Testvéri szeretet

1930-at írtak akkor, annak is kellemes nyarát.

Már akinek kellemes volt az a nyár, persze.

Romlaky Anna huszonkilenc éves írónak, hírlapírónak nem volt éppen az.

Párizsból, ahová az Est Lapok ösztöndíjával — akkor még a lapok szokása volt ösztöndíjakkal segíteni fiatalokat — került egy évre, nemrég tért vissza Pestre, ahol nemigen találta a helyét.

A laptól elszakadt, munkahelye nem volt, anyjával élt a Pozsonyi úton.

Szerelme volt ugyan, de az meg több is, sőt vőlegénnyel is bírt akkoriban, aki viszont Kolozsváron kezdte meg az orvosi praxist éppen.

Romlaky Anna ebben az időben leginkább a díványon hevert naphosszat és szenvedett.

Érezte, tudta, hogy világnyi bajára csak valami rendszeres munka lenne hatékony ír. El is ment a Rákóczi úti sajtóházba, ahol apjának, bátyjának jó embere, Miklós Andor e szavakkal hárította el:

— Mindent lehozok, amit ír, de föl nem veszem. Maga túlságosan szép, redakcióba nem való, zavarná a munkát.

Anna tehát visszament a Pozsonyi útra anyjához, Gojszihoz és szenvedett tovább.

Végül Mikes Lajos állást ajánlott föl neki: Kuncz Aladár éppen Pesten keresgélt valakit a kolozsvári Ellenzék című laphoz az onnan távozó Hunyady Sándor helyére.

Romlaky Anna szíve dobbant hatalmasat. Kolozsvár. Ott született ismeretlenül — hisz ötévesen elvesztett — is imádott apja, aki oda járt hét éven át a reformátusokhoz, ott újságíróskodott, és akit ott követett a báty is, Pubi, az első háború előtti években.

Ráadásul pedig ott volt egy vőlegény is, a derék, művelt és szerfelett csinos Tauber Salamon.

Augusztus végén Anna indulandó volt Kolozsvárra hát.

Salamon már el is küldte az útipénzt Siófokra, mert a július nagyját Anna ott töltötte nővérénél.

Nővére, Romlaky Marcsa itt bérelt villát, a Batthyány utcában.

Akkor már Marcsáék kezdtek bajban lenni, a gyár már elúszott, a szép nagy Lipót körúti lakást is föl kellett adni, de még azért Marcsa férjének volt igazgatói állása a Rudolph-gyárban, még telt kellemes lakásra a frissen épült Phoenix-házban, megengedhető volt a nyaralás, ha nem is Abbáziában, nem is Semmeringen, Zell am Seeben, mint régen, de Siófokra még lecihelődhetett a család: Marcsa, a három gyerek, a szakácsnő és Stefi néni, a mindenessé avanzsált egykori fräilein, és Anna, akinek jobb dolga nem volt, mint Siófokon kivárni az indulást Romániába.

Gyakran meglátogatta őket Romlaky Pubi hírlapíró, a harmadik testvér, aki éppen szintén házasodni készült.

Egy ilyen látogatás alkalmából Anna és Pubi sétálni indultak, és hogyhogy nem, betévedtek a siófoki kaszinóba.

Ráadásul éppen azon a napon, amikor megérkezett Kolozsvárról az útipénz.

Lógó orral tértek este haza Marcsához, aki rakott krumplival várta őket, és odaadta nekik a másnapi kosztpénzt…

Így ment ez aztán napokon át.

Szegény Salamon még háromszor küldte el Kolozsvárról az útipénzt, a gyerekek pedig mindennap rakott krumplit kaptak, persze ez nem zsenírozta őket, gyönyörűek voltak, a siófoki közönség kedvencei, naphosszat eveztek, úsztak, teniszeztek, lovagoltak.

Akárcsak még bazedovos szemmel is mutatós, kisportolt, lebarnult testű anyjuk, aki a teniszpályán akadt össze pesti ismerőseivel, két fess férfival.

Az egyik rendőrkapitány volt, a másik szállodatulajdonos.

Délután együtt söröztek a strandon, estére randevút beszéltek meg.

A két nővért és a közben megérkezett Hollán Emmyt, Pubi menyasszonyát, jeles primadonnát Nyíregyházáról, a két férfi autóval vitte vacsorálni Földvárra. Itt csatlakozott a társasághoz még három katonatiszt is.

Romlaky Anna remekül mulatott, mert tudott és szeretett is remekül mulatni.

