Igaz magyar Ignotus

1869. november 2-án — épp százhuszonöt éve — látta meg a Pestivilágot Ignotus, alias Veigelsberg Hugó. Igaz magyar ember, magyar polgár, magyar demokrata és magyar író volt — nyugodtan meg lehet emlékezni róla, s aztán lehet feledni tovább.

Már apja is neves Veigelsberg volt, a Pester Lloyd főszerkesztője, jeles publicista. A fiú jogvégzés után Kiss József Hetébe kezdett írni, a használt számos írói név közül itt maradt, ragadt rá az „igazi”. A Magyar Hírlap riportereként körbejárta a világot, előtte, közben és utána írt verset, novellát, regényt — ha nem is a nagyot —, publicisztikát, kritikát, és persze fordított, de főműve az Osváttal, Fenyő Miksával koprodukcióban alkotott Nyugat volt, amelynek ő írta nagyszerű, ma is mellbevágó, sőt ma még inkább mai, programadó cikkét, a Kelet Népét.

Becsületes balsors méretett ki rá. Apja öngyilkos lett, a nőkhöz való furcsa kapcsolata verseiből — köztük pár nagyon szép van! — és a Kardos Péter által tíz éve gonddal kiadott Emma-leveleiből nyomozgatható ma is, nagy író, nagy költő nem lett, ráadásul a nagy szerkesztő is Osvát volt helyette, mindehhez évtizedeken át hurcolhatta — Fenyő szavaival — „magyarsága keresztjét” Bern, Berlin, Kassa, Kolozsvár, Bécs, Párizs, London és New York stációin, és meg kellett érnie a legnagyobb csapást is — 1930-ban levakarták nevét a Nyugat fejlécéről.

Az egyetlen komolyabb elismerést, a város irodalmi nagydíját természetesen New Yorkban kapta meg, ahonnan 1948-ban tért haza, miután évekig ápolt feleségét eltemette.

Amikor hazatért, az emberileg nem minősíthető Gellért Oszkár gúnyosan ajánlja fel: annak ellenére kigurigázza az öreg és halálos beteg Ignotust tolókocsin a Margitszigetre néhanap, hogy az „gyalázatos” cikket írt Leninről, és ami még súlyosabb: nem küldte el neki, Gellértnek könyveit.

Ignotus köszönte szépen, de meghalt inkább gyorsan. Nem akarta itthon folytatni az emigrációt.

B. I.