Ima

1955. február 9-e volt.

Reggel, mikor fölébredt, Sprentzl Gyuláné, született Malovecz Aranka elhatározta, hogy délelőtt elmegy a Notre-Dame d’Afrique-ba.

Ez volt Algír legnagyobb és — legalábbis Aranka számára — legszebb katolikus temploma.

A város nyugati részén, a mai, arab nevén Bab el Ouednek nevezett elővárosa után, Saint-Eugen városrész felett, a kórház és a temető szomszédságában magasodott másfél száz méterrel a tenger felett. A gyarmatosítás után zarándokok alapították az 1830-as években. Számos ereklyét, kincset, miegymást őriztek benne, de Aranka a méretei miatt és még inkább a fekvése miatt szerette ezt a templomot. A főbejárat előtti teraszról be lehetett látni az egész várost, a kikötőt, tengert, a végtelen eget.

Úgy érezte, hogy ebben a templomban kicsit közelebb lehet az ő istenéhez, mint a többiben.

Legföljebb odafönn Árvában, a kis usztyei templom állt még ilyen közel hozzá. De az ekkor már odalenn volt a víz alatt.

A Rue Michelet-től messze esett a katedrális, jó fél óra volt villamossal, ritkán is jutott el Aranka a Notre-Dame-ba.

Hétköznapokon, pontosabban a hétköznapi vasárnapokon a Sainte-Charles-Marie-templomba jártak és mindig Szent Antal mellé ültek, mert Aranka Pesten is, a Jézus Szíve kápolnában is Szent Antal mellé szeretett ülni.

Szerette Aranka Szent Antalt.

A templomból hazafelé mindig útba ejtették a piacot, itt megvette Sprentzl Gyula a maga betevő zelleradagját, mindig vettek articsókát is és halat. Vasárnap délelőtt jó volt a halpiac.

De akkor nem vasárnap volt, 1955-ben a február 9. szerdai napra esett.

Sprentzl Gyula, mint akkoriban mindig, ezen a napon is reggel fél hatkor kelt, kiment a konyhába, begyújtotta a sütőt, mert avval szoktak fűteni télen, hisz az algíri lakások többségében nincsen fűtés, az úribb helyeken akadt kandalló, de hát Sprentzlék nem voltak urak.

Bekapcsolta a rádiót, mert mindig be szokta a rádiót kapcsolni reggel, megmelegítette az odakészített kávét, megitta, kiment a vécére, elvégezte, amit kell, megmosakodott a fürdőszobában, megborotválkozott gondosan, mert mindig nagyon gondosan szokott borotválkozni, kézzel, bár tavaly karácsonyra kapott egy villamos borotvát, de azt nem szerette, mert azzal nem lehetett olyan jól megborotválkozni, mint a pengével, nem is esik az olyan jól az embernek, nem frissül fel úgy a bőr, sima arcát aztán bekente jó szagú szesszel, fölvett tiszta trikót, inget, hosszú szárú gatyát, gondosan vasalt nadrágot, mellényt, nyakkendőt, zakót és tükörfényesre pucolt cipőt az előszobában, kanállal, majd bement a hálóba és fölébresztette társát, Malovecz Arankát, hogy megkérdezze, nyitva hagyja-e a rádiót.

Aranka mondta, hogy hagyja csak nyugodtan, és közben arra gondolt, hogy február 9-e van, Lonci születésnapja. Istenem… Az ötvenedik. Ha elgondolja, nem is olyan régen volt, hogy húszévesek voltak, pedig annak harminchárom éve már… Mivel nem szaladhat át hozzá a Sándor utcába, gondolta, elmegy a templomba és ott imádkozik érte, hogy a Jó Isten adjon neki még számos sok boldog esztendőt jó egészségben, Nácijával együtt és mindannyiok, az egész család szeretetével körülövezve, mert Lonci a család őrző védangyala, ezt tudják jól mindnyájan.

Amikor megérkezett Tomi, Aranka rögtön mondta is:

— Ma, amikor Gyuszi felébresztett fél hétkor, hogy megkérdezze, nyitva hagyja-e a rádiót és a gázsütőt, mindjárt arra gondoltam, hogy ma február 9-e van, Lonci születésnapja. Istenem… Az ötvenedik. Ha elgondolom, nem is olyan régen volt, hogy húszévesek voltunk, pedig annak harminchárom éve már… Mivel nem szaladhatok át hozzá a Sándor utcába, elmegyek a templomba, s ott imádkozom érte, hogy a Jó Isten adjon neki még számos sok boldog esztendőt jó egészségben Nácijával együtt és mindannyiok, az egész család szeretetével körülövezve, mert Lonci a család őrző védangyala, ezt tudják jól mindnyájan.

Tomi mosolygott és egyetértett Arankával teljesen.

Aranka aztán kinn a konyhában megitta a kávét tejjel, bekapott egy falat croissoant-t, kiment, megmosakodott, fölvette a szép, tiszta, gondosan karbantartott fehérneműre fekete ruháját, fölhúzta — kanállal persze — fekete lakkcipőjét, fölvette fekete redingot kabátját, fekete bársonykalapját és az egy héttel azelőtt kapott fekete nejlon ridiküljét kézbe fogva, tízkor elindult, a rókakeppet nem is vette fel, jobb szeretett egyszerűen menni, még szagos misére is, pedig hát a szagos mise ugyancsak teli volt keppekkel, rókákkal, bundákkal, de még akkor se szokott ő keppet venni, hát még most.

