Huszonöt év hazaárulásért

„A bírósági eljárásoknak kapcsolatban kellene állniuk a törvénnyel. De mindannak, ami velem történik, a törvényhez semmi köze sincs, legfeljebb csak annyi, hogy azzal teljesen ellentétes” – kezdte az utolsó szó jogán beszédét Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikus azon a fellebbviteli tárgyaláson, amit még július végén tartottak Moszkvában.

A tárgyalás tétje az volt, hogy érvényben marad-e a még áprilisban meghozott ítélet, ami huszonöt év szigorított börtönbüntetéssel sújtotta a fiatal politikust, akinek egyedüli „bűne”, hogy nyíltan bírálni merte Putyin rendszerét és Ukrajna elleni, semmivel nem igazolható háborúját. „A törvény – mind az oroszországi, mind a nemzetközi – tiltja az agresszív háborút. Ennek ellenére az az ember, aki országom elnökének nevezi magát, több mint tizenhat hónapja könyörtelen, semmivel sem kiprovokált háborút folytat szomszédunk ellen: gyilkolja polgárait, bombázza városait, elfoglalja területeit – folytatta beszédét Kara-Murza. – A törvény – mind az oroszországi, mind a nemzetközi – tiltja a békés lakosság és a polgári célpontok elleni támadást. Ennek ellenére a putyini agresszió tizenhat hónapja alatt több tízezer békés polgárt gyilkoltak és sebesítettek meg, kórházak, iskolák és lakóépületek ezreit pusztították el. A törvény – mind az oroszországi, mind a nemzetközi – tiltja a háborús propagandát, miközben a cellámban álló televízióból napestig mást sem hallok, mint háborús propagandát. Nálunk ma nem azokat ítélik el, akik ezt a bűnös háborút vívják, hanem azokat, akik fellépnek ellene. Újságírókat, akik igazat mondanak. Képzőművészeket, akik háborúellenes plakátokat ragasztanak ki. Papokat, akik emlékeztetnek a szentírás »Ne ölj!« parancsára. Tanárokat, akik a dolgokat nevükön nevezik. Szülőket, akiknek gyermekei háborúellenes képeket rajzolnak. Képviselőket, akik mernek kételkedni abban, hogy miközben a szomszéd országban gyerekeket gyilkolnak, helyénvaló-e gyermekversenyeket rendezni. Vagy, mint az én esetemben is, olyan politikusokat, akik nyíltan szót emelnek a háború és a rezsim ellen.”

Kara-Murzának igaza van. Nem azért ítélték el, amivel megvádolták, hanem azért, mert Putyin rendszerének kérlelhetetlen ellenfele. Leginkább az fájhat a rezsimnek, hogy ő volt az, aki – Borisz Nyemcovval együtt – elérte, az Egyesült Államok még 2012-ben elfogadta az ún. Magnyitszkij-törvényt. E rendelkezés alapján szankcióval lehet sújtani politikusokat, közhivatalnokokat és bírókat, akik az emberi jogokat súlyosan megsértik. Jellemző módon az a bíró is szerepel az amerikai Magnyitszkij-listán, aki most helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

De mire hivatkozva tartóztatták le még tavaly tavasszal Kara-Murzát? Az első vádpont az volt, hogy tudatosan hamis információkat terjesztett a hadseregről és a putyini rendszerről. Oroszországban a valóságról való nyílt beszéd már egy ideje hivatalból üldözendő cselekedet, legfelső büntetési tételét röviddel a háború kitörése után tizenöt évre növelték. A vádirat szerint Kara-Murza a hamis hírek terjesztését – többek között – az Arizona állam képviselőházában elmondott beszédével követte el, ahol Putyin Ukrajna elleni háborúját agressziónak nevezte. A hatalom azonban a már előzetes letartóztatásban lévő politikust további két vádpontban is eljárás alá vonta. Bűneként rótták fel, hogy éveken át a Mihail Hodorkovszkij által alapított és utóbb „nemkívánatossá” nyilvánított szervezet, a Nyílt Oroszország Alapítvány munkatársa volt. A vádhatóságot egy pillanatig sem zavarta, hogy az alapítvány még 2021-ben feloszlatta magát.

Végül – és ez lett a legsúlyosabb vád – hazaárulással is meggyanúsították. Három konkrét esetet hoztak fel ennek bizonyítékául. Egyfelől azt, hogy a politikus 2021 őszén lisszaboni beszédében kétségbe vonta az oroszországi választások legitimitását. Okkal, mert már jó ideje ezek a választások sem tisztességesek, sem szabadok. A 2011-es duma-, majd a 2012-es elnökválasztáson már nemcsak a normakörnyezet és a kampányfeltételek voltak egyenlőtlenek, de a szavazatösszesítés sem korrekt: voksok millióit „térítették el” a hatalompárt és Putyin irányába. Azóta a fiktív szavazatok aránya választásról választásra nő. Az utolsó, 2021-ben tartott alsóházi megmérettetésen szakértői becslések szerint az Egységes Oroszország pártra leadott szavazatok durván fele már nem létező voks volt. Vagyis Kara-Murza teljes joggal vonta kétségbe az oroszországi választások tisztaságát. Mi lett volna ebben a hazaárulás?

