hvg.hu, 2023. szeptember 22.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Mondjuk, vagyok én egy átlagos kétgyerekes család. A családok felénél több, a másik felénél kevesebb a nettó vagyonom, vagyis az EU felmérése és a 2021-es adatok szerint 21 millió forint, de számoljunk úgy, hogy 25 millió, mert a mi medián vagyonunk lényegében nem más, mint szerény lakásunk 2021 óta megemelkedett értéke, mínusz a hitel, ami rajta van.
Nomármost, a család 2022 végén felmérve a helyzetét azzal szembesül, hogy az infláció miatt, amely ötször akkora volt, mint amennyire számítottunk, mert hittünk a kormányunknak és az ő költségvetésének, fejenként ugyan nagyjából 450 ezer forinttal, vagyis a családnak összesen 1,8 millió forinttal több bevételünk volt, mint amennyire számítottunk, a kiadásaink azonban fejenként kerekítve 600 ezer, tehát összesen 2,4 millió forinttal nőttek ahhoz képest, amivel az év elején kalkuláltunk. Nem csekélység: nettó vagyonunk 10 százaléka.
Havonként 50 ezer, egy évben 600 ezerrel rosszabb a mérlegünk a vártnál. Eredetileg is úgy indultunk neki az évnek, hogy jelentős hiányunk lesz, mert rászoktunk, hogy tovább nyújtózkodjunk, mint ameddig a takarónk ér, de a hiányunk még sokkal jelentősebb lett. Kb. 1,2 millió helyett 1,8 millió. Másfélszer akkora. Egyebek között azért, mert a hitelünkre 520 ezer helyett 760 ezret kellett kifizetnünk. A kisnyugdíjas nagymama megélhetéséhez való hozzájárulásunkat pedig 63 ezer forinttal meg kellett emelnünk a nyugdíjaskosár inflációjára való tekintettel, amelyben annál nagyobb a nélkülözhetetlen dolgok (táplálkozás, lakhatás) aránya, minél kisebb a nyugdíj.
Ha önmagukra leosztanák, ezt olvashatnák ki a magyar családok a tavalyi állami költségvetés elszámolásából, amelyet a Pénzügyminisztérium most tett közzé és bocsájtott társadalmi vitára. Olvashatnák, ha nem űztek volna gúnyt a társadalommal való párbeszédből ezúttal is, mint mindig. A költségvetés elszámolásából ugyanis csak a költségvetést hagyták ki. Azt, amelyet 2022-re beterveztek és elfogadtak. A tényszámok mellett nincsenek ott a tervezettek.
Ez pontosan olyan, mintha valaki úgy számolna el egy különböző célokra rendelkezésére bocsájtott összeggel, hogy csak azt közli, mire mennyit költött és mekkora adósságot csinált, de azt nem, hogy mire mennyi pénzt kapott.
Aki így számol el, azt alapesetben kirúgják, súlyosabb esetben lecsukják. A kormány esete pedig a legsúlyosabb, mivel neki kell elszámolni a legtöbb pénzzel, a GDP tetemes részét ugyanis az állam, gyakorlatilag a kormány költi el.
Már elfogadásakor is lehetett tudni, hogy a 2022-es költségvetés komolytalan. Ezt még az Orbán kegyelméből jegybankelnök Matolcsy György is tudta, meg is írta: „A 2022-es költségvetés kiindulópontjai hibásak, ezért ezekre nem épülhetett jó büdzsé”.
Pontosan ezt lehet tudni az idei költségvetésről is, amely a GDP 4,1 százalékos növekedésével, 3,5 százalékos hiánnyal és 5,2 százalékos inflációval számol. Ezt Nagy Márton miniszter tudja a legjobban, aki a költségvetés elfogadásával egy időben közölte, hogy nem növekedés lesz, hanem recesszió.
Az idei költségvetéssel éppen úgy fognak elszámolni a társadalomnak, ahogy most a tavalyival. Vagy úgy sem. Ez a rend.
Az országnak hosszú évek óta nincs komolyan vehető költségvetése, ami egyszerűen azt jelenti, hogy nincs költségvetés. Ahol pedig nincs költségvetés, ott nincs gazda. Az ország gazdátlan.
A költségvetésnek nemcsak az egésze komolytalan, de minden állami akció, rendezvény, beruházás költségvetése is az. Például a stadionoké, a világbajnokságoké, a közbeszerzéseké, a nemzeti konzultációé, és így tovább. Nemzeti konzultációra például a 2022-es költségvetésben szereplő 18 milliárd helyett 45,5 milliárdot költöttek papíron, a valóságban sokkal többet. Ennyiből tudtuk meg, hogy a magyarok 97 százaléka – a kormánnyal ellentétben – nemet mondott a brüsszeli szankciókra, amelyeket a nagyságrendekkel olcsóbb közvélemény-kutatások szerint több magyar helyesel, mint ahány helytelenít.
A kormány előrejelzéseivel, ígéreteivel, a különböző időpontokra bejelentett reformtervezetekkel, ágazati stratégiákkal, átadási időpontokkal, különadók időtávjával, azok kivezetésével ugyanez a helyzet. Amit megtesznek, váratlanul teszik, amit előre jeleznek, az legtöbbször nem történik meg. Határidőre soha.
Az ország harmada által messze tekintő államférfinak, ha nem szent gurunak tekintett kedves vezető tényállításai a legritkább esetben felelnek meg a tényeknek. A jövőre vonatkozó állításai pedig annyira, amennyire véget ért az orosz–ukrán háború 2022. május 8-án, ahogy azt Orbán Viktor tavaly áprilisban közölte a pápával, mert tovább álmodta Putyin villámháborús álmát akkor is, amikor a hűbérura már felébredt belőle.
Ahogy a bányában halad a frontfejtés, úgy húzzák ki, szakszóval: rabolják ki a fémtámaszokat (régebben gerendákat) hátulról és viszik előre. Csak a front jelenideje van kitámasztva, az éppen folyó munkálatok színhelye, a múlt folyamatosan eltemetődik. Így temetődik el minden múltbeli álláspont, állítás, elv, világnézet, ígéret és jóslat, ami Orbán Viktorhoz és pártjához kötődött. A kereszténycsúfoló, Iványi Gábornál esküdő és keresztelő, liberális, nyugatos, néppártos, oroszellenes stb. Orbán.
Ennek a hasonlatnak az érvénye persze csak részleges, mert a jelenre is vonatkozik a mindenre kiterjedő, minden törvénnyel és bírósági ítélettel dacoló titkosítás és titkolózás.
Mindez feltétele annak, hogy Orbánt és táborát ne söpörje el a közröhej.
A nyilvánosságban a közemlékezet fenntartói és pusztítói, támaszainak megtartói és kirablói állnak szemben egymással. A feltételek egyenlőtlenek és egyre egyenlőtlenebbek.
A szerző újságíró