Élet és Irodalom,
LXVII. évfolyam, 37. szám, 2023. szeptember 15.
VÁNCSA ISTVÁN
„Pompeius… parancsot adott, hogy húzzák fel a horgonyt, közben pedig harsány hangon így kiáltott: »Hajózni kell, élni nem kell!« Ilyen merészséggel és ügybuzgalommal, no meg a jó szerencse segítségével töltötte meg gabonával a magtárakat, és hajókkal a tengert. Az összegyűjtött gabonából bőven jutott a külföldi országok népeinek is. Folyt a gabona, mint egy bő forrás túláradt vize” (Plut. Pomp. 50).
Tempora mutantur, hogy stílszerűek legyünk, nálunk most Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kiáltott fel Pompeiusként és parancsolta a magyar tengerre a lakosságot. (A részleteket lásd a 24.hu oldalon a Szentkirályi Alexandra hajózni hívja a lakosságot cím alatt.) Szerintünk egyébként nem is kéne hívnia. A magyar ember a legszigorúbban szárazföldi lény ugyan, legjobbjaink mégse riadnak vissza attól, hogy negyvenméteres luxusjachtok fedélzetére hágván az elemek dühével dacoljanak, ha víziszonyuk van, ha nincs.
Ezt írja elő nekik a csordaszellem, ezt kívánja tőlük kormányzó urunk és a magyarok istene, szigorúan ebben a sorrendben, ergo navigare necesse est. Annak ellenére is, hogy ezt a roppant feladatot a magyarság krémje, élén Lőrinc baráttal már fölvállalta, és erején felüli buzgalommal teljesíti, értelemszerűen nem a magyar tengeren, hanem távoli, ellenséges vizeken navigálva. Más kérdés, hogy a magtárak feltöltésére, Pompeiusszal ellentétben, túl nagy gondot ők nem fordítanak, felőlük a gabonatárházak valamennyi egere egyszerre fordulhatna föl, a pórnépről már nem is szólva, ám az ő dolguk nem is az, hogy egérjóléti intézkedéseket foganatosítsanak, hanem hogy a magyarság szellemi és erkölcsi fölényét demonstrálják szerte a világon mindenütt.
Vagyis olyasvalamivel kéne hencegniük, aminek realitása nagyjából a rézfaszú bagolyéval azonos, ám ez már részletkérdés, felelősen gondolkodó, komoly ember effélékkel nem foglalkozhat. Valóságos dolgokkal, hogy konkrét példát is mondjunk, az ukrán inflációval meg pláne nem, az ugyanis már alacsonyabb, mint a magyar, noha Mária országa ismeretesmód Európa, sőt a világ legsikeresebb összefüggő politikai, földrajzi, területi egysége, amelyet a többi hasonló képződmény ájultan csodálni köteles. A történetírók által számontartott politikusok elsöprő többsége, ha szembe kellett volna néznie avval a ténnyel, hogy országa immár mélyebb gödörben fuldokol, mint a szomszéd, amelynek a hátát a világ leghatalmasabb és leggonoszabb birodalmainak egyike tiporja, legalábbis elszomorodott volna kicsinyég, majd a vasárnapi istentiszteletet követően a szomszéd susztertől kölcsönkért dikiccsel herélte volna ki önmagát közvetlenül a templom ajtaja előtt. Ezeknek viszont kutya bajuk, vidáman heherésznek tovább, sőt szilárdan meg vannak győződve arról, hogy Európa vezetésére igazából ők és csakis ők alkalmasak. Valójában persze nem is Európa, hanem a világ vezetésére gondolnak ilyenkor, ezt azonban szerénységük tiltja kifecsegni. Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység, mondják Bástya elvtárssal teljes összhangban, ilyenkor el is érzékenyülnek, de nem nagyon. Az érzelmi instabilitás étvágytalanná tesz, sziesztánkat pedig megzavarja, megér ez annyit?
Ugyan már.
Pártunk és kormányunk szemérmetlen handabandázásába a valóság soha bele nem kavar. Magyarországon nőtt a legkevésbé a termelékenység az elmúlt 13 év alatt, írja a HVG, sag schon, érdekel ez valakit? Kormányzatunkat egészen biztosan nem, a nyájat meg még annyira se, a többiek pedig nem számítanak. Európa ismeretesmód hanyatlik, roskadozik, regrediál és korcsosul, mármint pillanatnyilag. Más kérdés, hogy a következő Európa Parlament-választáson értelemszerűen a jobboldal nyer, azaz Mária országára rózsaujjú hajnal köszönt, kormányzó urunk pedig képességeihez illő feladatot fog kapni, amennyiben a vén Európát kellend őnéki első lépésben virgoncra pofoznia, majd pedig az Egyesült Államokkal laza kötelékben perszonálunióvá egyesíteni. Hozzá méltó feladat ez, amit ő bravúrosan fog teljesíteni, hogyan is másképp.
Ami pedig most van, az indifferens. A szaksajtó szerint nemigen találni olyan fontos makroadatot a mai magyar gazdaságban, ami ne süllyedt volna kritikus szint alá. GDP, reálbér, infláció, államadósság stb., amerre nézünk, katasztrófa katasztrófa hátán mindenütt, viszont a zenekar játszik tovább, és ez vérmes reményekre adhat okot. Biztató továbbá, hogy pártunk második legokosabb embere (értsd az alelnök) pontosan tudja, hogy ezekben a nehéz időkben, amikor szinte minden szétesett, amikor már jóformán semmi se működik, amikor a látvány olyan, mint Pompeji a Vezúv kitörése után, szóval hogy ezen kritikus órában a magyar embereknek mire van szükségük. Sőt nemcsak tudja, hanem el is mondja.
„A magyar embereknek nagyarányú Fidesz-győzelemre van szükségük”, a 24.hu szerint ezt közölte volna a pártigazgató országgal-világgal, mostantól kezdve pedig nyájas olvasóink is tudni fogják, hogy mire van szükségük őnekik. Nagyarányú Fidesz-győzelemre, mi másra. Képzeletünkben máris magunk előtt látjuk mind a kilencmillió-hatszázezer magyart, áll a pusztában ez a fogyatkozó létszámú tömeg, és lassan, megfontoltan, ünnepélyesen bólogat.