Villamossal ment tehát lefelé végig a Rue Saint Michelet-en, majd a Place du Gouvernement-nél átszállt és negyedóra múlva fönn lihegett a hatalmas templom tövében.

Kicsit leült a mellvédre, kiszuszogta magát, majd bement. Szent Mihály ezüstszobrának közelébe húzódott egy kisebb oltár elé.

Elmondott egy tizedet gondosan, Lonciért, hogy a Jó Isten adjon Neki még számos sok boldog esztendőt jó egészségben Nácijával és mindannyiok szeretetével körülövezve, mert Lonci a család őrző védangyala, ezt tudják jól mindnyájan.

Aztán meg is toldotta kicsit az imát: Add, hogy Loncinak legyen ereje, egészsége elviselni azt a nehéz terhet, ami a vállán fekszik és mihamarabb viszontláthassa az ő Náciját. Add, hogy egyszer viszontlássuk egymást, újra együtt üljön az egész család vasárnap délután a kályha körül. Uram, aki olyan jóságos és irgalmas vagy, légy kegyelmes hozzám, szeretett családomhoz és mindenekelőtt az én Lonci nővéremhez, akin kívül, senkim sincsen a világon, persze a férjemen, a lányomon, Papán, Tibi öcsémen kívül, de néha úgy érzem, Uram, mégiscsak az én Loncim áll mindők közül a legközelebb, könyörgöm, légy irgalmas hozzá, és add vissza neki az ő Náciját. Tudom, hogy istenünk vagy akkor is, amikor sújtasz minket, te adtál egészséget és életet nekünk, hogy szolgálhassunk Téged, és lehet, hogy nem mindig fordítottuk jóra ezt, és hogy megjavuljunk, bajt küldtél reánk. Add, irgalmas istenem, hogy fenyítésed szolgáljon javunkra! Áldott jó ember a mi Nácink, igaz, hogy elvált, lehet, hogy hibázott, tévedett, de akkor megbűnhődött már nagyon, megbűnhődtünk mindnyájan… Ha még növeled bajomat, márpedig úgy érzem, növeled, add, hogy megnövekedjen az én erőm és türelmem is…

És aztán kivette retiküljéből a kis imádságos könyvét Aranka, hátralapozott és még elmondott egy imát Szűz Máriához is:

Méltóságos Szűz Mária, Szent Anyám a kék magasság és a csillagok fölött! Ki a legnagyobb szeretet Szent szülője, felnevelő anyja voltál, hozzád fordulok, jóságos és irgalmas Szent Asszony.

Hozzád könyörgök a porból én erőtlen földi semmi, betegségben szenvedő, hisz a hitvány kis bogár is minden fűbe kapaszkodik elveszendő életében! Én a te szent palástodba kapaszkodom vakmerően! S könnyes szemmel kérlek, ments át az én kínjaimból! Könyörülj meg búsra fordult jajkiáltással, nyögéssel teljes életemen! Te is, míg a földön jártál, mennyben lakó Szűzanyám, a fájdalmak éles tőrét szent szívedben hordozod, tudod, mi a szenvedés! Ezen földi emlékedre, itt hullajtott könnyeidre emlékezzél, kérve kérlek! S emlékezzél: Szent Fiad is, míg az emberek között élt, mennyi kórságra tekintett könyörülő szent szívével! Ó, mutass rám a magasból, mutass rám szent ujjaiddal! Mutass meg Szent Fiadnak: s mondd:

Fiam, ez a beteg kér!

S akkor az én uram, Jézus, meghallja nyögésemet s aláhulló szent árnyéka ágyam fölött elvonul. Alázattal bízom benned és jóságod köszönöm! Éltem maradó gyertyája oltárodnál fog lobogni. S ha egykor síromba térek, utolsó sóhajtásommal szent neved rebegi ajkam! Ámen.

Aztán kilépett a templomból Malovecz Aranka.

Vakította az éles fény. A tenger fölött ragyogott a nap.

Kiült a mellvédre megint Aranka kicsit, és nézte a tengert.

Búcsúzott Algírtól.

Készültek haza. Már egy hónapja beadták a papírokat a Magyar Népköztársaság párizsi követségére.

Aranka nézte a tengert a Notre-Dame d’Afrique tövéből és közben önkéntelenül a mellére tette bal kezét és kicsit megnyomta. A melltartón át is érezte azt a szilva nagyságú daganatot, amit már észrevett három hónappal azelőtt.

Aztán sietett lefelé, mert ebédet kellett készíteni, báránykarajt akart venni, hogy majd kisüti és zöldbabbal adja Gyulának, ráadásul télikabátot is akart nézni, hisz Sprentzl Gyulának nem volt télikabátja, Algírban minek az, de Aranka gondolta, hogy mégsem mehetnek haza Pestre egy jó, teveszőr télikabát nélkül, úgyhogy elvillamosozott a Les Galeries de France-ba, ahol kinézett egy jó kis teveszőr télikabátot, persze még nem vette meg, gondolta, még spekulál rajta egy-két napot, megvette viszont a hat szelet karajt, csonttal, mert sajnálta otthagyni a hentesnél a csontot, nem is szokta otthagyni soha, hisz az mindig jó a levesbe.

Bächer Iván