Hibapontok

Tauber Oszkár olyan ember volt, aki nem felejt.

Megbocsát, de nem felejt.

Legalábbis bizonyos dolgokat Oszkár nem felejtett el soha. Ilyenek voltak Romlaky Anna hibapontjai.

Oszkár ösztönösen válogatott Romlaky Anna csínytevései, gonoszságai, hazugságai és csalfaságai között — egyeseket gyorsan elfelejtett, másokat viszont elraktározott, egymás mellé sorakoztatott, fölstószolt lelke polcain, és aztán ezeket a „hibapontokat” kapcsolatuk közel tíz esztendeje alatt rendszeresen elő-elővette, rendezgette, szortírozta, értelmezte, elemezte, magyarázta szegény.

Az első hibapont ugye Hümér volt.

Hogy Anna pár hetet se bírt ki férfi nélkül. De ezt még csak-csak megmagyarázta Oszkár magának azzal, hogy Anna — dacára korának — gyerek még, ráadásul apátlan gyerek, akinek támaszra, szeretetre van szüksége mindenekelőtt.

A második sokszor fölhánytorgatott eset az volt, amikor Anna egy jó félórát megvárakoztatta őt a Garde de L’Est-en. Pedig Oszkár azt nem is tudta, hogy Anna az épületben tartózkodott, csak éppen a szomszédos váróteremben akadt halaszthatatlan csókolóznivalója.

A harmadik hibapont Csíkcsekefalvi volt.

A Dóra-kalandról és még néhány apróbb ügyről Oszkár nem szerzett tudomást soha, de sorjáztak a pontok a hónapok, az évek múlásával Dóra nélkül is.

1928 novemberében Anna hazajött Pestre. 1929 elejére Oszkár befejezte párizsi tanulmányait. Januárban egy szép hetet töltöttek együtt a budakeszi szanatóriumban. A hónap közepén Oszkár pár hétre Bécsbe ment, Anna pedig visszahurcolkodott a Pozsonyi útra, majd tavasszal még három közös párizsi hónap következett, amely már folytonos veszekedések között telt. Ezután Oszkárt váratlanul meghívták a németországi Aprath — Köln mellett található — klinikájára három hónapos helyettesítésre. Mielőtt munkába állt volna, egy hetet Belgiumban töltöttek el. Itt sikerült Annának újabb pontra szert tennie. A kirándulás első napján Oszkár súlyosan megbetegedett. Kérte Annát, hogy éjjel óránként cserélgesse fájó mellkasán a borogatást, akkor meggyógyul hamar és nem vész, nem romlik el a közös kirándulás. Anna két csere után elaludt, és aludt, mint a bunda, Oszkár nem bírta fölébreszteni sehogy se. Pedig Anna rossz alvó volt amúgy. Talán még életében nem aludt olyan jól, mint azon az éjszakán. Ezt az éjszakát Oszkár nem felejtette el soha.

1929 nyarát a férfi Aprathban, Anna Pesten töltötte.

Ősszel a derék orvos Bécsben folytatta tanulmányait. Anna három hétre csatlakozott hozzá. Sokat szenvedett, mert Bécset nem szerette, rengeteg volt a szobában a poloska és unatkozott is. Vili délelőtt és délután késő estig benn volt a klinikán. Anna ezalatt olvasott, írogatott keveset, matatott, tötyörészett. Egyszer rendet rakott Oszkár nagy utazóládájában, mely alkalommal egy köteg levélre lelt. Belenézett, ha már a kezébe akadt, miért ne nézett volna bele a levelekbe, és konstatálta, hogy azokban egy női kéz próbálta írásban kifejezni egy női szív érzeményeit. Szegény Oszkár rémes botrányra ért haza. Hiába magyarázta, hogy csak egy butácska német libáról volt szó, akivel még beszélni se nagyon lehetett, Anna őrjöngött, sikoltozott, aztán előszedte az ő Oszkárnak írt leveleit — vaskos csomó volt —, és „Nem akarom, hogy ezek is így hányódjanak majd egyszer” kiáltással belehajította az egészet a tűzbe.

Oszkár összeroskadva nézett a vaskályhára és sírva fakadt:

— Istenem… Hogy szerettem őket…

A következő hibapontot két nappal később sikerült Annának begyűjtenie. Ez csak egy mondat volt, amit Oszkár soha nem felejtett el, évek múlva is idézte alkalomadtán. Miután ugyanis a szokott veszekedés hevében fejére olvasta Annának a különb-különbféle fiúkat, Anna ezt találta az arcába vágni.

— Ha száz szeretőm is lenne, neked akkor is boldognak kell lenned, hogy velem lehetsz!

