Zell am See

— Artúr írt! — mondta Gold Sámuel 1927. július 9-én délelőtt. — Talán eljön pár napra.

— Artúr! Artúr! Jön Artúr bácsi! — ugrándoztak a gyerekek.

Hárman voltak már a Gold gyerekek.

Hogy ez hogyan s mint történt, azt nemigen értették a Romlakyak — Romlaky Böske, hála az anyai példának s nevelésnek, irtózott minden férfitesttől és mindentől, ami azzal kapcsolatba hozható.

Mindenesetre azon a szép nyáron valahogy csak ott játszott a homokban a nyolcéves Gyuri, az ötéves Máli és a hároméves Boldizsár. Mindhárom gyönyörű gyerek volt.

Boldizsár születése után Böske Basedow-kórt kapott, megcsúnyult gyönyörű szeme, a tüdeje is belerendült a bajba.

Attól fogva, ha csak lehetett, jóféle fürdőhelyekre, hegyek közé kellett menniök, hátha az segít.

Előző szezonban Baden am Wien-ben, télen a Semmeringen voltak.

Megengedhették maguknak.

A Romlaky család majd a tatárjárásig visszadokumentálható históriájának lapjain jómódú Romlakyról nemigen maradt fönn adat. Romlaky Böske volt az első és egyetlen kivétel. Persze nem ő volt jómódú, hanem ura, Gold Sámuel, akinek közös textilgyára volt bátyjával, Gold Artúrral, s mivel a gyár vezetésének gyakorlati részét Artúr végezte, Sámuel 1924-től műszaki igazgatója is volt az angyalföldi Rudolph-féle paszománygyárnak — Rudolph Ungarische Spitzenund Posamenteriewarenfabriks A. G.

Tellett hát ötszobás lakásra, szakácsnőre, cselédre — ebből akkor éppen egy új szolgált, a régit ki kellett rúgni ugyanis, mert nem volt hajlandó füröszteni a fiúkat. Természetesen kotnyeleskedett a gyerekek körül német nevelőnő, a Stefi, és volt sofőr is a kocsihoz, mert az is került, egy gyönyörű, hatalmas nyitott Aga, amiben elfértek nyolcán is, és amellyel Zell am See-be mentek azon a nyáron.

Már egy jó hete nyaraltak ott, amikor levél jött Artúr nagybácsikától. Sámuel, aki délelőtt nemigen ment le a strandra, a hotel teraszán pipázott és újságot olvasott inkább, nem bontotta a föl levelet, gondolta, majd odalenn, legalább azzal is megy majd egy kis idő. A gyerekek örvendeztek nagyon tehát, mikor megtudták, hogy Artúrtól jött hír.

Nagybátyjukat ugyanis imádták a gyerekek.

Elsősorban a kocsi miatt. Mert hiába volt nekik is ott az Aga, Gold Artúr mindig csodakocsikon, sportautókon járt, akkor éppen egy remek Lancián, hát ahhoz képest az Aga semmi volt.

De Artúrt amúgy is szerették. Roppant mulatságos figura volt ugyanis.

Egy méter kilencven magas, kisportolt, erős alkatú és valószínűtlenül kicsiny fejű. Ha csak ránézett az ember, már jókedvre derült. Ráadásul Artúr krakéler volt, botrányhős, imádott pofozkodni, ahová bement, ott mindig történt valami, a vendéglőben beleevett idegen vendégek tányérjába, fölállította őket és elvette széküket, ha őneki a szék kevés volt, de előadódott, hogy csak odament valakihez és megpofozta, mert rondának találta az illető pofáját.

Artúrnak már az első háború előtt volt saját gyára, szép villája Bécsben, Budán, a Maros utcában nagy lakása, később pedig a Hűvösvölgyben háza. Artúrt imádták a nők, Artúr otthon volt mindenütt. Míg Sámuel csak Késmárkig jutott el, Artúr Londonban is tanult, míg Sámuel a boldogult Monarchia határát életében nem lépte át, Artúr egész Európa útjait járta — gondja volt rá, hogy pakkja ne legyen soha, „úriember nem cipel”, ez volt a jelszava, egy szál ruhában, kalapban, sétapálcával kelt mindig útra, aztán a szállodában inast szalajtott ingért, gatyáért.

