Horkolás

— Hova mész?

— A hallba.

— Minek mész te a hallba?

— Add ide a kispárnát!

— Nem értem.

— Nem baj.

— Hogy érted?

— Engedj, kérlek, aludni!

— Várjál csak…

— Nem várok.

— Most végül is hová mész?

— Aludni.

— Hová mész…

— A hallba.

— Na várj csak…

— Nem várok.

— Minek mész te a hallba?

— Aludni.

— Na várjál.

— Nem várok.

— Könyörgöm… Egy, egyetlenegy dolgot mondjál meg nekem, egyetlen-egy dolgot. Azt ugyanis, hogy mi a kurva életnek mész te a hallba aludni? Azt az egyetlen egy dolgot mondd meg még nekem!

— Mert horkolsz.

— Mit csinálsz?

— Nem én.

— Hát ki?

— Te.

— Én?

— Te.

— Horkolok?

— Mint az állat.

— Na várj csak!

— Nem várok.

— Miért… Miért is…

— Miért is horkolok én?

— Mert részeg vagy.

— Én?

— Te.

— Na várj csak!

— Nem várok, könyörgöm, engedj el, segíts inkább, holnap…

— Nem arról van szó, mi lesz holnap! Hoppá…

— A harmadik poharat töröd el…

— Nem arról beszélek, hányadik a pohár… Arról beszélek, hogy, na idefigyelj, na, hogy el kell-e hagyni azt, aki — teszem föl —, hangsúlyozom: teszem föl be van rúgva, és — teszem föl — álmában még horkol is? Ez a kérdés: el kell-e hagyni az ilyet?

— Gizi néni pohara volt…

— El kell hagyni az ilyet?!

— Horkolsz, hörögsz és a többi…

— Több is van?

— Ha részeg vagy, vagyis mindig, horkolsz, csapkodsz, üvöltözöl, hánykolódól, káromkodol, karmolsz, porolsz, harcolsz, küzdesz…

— És?

— A pofámat szétvered…

— És?

— Könyörgöm, hogy hagyj aludni! Hétre be kell vonulnunk…

— Na most akkor engedd meg nekem… engedtessék meg nekem, hogy föltegyek még egy teljesen jelentéktelen, ártatlan, rövidke kérdést…

— Nem marad egy ép pohár…

— Föl teszem a kérdést! Tisztában vagy azzal, hogy hogyan horkolsz te! Hogy mit művelsz te negyvenhárom éve minden egyes éjszaka?

— Alszom.

— Te?

— Ha hagynak…

— Nos, akkor én most elárulom neked, hogy te… te… te lehet, hogy néha alszol is kicsit, de korántsem ez a jellemző, mert te negyvenhárom éve, minden éjszaka mindenekelőtt horkolsz, érted, de úgy horkolsz, mint egy fűrészgép, mint egy fűrésztelep, mint egy medve, mint egy hatalmas medvecsalád, mint egy medvecsalád, amelyben nemzedékek óta öröklődik egy kapitális orrsövényferdülés! A te horkolásodra nincsen is szó! A te horkolásod az valami különleges, elképesztő, baromi, eszelős horkolás…

— Mégis… az más horkolás…

— Mit csinálsz?!

— Az mégiscsak egy… ártalmatlan horkolás…

— Na várj csak…

— Nem várok…

— Szóval van ilyen horkolás, meg van olyan horkolás… horkolás és horkolás között mély ideológiai különbségek vannak szerinted… A horkolás az nem bődületes, nem fülsiketítő, nem sípoló, nem brummogó, nem szaggatott, nem mély és nem magas, nem… A horkolás az vagy ártalmatlan, mint a te horkolásod, vagy ártalmas, mint az enyém…

— Én legalább nem böfögök alkoholgőzt…

— Értem… tehát ez is van… horkolás és alkoholgőz, isten tudja mit csinálsz… Na várjál… Még egy kérdésem lenne, még egy utolsó kérdésem… emlékszel, hogy te mennyit ittál…

— Keveset, régen, ritkán és diszkréten.

— Rengeteget, gyakran, mint egy disznó… Nekem te ne papolj! Semmi! Érted? Kuss van! Te úgy ittál, mint egy gödény, mint egy másnapos gödény, aki délelőtt kiült a kocsma teraszára, maga elé húzta a sört, átnézett a párás korsón, és rádöbbent, hogy visszavonhatatlanul elfuserálta az egész szerencsétlen kurva életét. Szivornyáztál, hörpöltél, nyakló nélkül vedeltél… Emlékszel, amikor megittál kilenc kevertet a Trieszti nőben?

— A Streleccel, szegénnyel…

— Meg amikor a Bajnokban kiskorsóval kértük a konyakot…

— A diplomaosztás napján… elittuk a Murányi kalapját…

— Szegény öreglány… legalább nyolc kalapra fizette be a fiút egy szezonban…

— És amikor az Elosztóban fölálltunk…

— Fölálltál az asztalra és palotást jártál a vécésnénivel…

— És amikor csatosüveggel mentünk a Ligetbe…

— Micsoda idő volt… Telihold, tavaszszag, suhogtak a platánok…

— Igen…

— Igen.

— Rég volt.

— Nem volt rég! Semmi nem volt rég.

— Aztán megfájdult a fejem már egy korty után…

— Aztán többé nem ittál velem…

— Ittál mással.

— Veled lett volna jó.

— Aztán alig láttalak…

— Ha láttál, morogtál…

— Részegen jöttél, büdösen, még ittál, lezuhantál, és horkoltál, horkoltál, horkoltál…s

— Ne nyavalyogj buta tyúk!

— Hagyjál! Takarodj!

— Hideg lettél! Unalmas!

— Menj a rusnya nőidhez!

— Frigid liba!

— Rohadt strici!

— Menj a hallba! Dögölj meg!

— Megyek, megyek… Bevonulok… Szerdán műtét… tudom, mindegy… ez már csontrák, eddig tartott, nincs tovább…

— De én akkor sem mentem el mellőled soha! Nem vettem a kispárnámat! Nem mentem a hallba! Nem mozogtam, nem mászkáltam nem… nem… én ott maradtam melletted és hallgattam a horkolást, a te iszonyatos horkolásodat negyvenhárom éven át, hallgattam szeretettel, mert én annak dacára, hogy az valami szörnyű horkolás, én mégiscsak szerettem azt a horkolást… na várjál, hova mész.

— A hallba.

— Na várjál…

— Elesünk!

— Lófenét!

— Hol a botom?

— Kapaszkodj!

— Nagyon fáj.

— Ölelj át!

— Jaj…

— Bal.

— Jobb.

— Bal…

— Jobb…

— Mennek a

— Majmok…

Bächer Iván