Mi vezérelte igazán Sztehlo Gábort?

Ketten egy új könyvről – Kende Tamás: Embermentés, vagyonmentés, státuszmentés 1944–1945-ben Sztehlo Gábor emlékezetében. Kronosz Kiadó, Budapest, 2023, 325 oldal, 4500 Ft

Kérdés, létezik-e önmagában morális indíttatás? Vagy az, amit annak állítanak, csak más érdekek leplezésére szolgál? Kende Tamás könyve nyomán alapvetően ezek a kérdések merülnek fel.

Az 1944-es német megszállás hírére Amerikában hatalmas összeg gyűlt össze, hogy segítsenek a deportálással fenyegetett, zsidónak nyilvánított magyarokon. Felhasználására egyedül a Nemzetközi Vöröskereszt jöhetett számításba. Sürgős szükség volt a helyi viszonyokban és a klíring-forgalomban jártas szakemberre. Kinevezték a svájci Friedrich Born gazdasági diplomatát a Vöröskereszt delegáltjának, aki tíz éve élt az országban és tökéletesen beszélt magyarul. Kórházak, gyermekotthonok, árvaházak és népkonyhák felépítésébe, menlevelek kiállításába fogott bele. Általuk kb. 11 000-15 000 ember megmenekülése valószínűsíthető.

Előzőleg az evangélikus egyház is megbízta Sztehlo Gábor tiszteletest zsidó gyermekek mentésével, aki eleinte csak tehetetlenkedett. A tájékozott Born azonnal kapcsolatba lépett vele. Ettől kezdve Sztehlónak meg voltak az anyagi eszközei. 1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását. A 400 alkalmazott is oltalmat talált.

Mindez cseppben a tenger a százezer meggyilkolt zsidónak nyilvánított magyarhoz képest. A társadalom túlnyomó többsége egyáltalán nem mentette meg a zsidókat. Örök szégyen. A kevesek, akik házukat Sztehlónak bérbe adták, ezt elsősorban a tulajdonuk és a státuszuk átmentése érdekében tették? Ez a sugallat végigvezet a könyvön. De ha ez is szerepet játszott, akkor ez kizárná, hogy egyben éltek az alkalommal, hogy üldözöttek életét is menthessék?

Ennyi gyerek elhelyezéséhez nagy, különálló családi házak kellettek. Ilyenekkel csak vagyonosok rendelkeztek. Ráadásul a nyilas uralom alatt eleve életveszélyes volt, ha kiderült, hogy a tulajdonos tudtával zsidókat rejtegetnek. Sztehlo nem kérhetett ekkora kockázatot akárkitől: ez akkor rettenetesen bizalmi kérdés volt. Önként adódott, hogy csak azokhoz fordulhatott, akikben megbízhatott. És tulajdonosként az embernek nem csak a felkoncolással fenyegető nyilasoktól kellett félnie. A vagyonokat kisajátító Szovjetuniótól is. A vagyon- és önvédelem a katonák erőszakoskodásaival szemben ne lenne erkölcsileg igazolható?

Dr. vitéz Sztehlo Aladár táblabíró, és az egyik leggazdagabb magyarországi („árja”-svájci) vállalkozó családból származó Haggenmacher Márta fia, Born pénzével vette bérbe azt a 32 otthont, melyben el tudta helyezni az gyerekeket. Kiktől (a fenti körülmények között), ha nem a rokonságához tartozó, gazdag, tőkés Haggenmacher és Dreher családoktól? Born kinevezői nem voltak hülyék: a mentés szempontjából éppenhogy nagyon hasznos volt Born beágyazottsága a magyar gazdasági életben, és „széleskörű üzleti kapcsolatokat tartott fenn svájci gyökerű Haggenmacherekkel”, ráadásul „a titkárnője is Haggenmacher-lány volt”. Ez eleve azt sejteti, hogy főleg a tőkés vagyonmentés lett volna álcázva az embermentéssel?

Az 1945 utáni megnyilatkozások mögött, írja a szerző, „Sztehlo egyfajta sajátos politikai PR-akcióját is sejthetjük, amelynek keretében a saját társadalmi osztályának (és benne családtagjainak) 1947-ben megrendülő helyzetén próbált segíteni. Az általa évtizedekig hirdetett »menteni a menthetőt« elv jegyében”. Ráadásul a háború után sok magára hagyott árva gyermek vergődött. Minden állami otthon megtelt. Sztehlo – amíg a pártállam 1950-ben fel nem számolta – ekkor ugyancsak a gyermekek számára létrehozta a Gaudiopolis nevű gyermekköztársaságot, a Pax otthont. Ennek területét a Weiss Manfréd család bocsátotta rendelkezésére. Sztehlo „1945-ben saját kultuszát kezdte el építeni, amikor még nem volt képes saját társadalmi osztálya, azon belül saját családja, és nem utolsósorban saját egyháza lehetséges átmentéséről lemondani. Ez az átmentés részben az 1947-től egyre inkább kibontakozó újabb rendszerváltás miatt, de nem kis mértékben a családi-egyházi és társadalmi felelősség kérdésének szőnyeg alá söprése miatt kudarcra volt ítélve”. Következésképpen a pártállam azért számolta volna föl azonnal a Gaudiopolist, mert a magyar társadalom valóban súlyosan felelős volt azért, hogy több százezer zsidónak nyilvántartott polgártársát deportálhatták? Nem pedig azért, mert proletárdiktatúra volt, melytől jogosan fél mindenki, aki a nyugati, polgári demokrácia híve, de ettől még nem fasiszta. A Gaudiopolis is inkább a Weiss-tulajdon, vele a tőkésosztály helyzetének segítése lett volna? Talán az is. Na és? Kende szerint enyhítő körülmény, hogy „Sztehlo fokozatosan elidegenedett saját osztályától, családjától és intézményes egyházától is”. Az osztályharc elmélete szerint nyilván.

A szerző sokat hivatkozik Sztehlo 1945–48 közötti jelentéseire és interjúira. Ezekben Sztehlo kétségtelenül elhallgatja Born szerepét. Okkal. De hát a kommunisták szemmel látható előretörése és hatalomra kerülése semmi jóval nem kecsegtetett. A szovjetek Bornt szinte azonnal kiutasították Magyarországról, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt megfigyelői jelenlétét felszámolhassák. Ilyen körülmények közt Bornra és az amerikai pénzekre hivatkozni önveszélyes lett volna. Ráadásul Kende szinte kizárólag Sztehlo eredeti, sokáig kéziratban maradt életrajzának 1984-ben megjelent, teljesen meghamisított kiadására hivatkozik. Holott jelezte, hogy ismeri az eredetit, abban Sztehlo teljesen másképp, teljesen reálisan beszél magáról. Sztehlo kezdeti kudarcait a szerző úgy értelmezte, hogy „ennek a csődnek a megkésett felismerése késztette családtagjait és saját társadalmi osztályának egyes tagjait arra, hogy 1944 őszén mégis tegyenek valamit az üldözött zsidók megmentéséért. Sztehlo Gábor pontosan látta memoárjában, hogy ez a megkésett segítség távolról sem volt önzetlen”. És ez kizárja, hogy bármi közük lett volna az embermentéshez? Csak „önvédelmi embermentés” volt? Igazi embermentés csak hősiesen, önfeláldozóan lehetséges?

A szerző könyve bemutatóján azt mondta, hogy nem ítéletet akart alkotni. Miközben már könyvének a címe is tézis, ítélet.