Kopaszok

Ismertem egy házaspárt.

Feleség is, férj is magyar értelmiségiek voltak egykoron. Egyetemi tanárok mind a ketten.

Sok embert ismertek, sok emberrel voltak jóban.

Őket is sokan ismerték, sokan szerették, sokan talán nem. Istenem. Ilyen az élet. Ilyen volt.

Apámat alighanem szerették. Apám nagyon szerette őket.

Mikor morogtam, mindig védte őket. Morogtam, mert minden előadás után elhívták a bulira a Hatalom emberét. Nem szerettem az ilyet. Előadás után, a bulira a szakma, a barát, a nagymama jön. Nem a Hatalom embere. Náluk nem így volt. Náluk a szakma, a barát, a nagymama mellett a Hatalom embere is ott ette a kaszinótojást. Nem szerettem ezt. Apám védte őket. Érzelmes, indulatos ember volt. Hol a gyűlölet, hol a szeretet hülyítette el.

Őket szerette, és mindent megbocsátott nekik.

Hetente jöttek.

Az asszony apámnak kollégája volt.

Az asszony édesanyja apámnak is, nekem is, barátaimnak, rokonaimnak szeretett tanára. Testvérek, gyerekek, férjek, unokaöccsök, rokonok — mind tanárok, tanítvány, barátok, szerelmek, szeretők és így tovább, és így tovább. Száz szállal fonódtunk össze. Pestiek voltunk. Magyarok. Sok veszekedéssel, üvöltözéssel, haraggal szövődtek a szeretetet kusza szálai.

Aztán a házaspár Hatalmat cserélt.

Előadás után egy másik Hatalom másik embere ette a kaszinótojást.

Az előző Hatalom embere ejtve lett.

Neki is támadt az új kurzus. Leleplező cikkek sora jött. A házaspár nem emelt föl telefont.

Aztán a Párt kiküldte a párt.

Egy olyan országba, ahol a nácikkal összefekvő nőket kopaszra borotválták egykoron.

És megtagadtak mindenkit, aki addig volt nekik.

Kollégát, barátot, rokont.

„Ellenségeink vagytok” — mondták véreiknek pengeszemmel.

Nem becsülték a betegséget, a Halált se.

Apám egy évig haldoklott. Elmentek hozzá tizenöt percre egyszer. Letudták a dolgot. Szolgálták a Pártot, amely négy éve ellenfeleit ellenségnek tekinti és származás alapján minősíti.

Szombaton megnéztem a Parabolát.

A műsor készítői között ott volt a kurzus, a magát „keresztény”-nek gúnyoló kurzus vezető publicistája, a legnagyobb kormánypárt etikai bizottságának tagja is.

Nincsen tovább.

Nincsen bocsánat.

Magyar értelmiséginek ehhez a politikai körhöz többé nem lehet köze.

Gondolom, a házaspár nyárra végleg hazatér.

Egyetemi tanárok lesznek mind a ketten újra.

Itt mennek majd végig a Szent István körúton naponta megint.

Újra lesznek előadásaik. Újra lesz kaszinótojás utána.

De az ő fejükön nem lesz haj.

Bächer Iván