Innovátorok és buherátorok

Egy nemrég elkészült lista a magyar politikusok és közéleti szereplők volt és jelenlegi feleségének osztalékát hasonlítja össze. Az Mfor.hu összeállítása alapján a top négyes így alakul (a szereplők egymilliárd forint felett vettek ki a cégükből): Várkonyi Andrea, Mészáros Lőrinc milliárdos üzletember felesége; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége, Szijjártó-Nagy Szilvia. A lista élbolyában Rogán-Gaál Cecília, Rogán Antal volt felesége, valamint üzlettársa, Sarka Kata cége.

A nyár elején jelent meg a 100 leggazdagabb magyart bemutató lista ez évi kiadása Szakonyi Péter szerkesztésében. Az elmúlt évek listáinak népszerű kérdésén (Csányi az első, vagy Mészáros Lőrinc) túl lényegtelennek látszó, hogy innovátorokból, saját erejükből gazdagodók összesen tizenegyen vannak, a többi jellemző terület az ingatlanokon és befektetéseken túl az agrárium, a kereskedelem, a turizmus. Alig vannak, akik saját újításuknak köszönhetően kerültek fel a listára, miközben a korszerű, versenyképes gazdaságban minél több ilyen vállalkozóra lenne szükség. Nálunk e lista számos előkelő helyét foglalják el a pályázati világ-, Európa- és magyar bajnokok, továbbá közéleti buherátorok. A férfiak között Mészáros, a nők közötti rovatban Mészáros felesége – ő nem professzionális pályázó. Rogán Antal nincs a listán, ő más minőségben tevékeny. Róla annyit bizonyosan mondhatunk, a Transparency International Magyarország és a Költségvetési Felelősségi Intézet közös konferenciáján bemutatott új kutatás szerint a leginkább nevéhez köthető letelepedési kötvényprogramról megállapították, hogy a reményekkel ellentétben nem játszott érdemi szerepet az államadósság finanszírozásában. Ezzel szemben körülbelül 30 milliárd forint veszteséget okozott a magyar adófizetőknek. Mekkora pech! De igazságtalan-e, hogy a közélettel még valami csoda folytán foglalkozó polgárnak eszébe jut Rogán, olvasva a hírt Rogánné ultrasikeres üzleteiről. Hát, aligha. De mégis eszébe jut, mit tegyen, ha egyszer. A hvg.hu tudósítása szerint a letelepedési államkötvényt vásárlók 1666 millió eurót fizettek, cserébe az országnak 1844 millió eurót kell majd visszafizetnie, ami mutatja, mennyire érte meg a program a magyar államnak. A program keretében ráadásul közel 20 ezer külföldi személy jutott be érdemi ellenőrzés nélkül Magyarországra, nem zárható ki, hogy veszélyes bűnözők is.

Szijjártó Péter, a magyar–orosz gazdasági kapcsolatokért akkoriban felelős kormánybiztos és Tarsoly Csaba, a Quaes­tor Csoport elnök-vezérigazgatója magyar kereskedőházat alapított Moszkvában 2013-ban. Akkori információk szerint sok schengeni vízumot adtak ki orosz állampolgároknak, akikről olykor nem tudták, kicsodák, az ellenőrzés néha felületes volt. A „visa shoppingban” 2014-ben megbukott a Quaestor.

Ezek az emberek Mészárostól Rogánon keresztül Szijjártóig mind jót akarnak, feleségük, egykori feleségük mind a maga erejéből lett az, aki lett, és vesz ki osztalékot, amennyit kivesz. De nem a bukszák vastagsága a lényeg, hanem hogy ezek a gazdagsági és sikerlisták milyen erősen rombolják a társadalmi inspirativitást. A kormányfő ugyan a hőn áhított kapitalizmusról beszél, meg polgárságról, de hát a polgárság nem úgy jön létre, hogy a kormányfő kijelöli, ki lesz a polgár, és teletömi a zsebét. A polgárság a tehetségből és az akaratból fakad, ez adja az önállóságot, az pedig a személyes függetlenséget. Az államnak ebbe sok beleszólása nincsen, legföljebb annyi, hogy tiszta piaci versenyhelyzetet hoz létre, és azt fönntartja. Az Orbán-kormány azonban ennek az ellenkezőjét erőlteti: kijelenti egykori falubelijéről, hogy mostantól polgár. Vagy ahogy a két Fidelitas-bébi, Rogán és Szijjártó élete mutatja: be kell lépni fiatalon a szervezetbe. Aki nem lép be időben vagy nem falubeli, az meg küzdjön. Magyarországon élek, ahol tulajdonképpen nem élhetne más, mint a miniszterelnök tágabb baráti köre meg a pályázati támogatásokat elnyerő és fölélő, valami tragikus félreértés folytán mégis nemzeti polgárságnak nevezett lumpenréteg. A kormányzati kommunikáció ugyan keservesen erőlteti azt az ideológiai tételt, miszerint minden fejlődés alapja az erős nemzeti burzsoázia, ami amúgy teoretikusan igaz, praktikusan viszont nálunk az látszik, hogy a magyar nemzeti burzsoázia a pénzt nem termeli és hozza, hanem megkapja és viszi. Nyilván az elmúlt tíz-tizenkét évben valami lecsorgott az alsó régiókban dolgozókhoz is. Hogy a szégyen nagyobb legyen, a fél ország örül ennek a nekik jutó pénznek, hiszen fogalmuk sincs arról, mennyit is kaphatnának, ha a fölöttük egymáshoz és még följebb dörgölődző úgynevezett munkáltatók rendesen kifizetnék őket.

Jókai Mór írta éppen 150 éve: „Eppur si muove! Mikor Galilei ezt az emlékezetes mondást tevé, megdobbantá lábával a földet; éppen csak ezt a kis darabját a földnek felejté el megrúgni, ami itt a Kárpátoktól a Dunáig kikerekítve fekszik; az egész föld mozdult, hanem ez az egy darab állva maradt.

Körülötte minden oldalon a nálánál boldogabb országok előre, a boldogtalanabbak hátrafelé, de valamerre mindnyájan csak haladtak; egyedül Magyarország állt egyhelyben, és az volt a virtus, az volt az állambölcsesség, az volt a tudomány, hogy helyéből ki ne mozduljon.”

Stimmel. Nem változott itt semmi.