszerint kinyitott Schumitzky. — Lemegyek, megbeszélem vele a dolgot. Ti addig szedjétek elő az anyagokat — mondta és lement.

Negyedóra múlva visszatért.

A kilenc vég anyag ott volt már az előszobába kikészítve szépen.

Háromszor fordultak, az öreg és a két fiú.

Mikor végeztek, Schumitzky fejléces papírt adott át Gold Sámuelnek:

Tekintetes Gold Sámuel Úrnak

Igen tisztelt Gold úr!

Őszinte és hálás köszönetemet fejezem ki azért, hogy az alább felsorolt és nekem visszajuttatott árukat az üzlethelyiségemben történt fosztogatás elől megmentette:

1 vég szürke férfi szövet, 1 vég kék női szövet, 1 vég kék panama, 1 vég ARAD cikk, 10,-mtr. 1 vég ERIKA cikk 5,4 méter, 1 vég freskó inganyag, 1 vég szürke puplin, 1 vég kordbársony, 1 vég téli kabátszövet,

melynek átvételét ezennel igazolom.

Jóleső érzéssel tölt el, hogy ön távollétemben a legvadabb fosztogatás idején mindent elkövetett, hogy a tulajdonomat képező árukészletemből a menthetőt megmentse és azt nekem, mint jogos tulajdonosnak visszaszolgáltassa.

Ismételt köszönetem kifejezésével, vagyok tisztelő híve:

Schumitzky.

A kereskedő szeme csillogott a meghatottságtól.

— Tudja, Gold úr — mondta csúnya volt ez az elmúlt idő és csúnya volt benne a legtöbb ember, nagyon csúnya.

— Túl vagyunk rajta — mondta Gold Sámuel.

— Túl vagyunk. De azért nagyon jó tudni, hogy nem lett mindenki hitvány, hogy nem veszett ki mindenkiből az emberi méltóság. Ön nemcsak az anyagokat adta vissza, hanem az emberben való hitemet.

— Ugyan — mondta Gold, akinek nemigen volt szokása efféle beszéddel élni.

— De igen. És kérem, hogy fogadja el ezt a csekélységet, nem tudom most hálámat kifejezni mással — mondta Schumitzky, és letett a pultra három Napóleon-aranyat, ami a dollár és a liba mellett az általános egyenértékes szerepét töltötte be abban az időben.

Szó sem lehet róla.

— De igen. Különben is, tudom, komoly károk érték az önök fűzőszalonját. — Schumitzky, aki akkurátus ember volt, papírdarabot vett elő — Lafranco házmegbízottól kaptam a listát, miszerint megállapítást nyert, hogy az önök pincéjéből az ostrom alatt eltűnt cirka 300 spulni Bianco és Fonalkikészítő cérna, 20 méter 30-as és 35-ös Soproni fűzőgumi, a lakásból 300 méter soproni fodrosgumi, 100 méter I. osztátlyú vorsteher speciálgumi, 20 méter bandage, 3 férfiruha, 3 cipő és egyéb fehérneműfélék mindösszesen cirka 60 000 pengő mai értékben. Hadd segítsek, nekem több minden maradt, előbbre tartok.

— Hadd segítsen — vágta rá egyszerre a két Gold fiú.

Miközben Gold Sámuel bandukolt föl a szűk csigalépcsőn a másodikra, zsebében a három Napóleon-arannyal, meleg érzemény költözött szívébe, amelyben — azt hitte — már-már megfagyott a tisztes kereskedővér.

Úgy érezte, tiszta munkát csinált, becsületes üzletet kötött.

Elégedetten lépett a lakásba.

Az első szobába, a „műhelybe” lépve megtorpant.

Mindenki varrt.

Varrt Gojszi a gépen, varrt Gojszi egyik öreg barátnője, aki befutott közben, Márti Böskével az ebédlőasztalon anyagot szabott, Anna, aki átjött a szomszédból, szintén ezt tette a szőnyegen. A szobában mindenfelé ruhaanyagok hevertek.

— Milyen anyag ez? — kérdezte Gojszitól döbbenten Gold Sámuel, és gyakorlott ujjaival megfogta a gép alól kilógó darabot.

Gojszi persze nem hallott semmit.

De hát az öreg textiles látta rögtön: első osztályú kék panamából van itt levágva egy jó ruhára való.

— Mi ez? — kiáltott fel kétségbeesetten az öreg Gold.

— Nadrág. Nadrág lesz — vetette oda Böske.

— Meg kabát, meg szoknya.

— Meg egy jó kosztüm is talán.

— De milyen anyagból?

— Hozott anyagból.

— Nem járhat a gyerek örökké ejtőernyőben.

— Ne félj, apuka, nem veszi észre, mindegyikből ugyanannyit vettünk le — mondta a földön térdeplő Márti.

Gold Sámuel két kezébe temette arcát.

Aztán a kredencre vetette a három pénzdarabot és távozott. Úgy hallotta, megnyílt a Gresham és remek plantateát adnak ott.

Bächer Iván