Szegényedés

Régi papírok közt matatok megint. Most dédpapám van soron — négy közül a csángó. Minden távolabbi cél nélkül rendezgetem a rengeteg sárgult levelet, naplót, dokumentumot.

Dédpapámnak 1898-ban bemutatta egy darabját a Vígszínház, szép sikere volt, egy jó doboznyi papír dokumentálja ezt. Ebben kotorásztam, mind szomorúbban, mert minden papír azt üzeni, hogy szegényedik a világ és szegényedünk benne mi is.

Hadd mutassak csak három példát a csomagból.

1. Tizenkét nyelvűség

Az első egy egyszerű képeslap 1905-ből. Dédanyám, Gojszi, aligha örült neki túlságosan: vagy nyolc női név szerepel a nyilát emelő Ámort ábrázoló gusztusos lapon, amelyen az abbáziai Villa Melanie szanatórium hölgylakói adtak jelt hazaszabadult kedves társuk, dédapám iránti hódolatuknak.

De nem ez az érdekes, hanem az az akkoriban nyilván magától értetődő tény, hogy a lap hátoldalán tizenkét nyelven tudatik, mit tart a kezében a címzett, aki a Róza, az Elma, a Paula és a többiek kedves sorait böngészi: Carte Postale, Postkarte, Post card, Cartolina Postale, Levelező Lap, Doposnice, Brefkort, Briefkaart, Brevkort, Otkritoe Piszmo, Tarjeta Postal, Cartao posta.

És így is odaért a címhez a lap.

Igaz, gyorsabban, mint ma.

2. Stílus

Másodikként szabadjon idéznem egy szabadkai színidirektor levelét:

Nagyságos T. Z. Úrnak. Alulírott mély tisztelettel bátorkodom becses tudomására adni, miszerént Nagyságod legújabb színműve, a „Katonák” színtársulatomnál e hó 16-án és 17-én kerül színre. Tekintve a helybeli közönség általános érdeklődését, mellyel fenti mű színre hozatalát várja, adózó tisztelettel kérem fel Nagyságodnál visszhangra talál legyen szabad becses válaszát — tekintve az idő rövidségét lehetőleg forduló postával — jelezve azon vonatot, mellyel Bpestről indul, hogy a kellő intézkedéseket az irányadó körökkel karöltve megtehessük.

Szabadka, 1898. 13/XII. Becses válaszát kéri hazafias üdvözlettel mély tisztelője Pesti Ihász Lajos, a szabadkai színház igazgatója.

Ma ez a levél nagyjából így hangzana: Faszikám, ha tudsz, gyere, a színészházban majd kapsz valami laticelt. Csárli.

3. Kézírás

A múltkorjában nem jutottam a masinához, elmerült a pasziánszban a gyerek. Gondoltam, körmölök addig kézzel pár sort. Neki is veselkedtem, de újra és újra hiba csúszott betűbe, szóba, előbbieket alig tudtam kellőre formázni, utóbbiak csonkára sikeredtek, darabok maradtak ki belőlük, valami rémes firkaság lett az egészből, perc múlva már alig tudtam dekódolni az énkezem által rögzített szöveget.

Rá kellett döbbennem: nem tudok már kézzel írni.

Ráadásul éppen kézírásos leveleket böngésztem éppen.

És a száz évvel ezelőtti írásokat: polgári iskolai tanulók, feleségek, kritikusok, újságolvasó polgárok, vidéki birtokosok, katonatisztek, kereskedők, könyvelők írása kivétel nélkül, gond nélkül olvasható ma is.

Még esztétikai örömet is okoz a sok kecs, elegancia, cirkalom.

Mire vágunk föl, mire?

Erre a vacak masinára?

Amiért szépen, sorban megszabadít minket képességinktől?

Bächer Iván