Operabál

Biléta

Volt 25 ezerért és 50-ért. A 84 páholy darabja pár millió — több szám forgott közszájon.

A tudósító kapott az első típusból. Kettőt. Ez afféle mászkajegy. Nincs az embernek asztala, székhelye, a kakasülőre terelik föl először, de le lehetett ereszkedni azért. Jár hozzá taxikártya és három menzajegy.

Amúgy a pénzügyeket, jobb ha nem firtatja ember. Ami biztos: rengeteg pénz ment és jött. Ki tudja honnan, ki tudja hová. Csak a pletyka a mérvadó. Eszerint: százmillió körül mozgott a bevétel, negyvenmillió a cugehőr — koszt, műsor, füzetek, — csak a székek ledeszkázása 13 millióba került — talán valamit kap a forma kedvéért az Opera, a többit pedig… A többiről mindenfélét mond az utca demagóg, irigy, rosszindulatú népe.

A pénz a szponzoroktól jön. A szponzorok adnak valamit — ruhát, kaját, telefont — cserébe kapnak jegyeket és persze forog a nevük, magyarul reklámidőt, -helyet, -teret stb. vesznek.

Jegyet a vendég nem vesz, hanem kap. A tudósító csaknem száz vendéggel elegyedett szóba — egy se volt a száz között, aki a sajátjából vett volna bilétát.

Útravaló

„Nem berúgni! Lesz Unicum, whisky, pálinka, bor, sör és mégis: nem berúgni! Hagymát már délután sem enni. Retket sem. És nem berúgni. És nem kell a demagóg duma. Megint beírnak majd. Nem kell beleírni ebbe, hogy a Műszaki Egyetemen az oktatók ingyért oktatnak, a hallgatók pedig nagykabátban hallgatják őket, mert nincs fűtés. Ez most nem kell ide. És nem kell berúgni. És nem kell a hárommillió koldus. És nem kell berúgni! Nem kell utánozni magadat, nem kell Uj Pétert, se Narancsot. Nem kell berúgni. Ilyen van. Ilyen kell! Nem kell megjátszani a prolit! Gondolj a polgár nagypapákra. És nem kell berúgni! ”

Viselet

Hölgyek: báli ruha. Urak: szmoking. Ez utóbbi vehető 27 ezerért, de az úgyis néz ki, egy magára valamit adó bálozó csináltat magára tízszer annyiért. Ez esetben azonban a szmoking a Király utcai legendás kölcsönzőnél béreltetett — 57 év a szakmában, vészkorszak, államosítás, türelem, kárpótlás, rablás — ötezerért, a lap fizeti, persze.

Az inggel sok volt a baj — mindenféle cidáklik lógtak ki belőle, a gombok nem a megszokott szisztéma szerint működtek, de végül csak beöltözött az ember ebbe az álruhába is.

Hölgy gönce úgy lett tarhálva hegedűs húgtól, pianista barátnőtől, kiegészítve kölcsönzött — cég fizeti — állati szőrrel.

Kétórás baráti smink, stuccolás, pakolás és egyéb tupír bekövetkezett, utána ismerkedés, majd indulás.

A bálteremben egyébként a táncosok frakkban feszítettek, néhány fiatal valami egészen hökkentő horthysta tűzoltóparancsnokkal keresztezett vadászegyenruhát viselt, amiről azt mondták, hogy az új honvédtiszti kimenő, páran — hármat számolt a tudósító e típusból — pedig zsinóros atillával juttatták kifejezésre a micsodát.

Amúgy mindenki egyforma volt és mindenki furcsán mozgott: oda-odakapott a gumihoz, cibálta a csúszó réklit folyton fölfelé, hápogva tágított a nyak körül, egyszóval próbálta szokni a dolgot. Biztosan hordta magát viszont a remek karban lévő táncosnőlegenda, aki fekete áttetsző szoknyájában, kisebb madárházzal a fején, egy aranyos öregúrral az oldalán aratott frenetikus sikert.

Odabenn

A jegy árában belefoglaltatott a taxi is — oda. A Sugár útról a héten összeszedték a jeget-havat. Töméntelen rendőr, álruhás rendőr, őrző-védő, őrezredes és kutya mozgott a tájon. A kocsiból terepszinű mackóruhás rosszarcú suhancok rántották ki az érkezőt. A csekkolás körülményes volt kicsit. Sípoló kapun, hosszas sorban csoszogás után vonalkódolta be magát a nép. Persze a Lázár utca felől, csak az nem jött be, aki nem akart. Ez a mi hazánk.

