A tápon tartott polgárság

A hét elején folytatódott az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb korrupciós ügyének, a Schadl–Völner néven futó büntetőpernek a tárgyalása. Mint ismeretes, előbbi a végrehajtói kar korábbi elnöke, utóbbi pedig egykori igazságügyi államtitkár. Ők a két fő vádlott, a vádirat szerint Schadl korrumpálta Völnert. A per kedden a koronatanú, F. Vivien meghallgatásával folytatódott. F. Vivien Schadl bizalmasa volt, és úgy lett az ügy koronatanúja, hogy a komoly bűncselekményekkel gyanúsított nő vádalkut kötött és részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak. Részletesen vallott Schadl ügyeiről, ezért nem lett belőle vádlott, csak tanú. Mintegy tíz évet dolgozott Schadl mellett, hivatalosan végrehajtójelölt volt, ám valójában pénzügyesként tevékenykedett. A lefoglalt tárgyakat eddig egy dobozban őrizték, a ragasztót felbontva egy pingvin alakú pendrive-ot szedett elő a bíró. Schadl titkárnője szerint ezen vezette a – többek között – Völnernek átadott pénzeket. A tárgyaláson kiderült, hogy a korábbiakhoz képest újabb autókat, repülőgépet és hajót találtak Schadl tulajdonában, ezért az ügyészség kérvényezte, hogy azokat foglalják le. Hosszan vizsgálták Schadl asztali naptárait, amelyekbe a programjait jegyezte föl.

Az egyikben például ilyen feljegyzések szerepelnek: Varga Judit, Nagy Ádám, Bíró Marcell, Süli, Trócsányi, Varju László és Völner. Vagyis F. Vivien mentette az irháját, ennek kézenfekvő módja, hogy bemártotta a főnökét. Pech, de hát ez a vádalku lényege. Hogy nem lehet minden pillanatot és személyt uralni. Ahogy Barokányi nyilas főhadnagy mondja A tizedes meg a többiekben, amikor elkapják a két dezertőrt, „az ember egy pillanatra nem figyel, és máris megtörténik a baj”. Figyelemre méltó Schadl védekezése, amennyiben azt állítja, a naptárjába más is írhatott az irodájában, nemcsak ő, ami igaz. Bárki írhatott bele, aki megfordult az irodájában, ez nyilvánvaló, még ha meglehetősen életszerűtlen, hogy ez meg is történt. Az én naptáramba is beleírhat bárki bármit, más kérdés, hogy ez nekem föltűnik, és legalábbis elgondolkodom rajta. De nem is ez a lényeges, mert ez az ügynek egy később tisztázandó pontja, ennél érdekesebbnek érzem, hogy a tárgyaláson tehát kiderült, a korábbiakhoz képest újabb autókat, repülőgépet és hajót találtak Schadl birtokában. Ebben az országban, ha valakinek a birtokában, esetleg tulajdonában nincsen több autó, legalább egy repülőgép, legalább egy hajó, hovatovább nem ember. Ezen lehet vitázni, bizonyosan nem így van, de egyre többen érzik így. Az ember belenéz az újságba, és az köszön vissza, hogy itt tényleg mindenkit hülyének lehet nézni, minden napra jut egy korrupciós vagy lenyúlós ügy, nem mindegyik torkoll hajó- vagy repülőszerzésbe, de a negyven-hatvanmilliós ügyeknek se szeri, se száma. Ne kajtassunk mindenképp efféléket, itt van például egy szimpla történet egy rekreációs központról. Három hete mutatta be a Momentum, hogy az az épület, ahol a területfejlesztési államtitkár, Mayer Gábor lakik, eredetileg rekreációs központnak készült uniós pályázati pénzből. 2012 és 2014 között 46 millió forintos EU-s támogatásból építtette fel az épületet, százhúsz munkahely megteremtését ígérte. 2016-ban azonban már nem lehetett időpontot foglalni a központba, mostanra pedig a vállalkozás weblapja is eltűnt. Az egész azért derült ki most, mert Mayer Gábor azóta a Navracsics Tibor vezette Területfejlesztési Minisztérium államtitkára lett, így va­gyon­nyilatkozatot kellett tennie. A momentumos Tompos Márton kérdezte telefonon Mayertől: „Államtitkár úr azt mondja, hogy megépítették 46 millió forint EU-s támogatásból ezt a rekreációs központot, az a papíroknak megfelelő időpontok szerint működött… és utána önök jogosan használhatják családi házként, hogyha ezt jól értem” – idézi a Telex. „Igen, igen, igen, ezt éppen jól érti” – válaszolta az államtitkár, aki azt is hozzátette: „azt gondolom, hogy az EU-s forrásoknak a felhasználási szabályait be kell tartani”. Ilyen, amikor egy államtitkár a jogszerűség és a jó erkölcs betartására szólít fel a rekreációs központból magántulajdonba vett házából: mint amikor egy sánc mögül kiabál valaki.

