Szegény kis Hümér

A kis Hümér épp Párizsba való dolog volt. (Kis Hümérnek mondták szegényt, a nagy Hümér a nagybácsikája volt.)

Romlaky Anna 1927. szeptember 22-én érkezett Párizsba és október végére már ki is alakult életének rendje, amelyet — ebben az időszakban — Hümér határozott meg.

Általában délben találkoztak az Erdélyi borozóban — Anna délelőtt cikket írt, ha írt. Aztán együtt maradtak délután is, és — ha már — akkor az estéket is együtt töltötték el. Hümér persze mindig hazakísérte Annát a Hotel de Seine-be és ha már hazakísérte, miért ne ment volna föl egy kávéra még, és ha már fölment, miért ne maradt volna ott még kicsinyt…

Ilyen az élet, vagy ahogy Gojszi szokta volt mondani: ez így van és nincs másképpen.

Hümér viszont soha nem aludt a Hotel de Seine-ben, mindig hazament az ő szállodájába, az Ile de la Cité csücskén lakott egy Szajnára néző kellemes szobában, ahol viszont Anna néha ottmaradt éjszakára is.

November elejétől Hümér már reggel nyolcra fölment Annához és ott reggelizett meg az egyetem előtt, nagyon élvezte a barackdzsemet, téliszalámit és kakaót, amit Böske küldött Pestről.

Este Anna az ágya mellé húzta az asztalt, odakészítette a spirituszfőzőt, csészéket, cukrot, kenyeret, vajat és minden finomságot, ami a még jómódú pesti nővértől érkezett.

Amikor reggel Hümér megjött, Anna meggyújtotta a spirituszfőzőt a kakaó alatt.

Aztán diskuráltak, elmesélték múltjukat egymásnak, családjaikat, iskoláikat, szerelmeiket, ahogy ez Párizsban szokás huszonévesen, szerelmesen, szabadon.

Persze Hümér mind gyakrabban hagyott ki egy-egy előadást, de azért tanulmányait soha nem hanyagolta el, azt nem tűrte volna el a nagynevű család.

Romlaky Anna párizsi cimborái, Tolnay Ákos, a kis Márai Géza, Köves Tibor, Weisz Laci és mindenféle Pestről idekeveredett hölgyek irigyelték és megvetették kicsit Hümért, aki az úri magyar középosztályt képviselte a kompániában. Ő volt az egyetlen, aki szép állami ösztöndíjjal, egyetemi tanár apával és nagybácsikával megtámogatva tartózkodott odakinn.

A többi maga sem tudta, mit keresett Párizsban éppen.

Tolnay Ákos alighanem gazdag amerikai hölgyek kegyét, Weisz talán lányokkal kereskedett, Márai Gézáról senki sem tudta, mivel foglalkozott, Köves Tibor kivételképpen tanult.

Hümér féltette Annát ettől a társaságtól.

Nevelte, okította, védte és igyekezett lekötni minden idejét.

De karácsonyra mennie kellett haza.

Anna Párizsban maradt.

Idegenek között töltötte a szentestét — életében először.

1927. december 29-én kapta kézhez Pestről az első levelet. Aznap kapott vaskos küldeményt Berlinből is Tauber doktortól, aki márciusra készült Párizsba érkezni, szorongott ettől a terminustól Anna, de gondolta, majd csak elrendeződnek a dolgok, ő mindenesetre addig is boldogan fog élni.

Rövid vívódás után Anna a pesti borítékot bontotta föl előbb.

Drága egyetlen Annácskám!

