Turtóczki tanár úr

Nem volt benne semmi különös. Egyszerűen csak jó tanár volt.

Olyan, aki az ember eszében marad. Nem is gondolná az, aki tanít, milyen mélyre be tud vésődni.

Pedig Turtóczki tanár úr fizikát tanított, ez a tárgy pedig erősségem sose volt.

De pontosan emlékszem, hogy stabil hármasommal zavartalan, baráti, kölcsönös megbecsülésen alapuló kapcsolatot ápoltunk egymással. Ha időm engedte, figyeltem is, nem annyira az általa elmondottakat, hanem őt, mert szórakoztató előadó volt, kedves, emberi figura, és érthetően, szép magyarsággal és — süketségem már akkor kezdett kibontakozni — hangosan beszélt.

Szerette demonstrálni is a jelenségeket.

Azóta is, ha valami villanyt próbálok megszerelni, eszembe ötlik az a látványos performance, amelynek során álltunk zsinórban vagy nyolcan a teremben és lökdöstük egymást, mert mi voltunk az áram. Ezt egyébként maga is gyakran, szívesen és elsőrangúan vezette.

Hegyes orra csodálatos szikrákat vetett.

Nem nyűgözött le személyisége roppant súlyával, mint szeretett Mazsola osztályfőnökünk, nem vetette velünk halálos komolyan bolondos hóbortjait, mint Karakas tanár úr, nem volt zseniális ripacs, mint szegény Harkai tanár úr, aki nyolcféle színes krétát használva vitte föl lendületes mozdulataival a táblára kedvenceit, a tanúhegyeket.

Turtóczki tanár úr egyszerűen csak jó tanár volt.

Csöndesen, szerényen, humorral tette dolgát.

Kedvenc „képem” róla egy kirándulásról maradt meg: ül valami erdőszélen, dombtetőn és Kuruczcal és Miklósitscsal ultizik.

Pár héttel később leérettségiztünk, majd fölvételiztünk.

Osztályunkból ha jól emlékszem mindenkit, aki fizikából fölvételizett, fölvettek.

Az egyéves érettségi találkozót már nem várta meg. Előrement. Ha majd találkozunk, megkérem, hogy tanítsa meg nekem kedvenc kártyajátékát. Nem tudom mi lesz odaát, de az biztos, hogy jól fogok tudni ultizni.

Bächer Iván