A másik eset, amiért hazaárulással vádolták meg: ugyancsak 2021 őszén, a norvég Helsinki Bizottság oslói díjátadó ünnepségén – a kitüntetett a többéves börtönbüntetését töltő orosz történész, Jurij Dmitrijev volt – azt állította, hogy Oroszországban politikai alapú állami terror valósul meg: a hatalom büntetőeljárásokkal és gyilkosságokkal hallgattatja el politikai ellenfeleit. Ez az állítás sem volt alaptalan. Kara-Murza mentorát és harcostársát, Borisz Nyemcovot 2015 februárjában a Kreml tőszomszédságában lőtték le, míg Alekszej Navalnijt 2020 augusztusában szibériai látogatása során próbálták novicsokkal megmérgezni – sikertelenül. Kara-Murzának azonban személyesen is volt alkalma 2015-ben és 2017-ben megtapasztalni, mit jelent a politikai alapú állami terror. Mindkét alkalommal megmérgezték, az egyik esetben kómába is esett, az orvosok a halál kapujából hozták vissza. Azóta a Bellingcat kutatómunkájának köszönhetően már az is tudható, hogy ugyanaz a titkosszolgálati csapat követte hosszú időn át, amely néhány évvel később Navalnijt is, keresve a mérgezésre alkalmas pillanatot.

A harmadik eset, ami alapján az ügyészség hazaárulással vádolta meg Kara-Murzát, az a beszéd volt, amit 2022 márciusában az amerikai Helsinki Bizottság meghallgatásán mondott el. Ebben a liberális politikus tudatosan kialakított oroszországi „információs vasfüggönyről” beszélt, aminek révén a Kreml megpróbálja az orosz társadalmat elzárni attól, hogy hiteles képet nyerjen az Ukrajna elleni orosz agresszióról. Kara-Murza arra biztatta hallgatóságát és egyáltalán a Nyugatot, hogy nyújtson segítséget emez új vasfüggöny ledöntéséhez. Ekkor sem állított semmit, ami ne lenne igaz. A hatalom már a háborút megelőző évben komoly erőfeszítéseket tett, hogy a kritikus hangokat minél szélesebb körben elhallgattassa. A háború kitörésével ez a folyamat még kiterjedtebbé és kérlelhetetlenebbé vált. A független sajtó olyan zászlóshajóit süllyesztették el rövid időn belül, mint a milliók által nézett Dozsgy tévécsatorna, az Eho Moszkvi rádióállomás és a printformában is megjelenő Novaja Gazeta. A hatalom tudta, hogy a háborús körülmények között létérdeke a lakosság elzárása a független hírforrásoktól.

Ahol a tényleges ellenzéki tevékenység megengedett, föl sem merülhetne, hogy a fentihez hasonló megnyilatkozások miatt bárkit is hazaárulás vádjával letartóztassanak. Oroszországban azonban már régóta nincsenek normális körülmények: nincs demokratikus nyilvánosság, sem szabad politikai verseny. A hazaárulás tényállását egy ideje már nemcsak a valódi hazaárulók elleni fellépés eszközeként használják, hanem egyre gyakrabban a politikai ellenfelek kiiktatására. Az eredeti terminus – ha szó szerint fordítanánk le magyarra, nem a haza, hanem az állam elárulása lenne (goszudarsztvennaja izmena) – sokat elmond az orosz jogtudat jellegéről, arról a történelmi fejlődésről, ahol az állam és a társadalom viszonyát az előbbi tartós dominanciája határozza meg.

Kara-Murza esetében még ennél is súlyosabb a helyzet. Az ellenzéki politikust nem hazája, de még csak nem is állama elárulása miatt ítélték huszonöt évre, hanem mert nem félt ellenzéki politikusként viselkedni. Arra pedig, hogy olyasvalakit is hazaárulással lehessen megvádolni, aki semmi effélét nem követett el, az adott lehetőséget, hogy még 2012-ben, a putyini rendszer első látványos represszív fordulata idején módosították a hazaárulás tényállásának meghatározását. Az azóta is hatályban lévő változat ugyanis kimondja, hogy hazaárulást követ el az, aki „idegen államnak, nemzetközi vagy külföldi szervezetnek, vagy azok képviselőinek konzultálásával vagy másfajta módon segítséget nyújt az Oroszországi Föderáció biztonsága ellen irányuló tevékenységükhöz”. Mára pedig Oroszország biztonsága a rezsim biztonságával vált azonossá. Azaz mégiscsak valóra vált az Állami Duma elnökének egykori víziója, aki szerint „amíg van Putyin – van Oroszország, amint nem lesz Putyin – nem lesz Oroszország”. Vagyis Putyin egyenlő Oroszországgal. Ha pedig ez így van, akkor Putyin bírálata maga a hazaárulás.

P. S. Néhány nappal a Kara-Murza elleni ítélet másodfokon történő megerősítése után újabb szimbolikus jelentőségű ítélet született. Halmazati büntetésként hazaárulás vádjával a már 2021 elejétől börtönben ülő Alekszej Navalnijt további tizenkilenc évre ítélték el. Büntetését az oroszországi négygrádicsú börtönhierarchia legszigorúbb feltételei mellett (oszobij rezsim) kell letöltenie. Ő az első politikai okokból elítélt, aki ilyen körülmények közé kerül. Jelen állás szerint leghamarabb 2047-ben szabadulhat.