Talán már haragszol is rám, hogy ily soká nem kaptál levelet, talán eszedbe jutottam karácsony este, mely oly szép és jó volt itthon és nekem mégse volt teljes. Csak most írok Neked egy pár rövid sort, mert ma már nemcsak magamról írhatok, ami untathat esetleg, hanem írhatok édes anyádról, feledhetetlenül kedves nővéredről, jó sógorodról és végül a legdrágább gyerekekről, akiket életemben láttam. És mégis most magammal kezdem a történet elmondását és kezdem a Gare de l’ Est-en, ahol utoljára láttalak és ahol titokban egy könnyet morzsoltam szét szememben, mikor arra gondoltam, hogy mi lesz Veled karácsony estéjén…

És aztán Hümér szépen, akkurátusán, ahogy az egy mérnök fiától elvárható, leírta a vonatutat, nem hagyva ki egyetlen részletet, egyetlen stációt sem, Basellel kezdve, ahol már kezdtek aggódni, mert félórás késést könyvelhettek el a nagy hó miatt, és ahol nem lehetett kiszállni, de ahol minden utas egy stanicli mandarint kapott ajándékba a francia vasutasoktól, ami igazán kedves dolog volt, gondosan beszámolva arról is, hogy Zürichben öten kiszálltak és így kényelmesebben utazhattak tovább és aztán ő a határnál átment egy üres első osztályú fülkébe, hogy tudjon aludni, de Feldkirchnél észrevette a kalauz és kizavarta, de ő visszament, Bludenznél újra fölverték és kifizettették vele a különbözetet Innsbruckig, ahová éjjel háromkor érkeztek és így tovább sorolta Hümér a vasúti kalandokat Zell am See-n, Saalfeldenen, Salzburgon, Linzen, Bécsen, Hegyeshalmon át.

Budapest, Keleti p. u. — A késés 2 óra 15 perc. — Hál’ istennek nem várt senki. Koffer, hordár, autó. Egyik sem akar felvinni a Gellérthegyre, mert minden jéggel van borítva. A villamosdrótok karvastagságúak, esett az eső és mindenre ráfagyott. Hogyan fogok hazamenni? Végre egy sportszerűen gondolkozó sofőr. Megpróbálunk felmenni. Háromszor nekiszaladunk a hegynek, mindig visszacsúszik a kocsi a fürdő bejáratához. Lehetetlen. A kofferomat leteszem a nővérem házmesterénél a Buda foki úton, és gyalog indulok neki a hegynek. A tízperces út majdnem háromnegyed óráig tartott, a táv jó részét négykézláb tettem meg. Végre

otthon. Csókok, ölelés, ezer kérdés, jó vacsora és a másnapi estére feldíszített gyönyörű fa a fogadtatás. A szombat és a tegnapi vasárnap a család teljességével együtt lefolyt nagy evésekben és alvásokban. Szép karácsonyom volt, és jó. Annyi öreg van a családban, talán utoljára láttam őket. És olyan jó érzés volt megint itt lenni a rendes két szobámban és itt írni a megszokott régi íróasztal rengeteg fiókja között. Most szeretnek és kényeztetnek: még az apám is egy kicsit. Pedig nincsen nagyon elragadtatva párizsi költségvetésemtől, és mégis. Talán azért, mert tudják, hogy mához egy hétre ilyenkor már közel járok a schweizi határhoz és nem fognak látni egész hat hónapig. — És ha elgondolom, drága Annácskám, hogy mit láttam ma Nálatok, akkor azt hiszem, hogy te is elcserélnéd párizsi szobádat újra a pestivel, és szívesebben töltenéd estéidet nővérednél, mint a „fiúkkal ” a Dómban vagy a Jockey-ban. De nekünk már ez a sorsunk, én is megyek vissza, hogy újra ott legyek melletted, és most már édesanyád megbízásából vigyázzak Rád, pénzügyeidre, étkezéseidre és barátaidra.

Ekkor Anna letette a levelet. Még a felénél se tartott.

Mellére szorította a papírt és szívét melegség járta át. Úgy érezte, hogy ez a butácska, felszínes, kedves, jóságos, tehát tőle oly messzi ember szép lassan beleköltözött az életébe.

Ekkor kopogtak a szoba ajtaján.

Választ se várva beléptek azonnal.

Anna csak ennyit tudott mondani:

— Ákos…

Bächer Iván