Mindezen túl Artúr gyönyörű feleségre is szert tett, akit betanított rögtön az elején, Artúrtól soha meg nem kérdezhette asszonya, hová megy, mikor jön, Artúr ment, amikor mennie kellett és hazatért, mert mindig hazatért előbb-utóbb, mikor épp nem volt hová mennie.

Mindezek tetejében Artúr kártyázott.

Rendszeresen, szenvedéllyel és szörnyű tételekben.

Artúr tehát maga volt a tökély.

Hát ezért örültek a Gold gyerekek, azért várták, hátha jön, meglátogatja őket Zell am See-ben is. Bizony Artúr hasonlíthatatlanul színesebb, mulatságosabb figura volt, mint a mindig mogorva, szótlan Samu papa.

Gold Sámuel tehát 1927. július 9-én, déli tizenkét órakor lesétál a Zell am See egyik legszebb strandjára, ahol övéi már reggel óta mulattak. A magas, inas ember levetette a köpenyét, lehevert egy nyugszékbe, rágyújtott a pipára, mert pipázás nélkül semmit sem csinált, aztán fölbontotta testvére levelét és olvasni kezdett.

A gyerekek bementek a vízbe azalatt, Böske odakintről vigyázta a szemével őket.

Mikor Sámuel végzett az olvasással, összehajtogatta a levelet és sokáig meredt a tó ragyogó vízébe. Böskének föltűnt a csend.

— Valami baj van? — s mivel ura nem felelt, újra kérdezte:

— Valami baj van, Samu?

Gold Sámuel válasz helyet átadta a levelet.

Böske kezdte tehát most olvasni a levelet. Gyorsan olvasott, át-átugrott sorokat.

Kedves Samu!

A kért íveket megcsinálom és azokat el fogom küldeni. Semmi esetre se menj el azonban Annheimhoz, ha dr. Adler nincs idehaza. Teljesen céltalan lenne. Én mindig az érzéseim után megyek, és most pontosan tudom, hogy nincsen értelme. Különben is ebben az ügyben az én véleményem a kővetkező. Mi rá voltunk szorulva Annheimre. Annheim ezt kihasználta. A szerződést én csakis azért írtam alá, mert én ezt mint ugródeszkát akartam használni. Biztosíthatlak, hogy amint rend lesz a gyárban, találok egy jobb megoldást. Nem vagyok hajlandó — ha nem muszáj — a fél gyárat odaajándékozni.

Nekünk most nem szabad tárgyalni, ellenkezőleg, az optiót kell hajtogatni. Mondd te fent, hogy én ki akarok lépni, mert a megváltozott körülmények között nem lehet dolgozni. Nekünk Annheimnál az optiót minden körülmények között vissza kell kapnunk. Annheim most nem tehet semmit, csak azt intézd el, hogy fogadjon el cessiót a rátákra. Azt hiszem, e hét végéig (júliusban) 20 000 m árut fogunk eladni. A gyárban lánchiány és szövőhiány van, minden lehetőt elkövetek, hogy jövő hét végére feljöjjek. Szövőket felveszek, amint lehet. Schwartz szállít 20-as fonalat, azt ígérte. A gyár miatt nyugodtan maradhatsz Rudolph-fal. Pénz is van. Küldtem 600 P-t. Feltétlen maradj és mulass jól.

Bözsit és a gyerekeket csókolom. Üdv. Artúr.

Böske átfutotta a levelet, és megvonta vállát.

— Egy szót sem értek az egészből.

Gold Sámuel összetörve ült a napozószéken.

— Mi baj van, Samu?

De Samu csak ült összetörve.

— Mi a baj?

— Hát nem érted?

— Nem. Mi van?

— Hogyhogy mi van?

— Hát mi van, a kutyafáját?

Gold Sámuel legyintett:

— Semmi, Böske. Csak nincsen többé gyárunk.

— Hogyhogy nincsen?

— Úgy, hogy elkártyázta Artúr.

Bächer Iván