Népszabadság, 1994. május 16.

BÄCHER IVÁN

A falu, ahová a sors vetett, sokat látott a múlt évtizedek, századok során.

De olyasmire, ami a múlt héten történt a határban, még nem volt példa soha.

Négy fiatal, jó erőben lévő derék dolgozó, mint évek óta mindennap, most is — ők ezért szerencsésnek mondhatók — jó reggel bement a téeszmajorba fölvenni a munkát.

Ez afféle zsákbamacskadolog — soha nem tudni előre, mi lesz az aznapi penzum: kaszálás, ekézés, ide- vagy odamenés.

De amikor múlt hét keddjén megkapták a feladatot, elhűltek a derék földművesek. Műtrágyázniuk kellett ugyanis. Öt hektárra kellett tíz mázsát leszórni. Mondhatnánk, nem nagy dolog. De nem akárhogy kellett műtrágyázniuk bizony — hanem vödörből, marékkal.

Tudni kell ehhez, hogy műtrágyázásra sor került a múlt rendszer alatt is.

Csakhogy ez eleddig nem kézimunka volt. Ez a művelet úgynevezett repülőgép, illetve műtrágyaszóró masina közbeiktatásával történt.

Ám az új kurzus ténykedése nyomán elszállt a repülő, széthordatott minden gépesített alkalmatosság — a téeszben csak az adósság maradt, és a puszta kéz.

A magyar paraszt persze sokat bír.

Fáj a nyak, letört a köröm, kimarva fehérre a tenyér — de az öt hektár be lett estére szórva. Még utána, a csárdában hosszas, ízes kommentárokkal megtűzdelt — itt persze jelzésszerűen sem visszaadható — beszámolóra is jutott erő.

De nemcsak szó örökítette meg az eseményt. A négyből az egyik dolgozó ebédidőben hazairamodott, hogy aztán egy videofölvevővel térjen vissza gyorsan. (A határon vagy óceánon túlra keveredett rokonok ilyesmit hoznak inkább, mint műtrágyaszórót.)

Többen kiszaladtak a határba — sok a ráérő ember itt — megtekinteni a látványosságot: a gyönyörű, végtelen, magyar rónán három kínjában röhögő paraszt nadrágszíjjal a nyakba erősített vederből puszta kézzel szórja a fehér port szerteszét, miközben a még harsányabb negyedik videokamerával botladozik a rögök közt utánuk.

A nézők közül valaki csöndesen morogta: „Négy év erőfeszítés, négy év Magyarország…”

Bächer Iván