Népszabadság, 1996. november 29.
BÄCHER IVÁN
Hát ez mostan nem sikerült.
Nem baj. Szép volt akkor is. Hogy elindult. Az nekünk elég. Mi büszkék vagyunk rá ezért.
És büszkék vagyunk magunkra is kicsinyt. Hisz ő a miénk. Ezt mások meg nem érthetik. Nem baj. Mások nem értik Vörösmarty Mihályt sem, nem értik, miért isszuk szódával a bort, nem értik, miért vesszük két zsákjával a krumplit. Miért pont a büszkeségünket értenék?
Mi büszkék vagyunk most.
Mert van egy emberünk, aki elindult. Háromszor is!
Oda nem ért ugyan, de az részletkérdés.
Megpróbálta. Megpróbálta háromszor is! Mert a mi igazságunk éppen annyi. Elindult hát háromszor is, és egyszer sem érkezett meg. Rossz volt a víz, rossz volt a szél, fogott az átok, az ősi. És aligha kétséges, hogy ármány is munkált ellenünk. Az nem lehet, hogy nem. Akkor odaért volna.
De így csak elindult.
És az nekünk elég.
Hogy van egy magyar, aki elindult oda, ahová még nem indult magyar, csak egy. És az is ő volt.
Most nem érkezett meg? Hát miért érkezett volna meg? Ő a mienk! Nekünk pedig megérkezni nem szokásunk. Nekünk az nem szokott menni. De elindulni, azt úgy tudunk, mint senki más!
A többiek csak hadd hajókázzanak. Ugyanoda fognak visszatérni, ahonnan elindultak. Ráadásul ott sincsen semmi dolguk. A marhák!
Bächer Iván