Artúr és Rezsi

— Egyre jobban hasonlítasz Artúrhoz — mondta Ló Taszilónak nemrégiben öreg barátja. — Persze csak külsőleg — tette hozzá mindjárt.

Ló nem ismerhette Artúrt.

Ló Artúr, Ló zsidó nagyapjának testvére meghalt az ötvenes évek elején, hatvan-egynéhány éves korában. Meséltek róla Lónak sokan, sokat.

Ló zsidó dépapájának, a Bömische Leipából Pestre vetődött textilkereskedőnek öt gyermeke közül a két fiú, Artúr és Papa a textilesszakmát tanulta, de míg Papa csak a késmárki szakintézményig jutott el, Artúr Londonban képezte tovább magát.

Artúr, egykilencven magas, vékony, nem izmos, de erős, inas, hosszú nyakú, madárfejű, amúgy jóképű ember volt.

Gyönyörű feleséget talált magának. Renée-t.

Három — szintén legendásan szép — fiuk született: Péter 1919-ben, István 1921-ben, Tamás 1923-ban.

A két testvér gyára — Ló Testvérek Textilipari Rt. — Bp. V. ker., Országbíró utca 49., a városi iroda és raktár Bp. V. ker., Arany János utca 27. alatt volt.

Artúr az első háború előtt, huszonéves korában már szép villát lakott, kettőt is, egyiket Bécsben, nem tudni már hol, a másikat viszont Budán, a Rókushegyi lépcső 4., később Lórántffy Zsuzsanna utca 13. alatt. Az emeleten egyébként Blum Béla lakott. Családjától, az ő fiától tudható, hogy a házmestere bizonyos Novák bácsi volt, aki 1838-ban született, történeteket mesélt a szabadságharcról, lószart szedett az utcán és azzal trágyázta a kertet.

Artúr remekül élt.

Sokat utazott, mindig zsebre vágott kézzel.

— Okos ember nem visz ruhát, hanem vesz — mondogatta.

Szép autója volt, sportkocsik, egyszer egy nyitott Lancia.

— Okos ember autón jár — mondogatta ezt is.

Amúgy nem izgatta magát soha. Nem foglalkozott más ember dolgával, számos alapelvének egyike volt:

— Nem érdemes beleszólni senki dolgába, mert úgyis mindenki azt csinál, amit akar.

Gyakran és könnyeden kért — vissza soha semmit sem adott. Viszont — ha volt neki — mindig adott bárkinek, bármennyit, bármiből.

Monoklit viselt, este frakkot, elegáns helyeken vacsorált.

Utálta, ha pénzről esik szó.

— Okos ember a pénzre nem ad.

Igazi krakéler volt, imádott pimaszkodni és pofozkodni is.

Vendéglőben előszeretettel evett bele idegenek tányérjába. Ha valaki méltatlankodott, akkor azt fölpofozta.

Otthon gyönyörű feleségét soha nem tájékoztatta arról, hová megy és mikor tér haza.

— Okos férj ilyesmiről feleséggel eszmét nem cserél — vallotta.

Az eltéríthető emberek fajtájához tartozott — ha összeakadt valakivel, és az illető azt javasolta neki, ugorjának ki Berlinbe, akkor ő biztos, hogy kiugrott.

És biztos, hogy nem is telefonozott haza.

— Okos feleség megvárja a férjét úgyis.

De hát az okos feleség oly ritka — egy kiruccanásból megtérve Artúr családjának hűlt helyét lelte csak a szépséges Renée a három szépséges gyerekkel már hajózott Amerika felé.

Erre az időre más csapások is érték a családot.

1927 júniusában beütött a krach. Artúr — testvérét nem kérdezve — eladta a gyár teljes nyersanyagkészletét, és nem tudta pótolni azt. Kölcsönt vettek föl, nem tudtak törleszteni, minek ragozzuk tovább. — Ló Taszilónak ezért nem jutott ebből a kárpótlás dologból semmi se.

Papa még talált állást — 1924-től 1932-ig műszaki vezető volt a Rudolph Ungarische Spitzen- und Posamenteriewarenfabriks A. G.-nél.

