Ország fóliában

Megindult a razzia. Elszánt közegek rajzanak szét az országban, és éberen ellenőrzik a könyvesboltokat: le van-e fóliázva minden, ami gyermekvédelmi szempontból aggályos. Visznek földmérőt is, mert ha kétszáz méternél közelebb van a templom a fóliátlan irodalomhoz, attól szakrális antianyag-robbanás következhet be. Akkor is, ha a templom rég üres, egyébként nem függetlenül attól, hogy a kereszténység ilyen fóliaellenőrök képében jelenik meg manapság.

– De hát akkor nem lehet Mici a neve! Miért hívod Micinek? – kérdezi a mesélő Róbert Gidát a mackójáról, aki pedig fiú. – Mert úgy hívják. Nem érted, hogy úgy hívják? – kérdez vissza a gyerek értetlenül, mire a szerző pironkodva meghátrál, ahelyett, hogy a helyszínen megbírságolná Róbertet, esetleg lefóliázná a száját. Ez még mindig a legnépszerűbb mesekönyv a világon, generációk nőttek fel rajta, és túlélték tömeges nemváltás nélkül. A második legnépszerűbbről, a kis hercegről ne is beszéljünk: ő annyira genderfluid, hogy szinte mindig nő játssza, továbbá egy növénybe szerelmes.

Emlékszem Gulyás Gergely arcára, amikor valamelyik kormányinfón megkapta a kérdést, hogy akkor mi legyen Szapphóval, akinek szégyentelen homoszexuális propagandája az iskolai szöveggyűjteményben olvasható, sőt kötelezően olvasandó. Megsajnáltam szorult helyzetében, határozottan egy ijedt zsömlére emlékeztetett. Bármely, nyomokban tisztességes ember ekkor vett volna egy nagy levegőt, lehajtja a fejét, aztán a pulpitusra csap, és bevallja, hogy hát egy veszett hülyeség ez az egész törvény. Hogy nyilvánvalóan nem lehet kiradírozni a világból a leszbikusokat és a melegeket, ez hazugság lenne, a kultúra megcsonkítása. Hogy az oktatásnak pont az a feladata, hogy a gyerek fel tudja dolgozni Szapphót, és aztán más hasonló szövegeket is. Hogy elnézést, önnek igaza van, ez a törvény így nonszensz, én a legközelebbi kormányülésen ezt előterjesztem, átgondoljuk, valaki valahol tévedett, talán egy malomtulajdonos kulák.

Na, ilyenkor jön jól, ha az ember nyomokban sem tisztességes, a szavazói meg jórészt ostobák, mint a tök. Akkor mondhatja, hogy szöveggyűjteményre nem vonatkozik a törvény; noha az aztán biztosan elér minden gyereket, és ha az nem okoz bajt, akkor a könyvesboltban hányódó képregény se fog. De a sajátjai nem kérik számon, ezek nem látnak ellentmondást, mellesleg pedig nem is fogják fel, mi a baj Szaffival, azon kívül, hogy cigány.

Az értelmesebbje pedig – beleértve a kabinetminisztert – érti a csíziót: tökmindegy ám, mit olvasnak és néznek a gyerekek, hiszen azok több tévésorozatot meg videojátékot fogyasztanak, mint könyvet, miközben ezekkel szemben a magyar hatóság totál tehetetlen. Arra jó az egész, hogy hőbörögjenek a könyvesboltokban hemzsegő gyanúsan szemüveges alakok, és ennek örülhessenek a mieink, akik viszont úgyse mennek be oda. Valamivel örömet kell szerezni nekik. Ugyanis ezt kapják oktatás meg egészségügy helyett. Hogy másoknak is szar. Ez a magyar állam egyetlen közszolgáltatása, amit magas színvonalon ellát. Tanárt és háziorvost nem képes biztosítani, de ellenséget igen.

Eközben Tallinnban. Észtország kormánya konkrétan azzal ünnepli a melegházasság legalizálását, hogy ők kinőtték Kelet-Európát, és a helyük a skandináv világban van. A skandináv világ előnyei között megemlíthető a világ legmagasabb boldogságindexe, ami abból áll össze, amikor az embert nem csesztetik azért, amiről nem tehet, és amiatt sem kell szégyenkeznie, aminek örül. Mert nem attól boldog, hogy száz kilométerrel arrébb valaki más boldogtalan, hanem hogy a gyereke lediplomázott, neki magának nem kell nélkülöznie, a betegségéből kikúrálták, és épp elolvasott egy jó könyvet, amely le se volt fóliázva. Na ez az, amit Finnország meg tud adni a polgárainak, Észtország törekszik rá, Magyarország kormánya pedig elrugaszkodott, megvalósíthatatlan, légből kapott fantazmagóriának tekinti. Azt nálunk úgyse lehet. Hát lopni ki fog akkor?

A Pride nálunk azt jelenti, büszkék lehetünk, hogy vannak még itt, akik kiállnak. Vannak, akik ellátnak Skandináviáig, de legalább Észtországig, és értik, hogy nem szükségszerű és nem is normális, ahogyan itt élünk. Hogy ebbe belenyomorodik, aki elaljasulni vagy elbutulni nem hajlandó. Itt egy mackót nem hívhatnak Micinek, mert lövünk. És rögtön utána kikérjük magunknak, hogy barbárok lennénk.

Amikor az észtek azt mondják, kinőtték Kelet-Európát, az azt jelenti, hogy egy szánalmasabb, betegebb, elmaradottabb civilizációból sorolnak át éppen egy másikba. Kelet-Európán pedig Magyaroszágot értik. Nem a cseheket, nem a szlovákokat; de még csak nem is a lengyeleket, akiket csúnyán visszahúz ugyan a vallási téboly, de még nekik is vannak eredményeik azon túl, hogy a saját polgáraikat megbélyegzik és kellemetlenné teszik az életüket. Ez végül is eredmény, ezt fel tudjuk mutatni, a primitív nyomorúságnak szimbolikus zászlóvivői vagyunk. Lefóliáztuk magunkat: elrettentő példa lettünk. Embervédelmi okokból.