444.hu, 2023. szeptember 28.

UJ PÉTER

161. Szuverén szuvenír a szuterénből

161.1.1. Akkor most, mi több: itt és most kéne önöknek sistergős, felindult, dühös, trágár etc. publicisztikát/glosszát/krokit/szonettkoszorút olvasniuk a belengetett szuverenitásvédelmi hogyishívjákról. (Ezt a továbbiakban – továbbra is – szuveníritásvédelmi, esetleg szurevenitásvédelmi satöbbi izénak hívom majd, hátha attól jobb kedvünk lesz, egyrészt, másrészt rendesen írva is elég nagy baromság. Hogy mekkora, abba vagyok most kénytelen belemenni.)

161.1.2. A nyár átlagosnál is brutálisabb retorikai sújtásai után már lehetett sejteni, hogy nem akármilyen őszünk lesz. A 157. hírlevélban volt alkarom hupákolni a nyári mentális tatárjáráson: amikor az örökös miniszterelnök-géniuszúristen hetente adott elő valami olyasmit, ami az általam érzékelhető világban minimum lódítás, de inkább szemen szedett hazugság, mindentől elrugaszkodott hablaty. Ami talán nehezen (egyre nehezebben) elviselhető, de egyáltalán nem meglepő olyan rendszertől, amelyet éppen az állandó, minden csatornán tolt hablaty tart össze, ideszámítva, már a kötőanyagok közé, persze a nemzetgazdaság időközben eltulajdonított igen jelentős részéból származó forrásokat, amely forrásokat jelentős részben éppen hablatyelőállításra és -terjesztésre fordítják.

161.1.3. Ráadásul az ország helyzete is indokolja a hablaty- és kamugyár valamint a központi bűnbakképző csúcsra járatását: a költségvetés éppen összeomlóban, az infláció az EU-s átlag háromszorosa, és annak ellenére sem akar benézni tíz százalék alá, hogy a fogyasztás zuhan, reálbérek csökkennek, harmadik negyedéve recesszióban a gazdaság, a forintárfolyamot pedig csak iszonyatos, a jövőt is agyonnyomó kamatterhek árán tartják elfogadható szinten. És satöbbi, satöbbi, a 444 olvasóinak talán fölösleges még több bekezdésnyi fölsorolás.

161.1.4. Ilyen várakozások és előzmények után O. Viktor, miniszterelnök foglalkozású lakos a parlament hétfői nyitóülésén óne zsanér visszakérdezett az MSZP-frakcióvezető egyébként harmatgyengének is alig nevezhető felszólalására, hogy „A tanárok fogják ellopni azt a pénzt, amit Brüsszelből oda kéne adni a tanároknak?!”

Nem tudom hányas skálán hányas szintű micsoda az, amikor az ember, aki az apja nevére milliárdos céget íratott, családja irdatlan birtokon építkezik, kézen-közön a vejéhez került az ország legnagyobb ingatlanvagyona (hogy hány ezer milliárd, össze sem tudnánk adni), felcsúti szomszédjának a vagyonát senki sem tudja számba venni, de a nyáron akkora jachtról integetett az Adrián, hogy az inas kifulladt, amire a hűtőtől a medencéig vitte a Hell Lattét, szóval ez az ember így elpoénkodik az EU-s pénzek ellopásán.

A szimbolikusnak (vagy IKONIKUSNAK – lásd: 160.2.1.) is nevezhető miniszterelnöki főhablatyot viszont ezúttal megelőzte az ősz gumicsontslágere, amelyet Kocsis Máté kettes szintű alorbán feladata volt bejelenteni még pénteken, a Rákay Kálmánnal kibővített esztergomi frakcióülésen: ez a bizonyos szuveniritásvédelmi hettyemfitty, tehát hogy nagyon meg lesz itt szívatva mindenki, aki még érdemileg ellenállni – értsd: újságot írni, politizálni, érdeket védeni – próbál a minden szempontból nagyon demokratikus központi hatalomnak. Bede Márton már megvilágította a megvilágítandó részleteket, csak kiegészítenék.

161.1.5. Egyrészt már most, amikor ezeket a sorokat gépelem, azzal a nem nagyon komfortos érzéssel teszem, hogy máris a hatalom manipulációjában vagyok, hiszen kábé ez a cél, hogy akkor ezzel foglalkozzunk, ne mással. És nem tudunk nem ezzel foglalkozni, hiszen a fenyegetés valós. Tényleg megpróbálhatnak elvágni néhány olyan bevételi forrástól, például EU-s pályázatokon nyert pénzektől, amelyek nagyon fontosak a túléléshez. A hazai piac nagyobb részéről már kiszorítottak, lassan nem marad távközlési szolgáltató, nagy bank vagy pénzügyi szolgáltató cég (hagyományosan a legnagyobb hirdetők), amely ne direkte orbánista kézen lenne vagy ne kapcsolódna az orbáni gazdasági birodalom vagy az állam valamely csápjához.

Tíz éve folyik ez a játék: amikorra áthámozzuk magunkat az éppen elénk gördített akadályon, amikorra sikerült valamennyire összerakni magunkat, és lehetne némi fejlesztéssel, újítással, tehát a dolgunkkal foglalkozni, akkor jön egy újabb törvény, adó, támadás, valami, ami megint hónapokra leköti az erőket, bizonytalanságban tart, lehetetlenné teszi a fejlődést.