Aztán 1929 decemberében Tauber Oszkár hazatért Erdélybe és megkezdte praxisát. 1930 szeptemberében Romlaky Anna szintén Kolozsvárra települt. Az Ellenzék munkatársa lett, és Gara Ernő hírlapíró személyében szinte azonnal újabb hibapontra lelt…

Anna az ő pontjait kis botlásoknak, szertelenségeknek minősítette, legrosszabb esetben is hibának, amin, ha kis tajtékot vet is, de átzúdul a szerelemnek árja föltartóztathatatlanul. Legalábbis át kellene zúdulnia.

Ő Oszkár hibapontjait nem gyűjtögette, mert Oszkárnak nem voltak hibái. Anna Oszkártól csak megőrült, úgy, ahogy volt, hibátlan. Nem szenvedhette Oszkár alaposságát, rend- és munkaszeretét, hogy hetekre kijelöli a penzumot magának, hogy abból aztán soha nem enged, hogy semmit sem bíz a véletlenre, ötletre, szeszélyre. Dührohamot kapott, ha Oszkár tervezgetett, programot csinált, azt pedig csinált, naponta, hetente, havonta, Oszkár állandóan tervezgetett és aggodalmaskodott, premissákat állított föl és conclusiókat vont le azokból, theoriákkal, philosophiákkal operált.

Oszkár az életét meg akarta csinálni szigorú terv szerint. Anna úgy volt az élettel, hogy az majd csak lesz valahogy, ő mindenesetre addig is benéz a kaszinóba, és fölteszi Gojszi nyugdíját a rouge-ra…

Oszkárt tanulmányútja alatt, aztán az önálló egzisztencia indításának első éveiben szüntelenül nyomasztották az adósságok, nem múlt el óra, hogy nem beszélt, panaszkodott volna e nyűgről.

Annának az adósságot illetően az volt a maga kiérlelt álláspontja, hogy abból semmi esetre sem kell nagy faksznit csinálni, azt vagy megadja az ember, vagy nem. Aztán ott volt a házasság kérdése.

Szeretőnek lenni — legalábbis hosszú távon — kevés nő szeret. Az efféle státust addig szokás viselni, amíg van remény előrerukkolni belőle.

Anna 1929-re dűlőre akarta vinni a dolgot. Egyrészt, mert 28 éves múlt már, másrészt, mert Oszkár volt az első férfi az életében, ami mégiscsak megható dolog, harmadrészt, mert a házasság megnyugtatta volna Gojszit, aki csöppet sem volt nyugodt. Oszkárnak viszont aggályai voltak, biztos egzisztenciáról, pénzről, társadalmi státusról, szegény szülőkről, nagybácsikról, adósságokról beszélt és levelezett, ami éktelenül bőszítette Annát. Ő úgy vélte, hogy az ember összeházasodik, aztán majd meglátja.

Ő saját családjának példáival hozakodott elő. Dezső bezzeg azonnal elvette az első nőt, akit szeretett. Keservesen ráfizetett ugyan, de az más dolog. Gojszi szerelemből egy újságíróhoz is képes volt hozzámenni. Az imádott újságíró apa pedig még zsidólányt is elvett ugyanezen okból.

Oszkárt nem hatotta meg a példázat.

Még Romlaky Zalán emlékébe is belegázolt. Szegény, depressziós, piás kártyásnak minősítette a szent apát, aminek hihetetlen hisztérikus roham, egy teljes étkészlet pozdorjává válása és többhetes különélés lett a folyománya.

Mindezeken túl Annát idegesítette, hogy Oszkár olvasás közben szipákol, fölugrik az asztaltól és a sarokba fut, ha kifújja az orrát, nem olajozza le a haját, székely tájszavakat használ, csúnya a barna öltönye, egészséges és mindenekelőtt idegesítően széles a háta.

Kapcsolatuk negyedik évére a két ember, Romlaky Anna és Tauber Oszkár minden szempontból különváltak. Nem kötötte össze őket sem családi háttér, sem mentalitás, se pénz, se munka.

Veszekedtek, marakodtak heteken, hónapokon át. Fáradhatatlanul munkálkodtak azon, hogy minél kisebb embert csináljanak a másikból. Mindketten meg voltak győződve arról, hogy többet érnek a másiknál.

Nyilvánvalóvá vált, hogy ha együtt maradnak, csak alázni, kínozni, ölni fogják egymást.

Öt év kapcsolat, szerelem, együttélés, szüntelen levelezés, kínlódás, válás és békülés után immár biztosan tudták mind a ketten: idegenek lettek, már nem köti őket semmi össze, nincsen közük egymáshoz, semmi ezen a világon.

Úgyhogy 1932. április 28-án a kolozsvári városházán, Muresán anyakönyvvezető előtt össze is házasodtak.

Bächer Iván