De hogy Artúr mit csinált, azt már nem lehetett tudni biztosan.

Az biztos, hogy gyalog járt.

— Okos ember gyalog jár — mondogatta könnyedén.

Párt is talált magának. Rezsit.

Ló gyermekkorában sokat vendégeskedett az Andrássy úton, Bluméknál, ahol a gyerekszobával szomszédos szobában egy kicsiny, ősz hajú, kerek tekintetű, szemüveges, kedves zsidó öregasszony szöszmötölt — Rezsi mama.

A gyerek Ló álmában se hitte volna, hogy ez a kis mama, aki mindig leejtette a sonkát, és aztán beleült, ez a kis, kosztümös, múltdarab — ádáz egy nő volt egykoron.

(Rezsi szüleiről maradt fönn a történet: anyja. Fány néni haldoklott. Így szólt a papához, Ákos bácsihoz.

— Ákos… kérlek, hozz egy pohár vizet.

Ákos bácsi föltápászkodott az ágyból, kibotorkált a konyhába, megengedte a csapot, levett egy poharat, várt egy kicsit, hogy jó hideg legyen a víz, teletöltötte a poharat, elzárta a csapot, megitta a vizet, megengedte a csapot, elöblítette a poharat, eltette a poharat, elzárta a csapot, visszabotorkált a szobába, lefeküdt és elaludt.

Arra ébred, hogy Fány néni halva van.)

Két gyermekük volt, István persze Fiuméban lett tengerész, Rezsi viszont Rezsi lett.

Rezsi a pesti polgárlányok azon egykor gyakori típusába tartozott, aki egy dologra gondosan ügyelt: hogy ne kelljen dolgoznia soha.

Nem volt sem okos, sem művelt, de egy valamit jól tudott: hogy ő csúnya is.

Úgy döntött hát, hogy szép lesz. Erre a döntésére alapozva aztán sorra hódította meg a fiúkat. Egyszer azért csak meg kellett házasodnia neki is. Viszont az esküvő után — még a nászéjszaka előtt — gyorsan megcsalta a férjét:

— Jobb korán kezdeni, nehogy elbízza magát — magyarázta tettét utóbb.

A férj ugyanis szép fiú volt. Rezsi csúf, tehát volt logika a dologban…

A férj azonban fütyült a logikára és Rezsit kidobta.

De Rezsi nem maradt egyedül — rátalált Artúrra.

Artúrnak akkor már nem volt semmije.

— Okos embernek semmije nincsen — mondogatta.

Rezsi egyszobás lakásába költözött a Logodi utcába.

Amikor kérdezték tőle, hogy miért nem megy valami kétszobásba, ő kérdéssel felelt:

— Miért? Te tudsz egyszerre két szobában lenni?

Itt néha nagy társaság verődött össze, írók, költők és háziasszonyok élvezték Artúr lebilincselő egyéniségét.

Aztán jött az ostrom, és a krakéler összeomlott.

Míg a család tagjai, a barátok, ismerősök, de mindenekelőtt az asszonyok úgy, olyan természetességgel, skrupulus, meggondolás és félelem nélkül mentették egymás és mások életét, mint ahogy bevásárolni, takarítani, varrni, zsúrba, kávéházba járni volt szokásuk azelőtt, Artúr ült a Logodi utcai szobában, és zokogott.

— Istenem, istenem, mi lesz most velem…

Persze kapott papírt, kapott lakást, nem lett baja semmi.

Meg is hálálta később: küldött sógornőjének egy pakli cigarettát.

Aztán a két ember, aki egy dolgot tudott az életben — élni, még pár évig együtt tette ezt. Majd a magára maradt Rezsi Bluméknál kapott szobát. Kártyázott, barátnőkhöz járt, rádiót hallgatott évtizedeken át. Sonkát evett, és beleült.

Aztán meghalt.

Artúrnak legalább nevét hordják az Óperencián túl.

Rezsi után nem maradt se gyerek, se mű, se semmi se.

Bächer Iván