161.1.6. A fentebb már linkelt cikkünk (Mindig kell ellenség – 2023.09.26.) is megállapítja, hogy Orbánék menetrendszerűen állnak elő újabb és újabb, a számukra ellenséges közegként kezelt – még nem teljesen leuralt – civil szférát és sajtót korlátozni próbáló ötletekkel. A cikk említi is az Ökotárs-ügyet, a Stop Sorosként is emlegetett, azóta visszavont civiltörvényt vagy a gyerekvédelminek hazudott homofóbia-, kultúrharc- és álkonfliktusgerjesztő törvénycsomagot. De a sort még lehetne folytatni, illetve simán beleillik maga a médiatörvény, a reklámadó, a Lex-CEU, az önkormányzati törvények módosításai, a felhatalmazási törvény és így tovább. Ezeknek – bár mindegyiket másnak álcázták – mind egyetlen céljuk volt: bármilyen, a hatalom számára kellemetlen, a hatalmat esetleg korlátozni képes (ilyen potenciált mutató) csoport szorongatása, anyagi, jogi, erkölcsi ellehetetlenítése, esetleg szétverése.

És igaz ugyan, hogy sok esetben nem is alkalmazták a meghozott jogszabályt, vagy legalábbis a legdurvább rendelkezéseit, de a hatalom mégis minden esetben megtalálta a módját, hogy a legdurvább, legvitatottabb eszközök alkalmazása nélkül, szép csendben vagy közepesnél alig nagyobb zajjal elérje a célját, tehát szorítson egy kicsit a satun.

161.1.7. Azt is érdemes újra fölidézni, hogy a mostani, még csak belengetett törvénytervezethez nagyon hasonló célból indítottak annak idején hajszát az Ökotárs Alapítvány ellen. Tudniillik ez az alapítvány kezelt még olyan, történetesen Norvégiából érkező, a civil szférának szánt pénzeket, amelyek elosztására a kormány nem lehetett hatással. (Az illiberális kereszténydemokrácia magasabb erkölcsi és intellektuális nívójú szabályait hírből sem ismerő, buta norvégok ragaszkodtak ahhoz, hogy a civilek pénzeit civilek osszák, ahogy azt a sötét Európában egyébként megszokták.) Éppen kilenc éve történt, hogy miután néhány héten át a ma már szokásosnak nevezhető, primitív, minden állításában hazug lejáratókampány folyt az orbánista hülyemédiában az Ökotárs Alapítvány és partnerei ellen, rendőrök szálltak ki az alapítvány irodájához, házkutatást tartottak, vezetőjét bevitték. Igen. A magyar hatóságok nyilvánvalóan politikai megrendelésre, nyilvánvalóan koholt vádak alapján szépen bekasztliztak egy állampolgárt. A kommunisták alatt volt ilyen utoljára.

Hogy is hívjuk azt a rendszert, ahol az ilyesmi megtörténhet?

Tehát, hogy mit kavarnak ki Orbánék ebből az újabb nagyon demokratikus és felettébb szuterén ötletből, még nem tudhatjuk. De ha az ország eltussolandó bajainak nagyságát tekintjük, nem lehetünk optimisták.

161.1.8. 2023-ban Magyarországon még mindig több millió olyan ember él, aki választáson is kinyilvánítja időről időre, hogy nem kér az orbáni hablatydiktatúrából, akárhány ezer milliárd forintból akárhány csatornán, akárhány alkalommal próbálják ráerőltetni. Ezek az emberek több mint egy évtizede évről évre, hónapról hónapra érzik, hogy lehetőségeik szűkülnek, a számukra fontos intézményeket (médiumokat, iskolákat, színházakat, kiadókat etc.) szorongatja, éhezteti, kicsinálja, átalakítja a hatalom, azokat az értékeket, amelyeket magáénak vall, minden nap támadják. Ezek az emberek arra kényszerülnek, hogy duplán vagy inkább triplán fizessenek mindenért: az (egyébként ellopott) adójukból is finanszírozza az állam az őket is támadó orbánista hablatygépezetet, közben a színházaikat, újságjaikat, iskoláikat maguknak kell még külön fizetniük. Egyre több dolgot, egyre nagyobb mértékben kell maguknak finanszírozniuk, az állam vagy a normális működésű piac helyett. Mindig tesznek róla, hogy a terheik nőjenek.

2023-ban Magyarországon már tíz olyan nagy elérésű, közéleti híreket közlő médiacég sem maradt, amely az orbáni, félillegális gazdasági hálózattól függetlenül működik. Ha tényleg elvágják pályázati lehetőségeket a nemzetközi alapítványokhoz és az Európai Unióhoz, akkor alighanem tovább csökken a független médiafelületek száma. Viszont újabb, nem is kis lépést teszünk előre a putyini úton.

161.2. Biztonságpolitikai tudományos rovat

161.2.1. Amolyan szórakoztató tartalomként idecincálom még Ungváry történész igen tanulságos, napokban publikált előadását egy közismert hablyatipari szakmunkásról: