Élet és Irodalom,
LXVII. évfolyam, 38. szám, 2023. szeptember 22.
KOVÁCS ZOLTÁN
A múlt hét végén a Budapesti Rendőr-főkapitányság elutasította az Erdogan emberei által megvert magyar tüntető ügyében tett feljelentést. A rendőrség indoklása szerint a tüntetőt megverő török testőrök viselkedése nem volt kihívóan közösségellenes, sőt: nem értelmezhető az általánosan elfogadott társadalmi normákkal és az együttélés szabályaival történő nyílt szembehelyezkedésként sem – írja a 24.hu. Mégis, mi történt?
Amint arról a sajtó beszámolt, Bán Tamás magyar állampolgár a nyílt budapesti utcán két kézzel beintett a török elnöknek, erre az elnök testőrei leteperték, a hátát ütötték és a veséjébe térdeltek. A helyszínen lévő TEK-esek menekítették ki a politikai aktivistát. Lattmann Tamás nemzetközi jogász az RTL-nek úgy nyilatkozott, szerinte Erdogan nem volt veszélyben, ezért semmiféle intézkedés nem volt indokolt. Vajon miért nem kapott semmiféle elégtételt Bán Tamás? A rendőrség azzal próbálta alátámasztani az elutasító döntést, hogy Erdogan elnök emberei „kiemelt személyvédelmi feladatokat láttak el”, és az erre vonatkozó szabályok alapján a védett személyt ért atrocitás esetén kötelesek voltak intézkedni. „Ennek végrehajtására azonnal, adott esetben az intézkedés alá vont állampolgár személyiségi jogainak szükségszerű sérelmével kerülhet sor” – írják. Az ember úgy gondolja, az addig rendben, hogy a török elnököt védjék a testőrei (bár az arányosság mindenhol követelmény), a magyar állampolgárt viszont védje a hazai jogszolgáltatás. Ha várható, hogy egy utcai beintésért a török elnök testőrei ütni-verni fognak, talán nem kellene kiengedni Erdogant az utcára, vagy ha az ilyen diktátorkörökben fontos ez a látványséta, akkor viselje el a beintéseket; hajlok arra, amit Lattmann Tamás is mond, miszerint az elnök nem volt veszélyhelyzetben. Ezek a diktátorlátogatások amúgy mindig problematikusak. Annak idején, amikor 2012-ben a kínai miniszterelnök-helyettes baráti látogatást tett a Fidesz-kormánynál, Orbánék megtették azt a szívességet, hogy őrizetbe vetettek két olyan embert, akik a tibetiek véleménynyilvánítási szabadságának korlátozása miatt tiltakoztak volna; a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei készséggel igazoltatták és bekísérték őket. Négy évvel később a rendőrség szűkszavú közleményben kért elnézést, bírósági ítélet kötelezte erre, mert jogellenesen korlátozott szabadságjogokat 2012-ben.
Ki emlékszik már erre? Meg arra is, hogy ellenzékben a Fidesz rendszeresen felszólalt a kínai sajtószabadságért, emberi jogokért és a tibeti autonómiáért. 2008-ban a párt Országos Választmánya még úgy fogalmazott: „A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya határozottan elítéli a kínai kommunista rezsim tibeti megtorló akcióit, és a szabad világ felhívásához csatlakozva követeli azok azonnali beszüntetését.” Volt, hogy a repülőtérről hívták vissza a pekingi látogatásra utazó küldöttség fideszes tagjait, vállalhatatlannak tartva az ilyen részvételt.
De Bán Tamás történetét tekinthetjük abból a szempontból is, hogy néhány éve Tusnádfürdőn Orbán Viktor azt harsogta, „ha a világon bárhol bántanak egy magyart, kell lennie egy piros lámpának, ami felvillan Budapesten”. Miközben a miniszterelnök erről beszélt, néhány méternyire tőle földre tepertek egy fiatal magyar nőt, aki a Paks II. nevű projekt ellen tiltakozott. És hol voltak akkor még a kínai ügyletek?
Vajon miért nem kapott arányos védelmet Bán Tamás vagy a Tusnádfürdőn tiltakozó magyar nő? Hiszen alighanem mindkettőt magyar anya szülte, mindketten magyarok. Ami történt velük, az Orbán Viktor tudtával történt, a tusnádfürdői eset pedig a szeme láttára. Nyilván azért, mert ezek üres szövegek, tartalmatlan és soha be nem tartandó halandzsák, melyekből egyre több van, gyakorlatilag naponta hangoznak el ilyenek. „Öt perc alatt csatát nyertünk Brüsszelben” – ezt például Navracsics Tibor mondta néhány hónapja, miután először tárgyalt az Európai Bizottsággal az Erasmus+- és a Horizont Európa-források sorsáról. A magyar kormány képviselője azt remélte, hogy – miként fogalmazott – csak egy egyszerű félreértésről van szó, amit hamar korrigálni lehet. Ma már azt sem tudni, Navracsics ennyire félreértette-e a helyzetet (ami egy tapasztalt politikustól enyhén szólva is szokatlan), vagy valami csodára várt, hiszen ő aztán igazán közelről láthatta, hogy az Orbán-kormány akkoriban sem igyekezett, és most sem igyekszik korrigálni a helyzetet. Egyre nagyobb képtelenségek hangoznak el, egyre durvább, a nemzetközi diplomáciai életben szokatlan hangon.
Pontosan fogalmazott Radványi Miklós magyar származású konzervatív közíró, aki a HírKlikk nevű portálnak kijelentette, „Orbán Viktornak komolyan meg kellene fontolnia, tartható-e Magyarország nemzetközi tekintélye miatt olyan inkompetens, buta és nem gondolkodó ember a külügyminiszteri poszton, mint amilyen Szijjártó Péter”. A közíró tisztában van azzal, hogy Magyarországon ma minden döntést Orbán hoz, de mégiscsak Szijjártót tolta előre külügyminiszterként, „akinél azért ültethetne intelligensebb embert is a posztra”.