Szép város

1930. szeptember elsején Romlaky Anna a kolozsvári Ellenzék című lap munkatársa lett.

Tulajdonképpen véletlenül történt a dolog, Annának esze ágában sem volt romániai újságírónak lennie, ő csak barátját ment meglátogatni egy rövid hétre.

Tauber Oszkár akkor már tíz hónapja újból Erdélyben élt.

Egy darabig kereste helyét, ingázott Vásárhely, Kolozsvár, Bukarest között, próbált egy fürdőorvosi állást megszerezni Buziáson — a fürdődoktorkodás jól fizető beosztás volt, a Regátban különben is a kevesebb képzett orvost jobban honorálta a fizetőképes közönség, mint a magyar orvosokkal akkor még jól ellátott Erdélyben. Oszkár az ügy érdekében komoly csúszópénzeket folyósított az illetékes bukaresti hivatalnokoknak, de sajnos a miniszter kivételesen nem korrupt, viszont megveszekedett antiszemita volt, úgyhogy Oszkár végül Kolozsvárott telepedett meg.

A már nem éppen fiatal kezdő orvosnak Kolozsvár háromszorosan is Mátyás városa lett: ugyanis állást Mátyás Mátyás szanatóriumában kapott.

Ugyanekkor, július 1-jén megnyitotta saját magánrendelőjét is és elkészíttette első névjegyét: Speciálist in boli pulmonare si de inima. Cluj, Str. Memorandului (Unió) 6.

Nem volt ez olcsó mulatság.

A rendelő berendezése közel 300 000 lejbe került, ami 10 000 pengőnek felelt meg, csak a csengő beszerelése 1400-ba volt. Természetesen a külföldi tanulmányutak költségét is vissza kellett térítenie marosludasi nagybácsikájának, úgyhogy Tauber Oszkár tüdő- és szívspecialista negyedmillió lej adóssággal kezdte meg praxisát.

Amúgy is nehezen szokott az ő Erdélyéhez vissza. A majd hároméves nyugati élet után időbe tellett, amíg újra természetesnek érezte a vonaton a koszt, a hivatalban a korrupciót, a falvakban az állati tudatlanságot és nyomort, és a városban az akkor még inkább csak a felszín alatt szunnyadó, izzó nemzeti gyűlölködést.

De teli volt erővel, bizakodással is, és sűrűn sorjázó leveleiben igyekezett ebből átáramoltatni valamit Annába, aki 29 éves volt ekkor, nem dolgozott, nem keresett egy garast sem, Böske kosztpénzből csípett adományaiból élt, pontosabban kártyázott, különben pedig a Pozsonyi úton szenvedett naphosszat, néha írt egy-egy novellát a Pesti Naplóba, de inkább sírt, hevert, levelet írt, a postát várta, állt a tükör előtt, és kérdezgette, hogy mi lesz ővele.

Mindeközben meglepve tapasztalta, hogy hiányzik neki Oszkár, várta a leveleket, és még Oszkár efféle mondataitól sem kapott hisztérikus rohamot, miszerint: „Most új fejezet előtt állunk mindketten, most kezdjük az igazi életet, jó lenne, ha régi jóslásaink, tervezgetéseink valóra válnának… Tegnap kerestem ezer lejt, tegnapelőtt ezerötszázat…”

Nyáron Oszkár meglátogatta Annát Pesten, együtt laktak Romlaky Dezsőnél és Vazul Lenkével azoknak Hegyalja úti lakásában, de sokba volt az út, közel kilencezer lejbe, a praxis is Kolozsvárhoz kötötte Oszkárt, úgyhogy inkább ő kapacitálta Annát erdélyi vizitre.

Oszkár az útipénzt — ezer lejt — háromszor küldte el, két javadalmazás a siófoki kaszinóban ért szomorú véget.

Végül a harmadik küldemény segedelmével 1930 augusztusának elején Anna mégiscsak megérkezett Erdély fővárosába.

Persze nem érezte vendégnek itt magát, apja itt született, itt kezdte a hírlapíróskodást a Kolozsvár című lapnál, itt élt nagyanyja, és a házsongárdon nyugodott a legendás honvéd százados dédpapa is.

