Embertartás

A hírlapíró gondterhelten töppedt zugában.

Feje üres volt, akár a monoton vibráló képernyő a szeme előtt. Néha pár bötűt bepöckölt, de delete-ezte menten — nem boldogult a szóval most sehogysem. Már vagy tíz perce küzdött, mikor térdét nedves kutyaorr lökte meg.

„No, mi van, Dorisz, az anyád ne sirasson — morgott a zugfirkász. — Ha már nem segíthetsz, legalább ne zavarj!” „Mi a gond?” — vonta fel őszülő szemöldökét az eb. „Hogyhogy mi, a fene egyen meg, kutya, tanácskoznak az Agro Szállóban a városi kisállattartók. Erről kéne egy flekknyit odakenni. S téged már megírtalak, ebem.” A kutya ránézett gazdájára bölcsen, szeretettel, szánón:

„Segítek, öreg. Hálából a túrórudiért… No meg csak firkászkutya lennék végül is… Még az anyám is hírlapírónak volt kutyája… Mesélték a többiek odalenn a téren, hogy szombatról vasárnapra virradóan az Ember Mellett Élő Kutyák és Macskák Szövetsége — EKUMASZ — konferenciája ülésezett a Klauzálon.”

„Mi volt a témája?” — jegyzetelt a hírlapíró máris.

„A konferencia főbb témakörei a következők voltak: 1. Az embertartás elemi föltételei; 2. A gazda tartása és nevelése; 3. Háziasítható-e teljesen az ember?; 4 Mi a teendő az agresszív gazdával?; végül: 5. Kóbor emberek.

A tanácskozáson konszenzus alakult ki a tekintetben, hogy embert városban tartani roppant felelőtlenségre vall. Az ember gyakorlatilag alkalmatlan a városi létre.

Túlságosan koszos, büdös és antiszociális ahhoz, hogy a — mellesleg maga-maga által épített — városokban éljen. Az utcákat összerondítja, vagy ha maga rest még erre is, kutyát szerez és kényszerít e célra. Az ember a kutyákat autóival összegázolja, a levegőt szívhatatlanná szennyezi, az ember embernek farkasa — hát még a kutyának.

Jó, az emberek sem egyformák. De a zöme az. Egyforma. Kiszámíthatatlan és agresszív jószág. Mindazonáltal a gazdák többsége makacs kitartással, szeretettel, odafigyeléssel, határozott föllépéssel hozzászoktatható az állathoz. Másrészről teljesen sohasem domesztikálható. Aki embert tart, legyen óvatos, minden emberben ott lapul a vadállat.

A konferencia nyilatkozatban foglalt állást abban a kérdésben, hogy tűrhetetlen mértékben elszaporodtak a városokban a kóbor emberek. Befogásukra a kongresszus ajánlásokat fogadott el.

A pitbullok külön szekcióban üléseztek a Klauzál téren. Mindenekelőtt testületileg elhatárolódtak gazdáiktól, akik őket csecsszopók és nagymamák széttépésére nevelik.

Hangsúlyozták, hogy ők lelkük mélyén végtelen szelídek, fotelbe vágynak, ölbe, és eltökélt szándékuk előbb-utóbb áttérni a vegetáriánus kosztra. Addig is az embertartási konferencia zárónyilatkozatához titkos záradékot csatoltak, miszerint valamennyi ölni tanított kutya először saját gazdáját köteles fölfalni. Külön szekciókban tanácskoztak a kis- és a nagyembertartók.”

„A macskák?” „A macskák szekciója zárt ülést tartott, még semmi sem szivárgott ki. Annyit hallottam rebesgetni, hogy unják a Whiskast és a többi tápot… Most mondd meg! Ilyenek ezek… Hovatovább tarthatatlan, tűrhetetlen, kétségbeejtő és tragikus az emberhelyzet itt, és akkor ők csak a saját hasukkal törődnek… De hát mit várunk tőlük… Macskák.”

„Köszi, Dorisz, elég lesz…”

Bächer Iván