Népszabadság, 1996. április 30.
BÄCHER IVÁN
Itt van május elseje!
Éljen!
Énekszó és tánc ne köszöntse, persze.
Tessék csak békén hagyni most már május elsejét.
Mert ez a legjobb magyar ünnep.
Nem a legszebb talán, hisz a karácsonyok, húsvétok és Lajos-napok, a családi ünnepek meghittségét — ha van hozzá család, meghittség és persze Lajos éppen — nem közelítheti, de ez az ünnep a legjobb biztosan.
Most.
Mert nem volt mindig az.
Rossz volt ez is, akár a többi.
De most jó.
Miért jó?
Mert nem lehet elrontani.
Sok értelme persze nincsen, de nem lehet elrontani legalább.
Nem tudnak vele mit kezdeni az urak.
Sem a kormányzók, sem az épp ellenzékiek.
A kormányon lévőknek nincs közük hozzá mostan. Az egyik félnek nem is volt soha. A másiknak volt. Lehetett volna. Mindenesetre most nincs. Ők most kínos feszengéssel vagy cinikus közönnyel vészelik át e jeles napot. A miniszterelnök úr szokás szerint kimegy a fórumra. A többiek elvegyülnek páran, pár percre, kóvedből, zavartan paroláznak kicsit, aztán visszahajtatnak zártkörű irish pubjaikba, bankárjaik, privatizátoraik, médiabirodalmáraik megszokott körébe.
A magát hol lenemzetiző, hol lepolgárizó — most épp — ellenzék természetes megvetéssel és undorral viseltetik a nemzetközi proletariá… munkásosz… a munkavállalói oldal ünnepével kapcsolatosan.
Ezen a napon féregirtózni sem igen lehet.
Ez bizony internacionalista ünnep. A világ átbaltázottainak nagy ünnepe.
Ezen a napon a népnemzeti főmagyar honmarad és olvas.
Ezzel az ünneppel nem tud mit kezdeni egyik fizetett népboldogító sem most.
Hála a magyarok istenének.
Legalább egy napra mindenki békén hagyja a prolit.
Akinek most nem kell csinálnia végre semmit. Csak ünnepelni. Nem kell kínosan vonulni és inteni a majmoknak oda föl. Nem kell papírba bugyolálni és fél napon át tolni a roncs Csepelt. Nem kell órákat ácsorogni a sarkon. Nem kell együtt lenni igazgatóval, párttitkárral, szakszervezetissel. Nem kell tartani táblát. Nem kell hallgatni süket dumákat.
Nem kell készülni sem, nem kell ajándékot vadászni heteken át, nem kell hígítani az asszony kölnijét, nem kell nyomni a százasokat tökrészeg hülyegyerekek markába, nem kell költeni megint, nem kell főzni végkimerülésig, még zabálni se kell három napon át.
Nem kell semmit csinálni.
Nem kell hallgatni, nem kell bólogatni, vitázni se kell, nem kell tudni, nem kell hinni, nem kell remélni.
Még dolgozni se kell.
Akinek van hol, persze amúgy.
Sört kell inni.
Ez az ünnep a legjobb.
Éljen!
Bächer Iván