A rekreációs magánház meg a magánrepülő csak azt a sávot mutatja, ami a „hazai polgárság” létformáját jelenti, és azt a szerzési kultúrát, ami egyre inkább tipikus lesz. A kis szerzők meg a nagy szerzők: a módszerek is meglehetősen hasonlók. Hogyan lesznek a vadásztársaságok közpénzen felújított vadászházaiból súlyos kerítéssel elbarikádozott magánházak, horgászvizekből magántavak, ménesekből magánlovardák, balatoni öblökből magánkikötők. Ez az alsó szint, ami legföljebb a szomszédok szemét szúrja, egészen föl az ép ésszel fölfoghatatlan magánrepülőkig meg magánhajókig.

Orbán egyre kevésbé képes oligarchái meg a hivatali helyzetükkel visszaélők között rendet tartani, ami odáig is vezethet, hogy ez a fékezhetetlen állami és uniós tápon tartott társaság veszélyesebb lesz Orbán számára, mint az ellenzék maga. Az uniós pénzektől többé-kevésbé elzárt kormányzat egyre nehezebben lesz képes betömni a folyton éhes szájakat, és az a réteg lesz elégedetlen, amelyik a leginkább támogatja a mostani rezsimet. Az ellenzék láthatóan nem képes a kormánypárt nehezedő helyzetét kihasználni, nem alternatívát mutat, hanem sokszor rátesz azokra a lehetetlen vállalásokra, amiket a kormány mindenáron erőltet, mert jól hangoznak. Az nem program, hogy minden jó lesz, ha mi jövünk. Ugyan mitől? Hogy az ellenzék majd megkapja az uniótól azt, amit a mostani kormány saját kártékony handabandázása és a jogállam büszke lebontása miatt nem kap meg? Ez így önmagában nem hiteles. Az erő, amelyik 2006-ban azzal nyert választásokat, hogy társadalmi reformokat tervez, ma ezt a szót ki sem ejti, mert mintha egy életre megriadt volna tőle. Ez a mostani rendszer nyilvánvalóan igazságtalan a többség számára, de ezt az ellenzék nem képes megjeleníteni. A társadalmi többség nyilvánvalóan nem a jachtozó meg urizáló társaság, Orbán Viktor saját kezűleg kijelölt polgársága, hanem úgyszólván mindenki más. Ha az ellenzék nem képes többre, mint hogy iksz százalékkal többet ígér, legyen bármiről is szó, azt nem hiszi el senki. Nem vagyok politikus, nem tudom, mit kellene csinálniuk, de négy súlyos választási vereség után ugyanazzal előállni, mint korábban, négyszer egymás után, az a teljes ötlettelenség és színvonaltalanság. Ha valaki politikusnak áll, az ne a médiatúlsúlyról beszéljen, mert arra már nem figyel senki. Új hang, új nyelv és új érzékenység kell, bár tudom, könnyű ezt mondani. De hát a politikában olykor ilyen helyzetekből kell nyerni, és most ilyen helyzet van.