Az első napokban Oszkár Szenka nevezetű húgánál lakott. Oszkár délelőtt a szanatóriumban dolgozott, délután a magánrendelőjében, Szenka is elment minden reggel — a hitközségnél hivatalnokoskodott —, Anna tehát egyedül volt egész nap, ráadásul illegalitásban, Oszkár ugyanis rettegett attól, hogy a kisváros nyelvére vegye őket…

No ez az állapot nem Romlaky Annának volt való.

Két napig viselte az odúlétet, aztán fölöltözködött szépen és kiment a korzóra. Megérdeklődte, merre van a Szépműves Céh szerkesztősége, és ott fölkereste Kuncz Aladárt, akit még Pestről ismert. A derék író kitörő örömmel fogadta Annát, karon ragadta és a Király utcán át elvitte azonnal az Ellenzék szerkesztőségébe.

Itt Annát fél órán belül szerződtették 4000 lej havi pénzért, ami 120 pengőt kóstált körülbelül.

Este a rendelőből megjövő Oszkár döbbenten értesült róla, hogy vendége, akit egy hétre gondolt maga mellett tudni, Kolozsváron marad.

Anna még pár napra — már a lap költségén — visszautazott Pestre, elrendezte dolgait, melyek nem voltak számosak, inkább csak Gojszit kellett megnyugtatnia, aztán szeptember 1- jén megérkezett Kolozsvárra, ahol Oszkár — megbeszélésükhöz híven — nem várta őt.

Anna a Központi Szállóban vett ki szobát, másnap reggel átvágott a Főtéren, a New York palotánál bement az Egyetem utcába és pár lépés után befordult a 8-as számú ház kapuján, amelynek zárókövén a G.E.D. 1842. bevésés őrzi ma is az egykori tulajdonos, Esterházy Dénes gróf emlékét.

A debreceni diákoskodás mellett életének másik legszebb időszaka vette ezzel kezdetét.

Az emeleti szerkesztőségbe lépve Anna azonnal ismerősbe botlott. A folyosón, a falhoz támaszkodva vagy inkább támasztva egy csudaszép férfi állt és aludt. Hunyadi Sándor egyenesen a gőzből érkezett, leadta már anyagát, és most szokása szerint állva-alva pihente ki az éjszaka fáradalmait.

Anna sorban megismerkedett kollégáival, akik pár nap, pár hét elteltével barátai, társai és persze szerelmei lettek: a lap főszerkesztőjével, Grois László doktorral, dr. Lakatos Imrével, a tudós külpolitikussal, a belpolitikáért felelős Krenner Miklóssal, aki Spectator néven volt legendás alakja a korabeli Kolozsvárnak, a hirhedett, de ellenállhatatlan lumppal, Végh Jóskával, aki volt városházi és törvényszéki tudósító, riporter és színházkritikus egy személyben és aki, mikor megesküdött édesanyja életére, hogy többé kártyalaphoz az ő keze nem ér, strómant fogadott és annak háta megett ülve utasította azt, hogy mit dobjon és mit vegyen föl.

Végül elsősorban megismerkedett Anna a küllemében Adyra emlékeztető, lángoló tekintetű Gara Ernővel, Lakatos mellett a másik nem keresztény származású — életével fizet később mindkettő ezért —, hírlapíróval, akinek az Ellenzéknél, ennél az erdélyi arisztokraták pénzelte, akkor már több mint fél évszázados patinával bíró, böcsületes polgári lapnál elnézték azt is, hogy vidéki előfizetők pénzét rendre fölvegye, és azt játékkaszinók és kártyaszobák sírkamrájába veszejtse el maradéktalanul.

Gara Ernőt mindenki szerette. Csak Tauber Oszkár nem, ki tudja, miért…

Anna eleinte albérletben lakott, egy időben Dsidáék Fürdő utcai csöndes, szerény lakában — az öreg Dsida vasutas volt —, majd a Majális utcában egy garzonházban.

Itt lett influenzás, itt látogatta Gara Ernő, és itt kérte meg kezét Tauber Oszkár, aki kétségbeesve látta, hogy Anna vígan van Kolozsvárott nélküle, nagyon is vígan, egyszer szakítottak is, alig látták egymást három hónapig, de az se volt jó, megpróbálkoztak a házasélettel tehát, ebben az időben, 1932 és 1936 között Anna Oszkár Strada Bob — más néven Kötő — utcai házában élt.