Hamar kiderült, hogy a már nem éppen fiatal, de kedves szállodatulajdonos, bizonyos Mezős Elemér kifogyhatatlan nótázó, szenvedélyes kártyás, a Balaton-part és a Kárpát-medence összes muzsikus cigányának személyes ismerőse.

Egyszóval remek társaság egy üres, léha, Balaton-parti nyári estére.

Romlaky Anna este tízkor már kint csókolózott a szállodással a kertben. Istenem: szeretett csókolózni, huszonkilenc éves volt, azelőtt nem szeretett annyira, de akkoriban nagyon rákapott, valahogy megérezte az ízét, mit csináljunk.

Éjfélre megérkezett a társaság — Romlaky Marcsát kivéve, aki haza ment a gyerekekhez — a siófoki kaszinóba.

Persze azonnal kezdődött a pezsgőzés és cigányozás.

Anna a gyengéd, kedves, figyelmes és mulatságos Mezős Elemér mellett ült.

Két óra felé megérkezett a báty is, Pubi, aki egész nap dolgozott a redakcióbán, utána rohanvást szállt vonatra, fáradt volt, mogorva, nemigen tudta már fölvenni a felpörgött este ritmusát.

Akkoriban nem is igen ivott, egyetlen szenvedélye a kártya volt, az viszont dosztojevszkiji hevülettel tartotta hatalmában.

Romlaky Pubi józan volt és fáradt.

Menyasszonya, Emmy szokása szerint froclizta:

— Mi van Pubikám, miért iszol annyit? Már megint becsiccsentettél, Pubikám? Nahát, hogy ez a Pubi milyen szórakoztató! Ne csináld ezt az örökös mókázást, nem lehet ezt kibírni, Pubikám — cirógatta meg vőlegénye merev szoborarcát, melyhez képest II. Ramszesz múmiája boldog táncoskomikusnak tűnhetett föl.

Végül Pubi odaszólt a pincérnek:

— Nyolc üveg pezsgő.

Tíz perc alatt megivott két üveggel.

Részeg lett, de jókedvű nem.

Keserves, fájdalmas duhajkodásba kezdett, a tiszteket gúnyolva danolt, szórta a pénzt, majd néhány percre szinte öntudatlanul ült a széken. Mindenki megvetően nézte.

Anna szenvedett, tehetetlenül nézte imádott bátyját, és gyűlölte leendő sógornőjét, jó barátnőjét amúgy:

— Tirpák ripacs-gondolta magában.

Hívták a fizetőt, Pubi fizetett, 38 pengőt kapott vissza, amit egyetlen mozdulattal lesöpört az asztalról a földre. Fölállt, tántorgott:

— Kapaszkodj, Pubi — nevetett rá Mezős Elemér.

Erre Pubi fölvett egy szódásüveget és Mezős arcába spriccelt.

Mezős — hatalmas, erős ember — fölugrott és galléron ragadta a szerkesztőt:

— Barom!

— Pardon — mondta ellenállhatatlan mosollyal. — De akkor még játsszunk egy kicsit. Átmentek a kártyaszobába a bac-asztalhoz.

Egy óra múlva Pubi ezer pengővel tartozott az egyik tisztnek.

— Holnap akkor találkozunk — köszönt el mosolyogva a hadfi.

Mindenki tudta, hogy ez mit jelent.

Háromkor az utcán álltak Romlaky Pubi és Anna. Emmy eltűnt valahová, Elemér a kocsiban ült nyugodtan.

— Gyere velem, Anna, könyörgöm, gyere velem! Már csak Marcsa miatt is. Ez az utolsó estém. Én holnap meghalok, te holnap elutazol. — Romlaky Pubi zokogott, akár egy gyerek. — Vége van, Anna, mindennek vége. Végünk van, vége a családnak, vége az egész átkozott, tetves világnak. Könyörgöm, gyere haza, ne csinálj őrültséget! Könyörgöm, Anna könyörgöm!

Anna akkor már Európa-szerte hódító, hideg, kék szeme megvetően csillogott.

— Pihend ki magad, Pubikám — legyintette meg bátyja arcát és beült a kocsiba.

— Mehetünk.

Másnap délben érkezett a Batthyány utcába. Marcsáék kinn voltak a strandon, Pubi benn ült a szobában egy asztalnál és fejét az asztallapra hajtva zokogott.

— Nesze! — dobta oda Anna az ezer pengőt —, megcsókolta bátyja fejét, fél óra múlva fölült a pesti gyorsra, este nyolckor a brassóira, elment Kolozsvárra és férjhez ment.

Bächer Iván