Ki volt odabenn?

Horn nem.

Mindenki más igen.

Úgynevezett sztárvendégből három hordoztatott körül. Egy dolgozott is, a másik kettő — Muti és a kórházas szépfiú — megjelenésével emelt.

Volt még töméntelen munkása sajtónak, tévéknek, minden szponzornak összes rokona, ismerőse és sok régi ismerős a KISZ vezetőképző táborokból.

A bálterembe lépő mind nyűgözve volt.

Ez az Ybl tudott valamit.

Ha valaki nem tudná: az Opera színpada akkora, mint a nézőtere, csak sokkal nagyobb. Most az is föl lett parkettázva, és körbeépítve aranyló, cicomás, emeletes páholykarimával. Föntről csillárok lógtak alá és mindenféle rengeteg tarkabarka bukéta virított.

Nem kell cifrázni mindent: nagyon szép volt.

A műsor

A hatalmas parkettán rengeteg fiatal — a lányok türkizzel tarkított hófehérben, a fiúcskák frakkban — elsőtáncolt — állítólag harmincezerért, de ez nem valószínű, sokkal többen voltak annál. Honi művészek énekeltek aztán, majd az első számú sztár Montserrat Caballé remekelt rádiótelefon-kísérettel. A színpad azonban hátul volt, majdnem kinn a Lázár utcán. onnan nemigen hallatszott föl Puccini a kakasülőre, különösen, mert közben a publikum szakadatlan vonult, dobogott, csoszogott, trappolt, pobedált, vihogott, csevegett, csámcsogott, szürcsentett és roppantott.

De hát aki operát akar hallgatni, az operába menjen, ne operabálba.

Később választatott bálkirálynő aki elveszett, de megkerült, aztán volt karmesterverseny is, ami viszont teljesen elmaradt.

A vendéget mindenütt, lépcsőfordulóban, páholyban, folyosón kedves tomboláslányok molesztálták, de hát kevés vendégnek volt ott a zsebében kétezer forintja.

Koszt

Az étkeztetés négy lépcsőben történt.

A Vörös Szalonban a sztárok és a miniszterek ettek többheti előzetes egyeztetés után ültetve.

A pórnép ugyanazt kapta, Gundelt, de a harmadik emeleti cukrászdának keresztelt büfében, állófogadás formájában, a menzajegyek fölmutatása után. Kicsit olyan volt az egész, mint egy négy-öt órás szünet, amit megszakított egy kis operaelőadás.

Előételnek hidegtálra került vékonyan lebegő rózsaszín lazackendőcske, halsaláta, kaszinótojás kaviárral és finoman füstölt libamájpástétom, ami messze kiemelkedett a mezőnyből.

Főételnek szarvasbélszínbe töltött borjúszűzérme dukált, zafttal, de ízben a hús fölé nőtt a köret: valami rakott krumpli jellegű tejszínes, sajttal szórt, csőben sütött zöldségegyveleg.

Torta komplettírozott, marcipánbohóccal. Bőséges volt a koszt tehát, szerencsére, mert repetára nem jogosított a menzajegy.

Inni — kis sorállás után — bármit lehetett, csak a pezsgő fogyott el tizenegy órára.

A helyes kis hostesslányok, volt belőlük vagy félezer, vendéglátó-iparis diákok zömmel, ők sem maradtak éhen: kaptak parizeres zsömlét.

De volt az étkeztetésnek egy negyedik lépcseje is: a turistaosztály.

Ha az ember végigment a termen, és az operarajongó főprivatizátor társaságában lazacoló szakszervezeti főkomornyik asztala után egy kis csigalépcsőn aláereszkedett a mélybe, és odalenn a szűk folyosókon még barangolt kicsit, akkor egy szekrényekkel elreteszelt folyosószegletben — mint kiderült — öltözőben — vidám, frakkos, estélyis társaságba botlott.

Itt csellótokra terített konyharuhán friss disznótoros, hurka, kolbász, tepertő, savanyú, ropi, pogácsa volt a menü.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának, magyarul az operazenekarnak a művészei ugyanis nem kaptak meghívást az operabálra. Ők az otthonit ették zacsiból.

Bächer Iván