De ez mit sem változtatott Anna szigorú napirendjén, amely már az első pár napban kikristályosodott: Reggel 7-kor a New York kávéházban találkoztak Garával, megreggeliztek, 1/2 8-ra benn voltak a szerkesztőségben, délben a friss lappal a kézben — a nyomda természetesen a redakció házában üzemelt — indulás a főtéri Czell vendéglőbe Végh Jóskával, délután kis szieszta következett, majd Romlaky Anna alámerült a csodálatos kolozsvári éjszaka forgatagába.

Az esti program általában színházlátogatással vette kezdetét, lehetett válogatni magyar és román opera, magyar és román színházak tucatja között, de volt jiddis nyelvű társulat is, persze az esetek kilencven százalékában Janovics Jenő legendás Magyar Színházában kellett megnézni az isteni Pór Lilit, az ellenállhatatlan Tompa Pufit vagy az elsőrangú szín- és preferanszjátékos Balázs Samut.

A rendes hétköznap este folytatódott a New Yorkban székelő Újságíró Klubban, ahol Körösi Dudus és a remek román slágerszerző, George Sbarcea — művésznevén Claude Romano — szolgáltatta a zenét, majd haladt tovább a program különféle bárokban, lakásokban és kártyaszobákban mindenekelőtt hajnalig.

A kincses város talán utolsó aranykorát élte ekkor. Főterének százados kövén délutánonként egy időben koppant a Sztánáról benéző Kós Károly ócska bakancsa a Keleti Újságba verset vivő Dsida Jenő kopott cipőjével, magabiztos léptekkel igyekezett a New Yorkba a festőből íróvá vakult aradi Szántó György, föltűnt a finom szavú Karácsony Benő, a Bonchidáról beránduló Bánffy Miklós, a marosvécsi várúr, Kemény János, az akkor még csupán istenáldotta tehetségű Nyírő József, a ha nem vad, akkor angyalian kedves Remenyik Sándor, a szenvedélyesen székely Tamási Áron, a derék kommunista Gaál Gábor, a plágiumpörökbe keveredő színműíró Indig Ottó, akinek hegedűs öccse, Alfréd, Rónai Antallal volt a város szonátapárja, és aki majdnem feleségül vette Bajor Gizit, már ki volt tűzve a szertartás időpontja, amikor Ottó kezébe került egy Pesti Napló, és abban rátévedt szeme egy kicsiny hírre: „Bajor Gizi és Dr. Germán Tibor sebésztanár házasságot kötöttek…”

Anna beletanult az újságíróskodásba. Az addig léha, naphosszat tükörbe meredő hiszterika szorgosan dolgozott, minden lapszámba írt, bármilyen műfajban, bármennyit, bármiről, írt hírt, hírfejet, kis színest, riportot, interjút, színikritikát, tárcát, novellát.

Írt arisztokratákról és koldusokról, tanárról és parasztról, magyarról, szászról, románról — igaz, románul csak pár szó ragadt rá, a százezres lakosú Kolozsvárnak nyolcvanháromezer lakosa vallotta anyanyelvnek a magyart és a többi is, román, német természetszerűen beszélte azt.

Romlaky Anna írt Kuncz Aladár akkor megjelent Fekete kolostoráról, a szerző betegségéről és haláláról, írt nekrológot az 1933-ban meghalt Miklós Andorról, készített interjúsorozatot az erdélyi, Erdélyben élő, erdélyi származású vagy oda látogató írókkal, művészekkel, Tamási Áronnal, Gulácsy Irénnel, Fedák Sárival, Titkos Ilonával, Szőke Szakállal.

Nyaranta pár hetet Pesten töltött, de nem pihent, dolgozott, kis színesben tudósította Kolozsvár közönségét, hogy például Pestet új bolondéria tartja lázban, a jojó, máskor riportot csinált Kodállyal vagy például 1933-ban szépen beszámolt Krúdy Gyulának temetéséről.

1934-ben pedig különösen komoly feladatot kapott: interjút kellett készítenie a Kolozsvárra látogató Heinrich Antalnéval, akinek eredeti — becsületesnek bajosan minősíthető — neve Becker Béby volt.

Bächer Iván