Anyakönyvvezető

Kedves egybegyűltek, kedves ifjú pár, rokonok, barátok, ismerősök.

A kerületi polgármesteri hivatal és a magam nevében nagy szeretettel köszöntöm Önöket.

Az előttem megjelent két fiatal életének egyik nagy fordulópontjához érkezett el a mai napon. Hukk, pardon…

Életük pár perc múlva szorosan összekulcsolódik, vagy… szóval…

Na… most, hogy pár perc múlva örök hűséget esküdnek egymásnak, örök szövetséget, örök… örök… most … persze ezek csak közhelyek, persze, persze, örök… na mindegy, nem is az számít, kedves ifjú pár, meglátják, hogy nem is az a fontos, egészen más a fontos, hűség… hűség… istenem… ahogy így elnézem magukat, három évig tart majd ez az örök… örök… örök… persze, persze, örök… három, három és fél évet adok maguknak, na négyet, lássák, hogy kivel van dolguk, legyen öt, de annál egy perccel se hukk… pardon…

Az ötből már nem engedek…

Na nézzük csak… ki kezdi majd… hukk…

A kedves ifjú vőlegény túlságosan naiv, ártatlan, igen…

Maga egy igazi jó ember, maga, maga, maga szerencsétlen… hukk…

Rettenetesen megszívja majd… hukk…

Akárcsak én…

Pardon, ez a hatodik esküvőm máma, mindegyik után bedobtam, ugye, két deci pezsgőt… hukk…

A reggeli felesről ne szóljunk… Az magánügy… Egyedül vagyok, na… Nagyon egyedül… majd meglátjátok… Hukk…

Egy sört is elkaptam a Körtéren… na mindegy…

Szóval, hol is tartottam, ja igen, az örök, örök… persze, persze… drága, hófehér, ártatlan menyasszony, maga kezdi majd, hiába néz, ismerem az ilyet… hagyjuk ezt, mindegy, persze, persze, tudom én, hogy van, tudom én…

Egyszer csak jön valami, nem lehet tudni, hogy micsoda, de jön, talán visszateszi a használt gyufát a skatulyába, visszateszi az a barom, az is lehet, hogy a hátát vakarja majd, így vakarja mindig, így, a szőrös jobb kezével, így, így, így, hogy meg lehet őrülni tőle, vagy a kenyeret vágja ferdén, így, így, így, kanyarintja, az anyja istenit, így, így, ferdén, ferdén, nem egyenesen, hanem így kanyarintja, úgyhogy te már nem tudsz egy rendes szeletet vágni magadnak, ha a karéj maradékát szeled, akkor lesz egy jó kis éked, kenyéréked, ilyen e, azt zabáld… hukk…

Ha viszont levágsz egy egész karéjjal, akkor ott állsz markodban egy szétporladó kenyérszörnnyel, kenyérgnómmal, lépcsőzetes, elképesztő kenyérdeformációval, egyik fele hajszálvékony, másik fele bazivastag, nem fér a pofádba bele… hukk…

Eleinte még röhögsz rajta, milyen kedves fiú, ferdén vágja, ferdén vágja, mondod, mondod neki, kisöreg, kis cuncimókus, hogy vágod azt a kenyeret… hukk…

Ő persze csak vonja vállát… hukk…

Fél év múlva mondod neki, kisöreg, kis cuncimókus, tényleg bosszant, mi az isten haragjáért nem tudod egyenesen vágni azt a penészlepte, ragyaverte, elátkozott kenyeret… hukk…

A fele kárba vész…

Na és…

De ő rá se bagózik… Jól van kicsike, jól van, mondja, és csak vágja ferdén, vágja egyre…

Mondod, kérlek szépen, nagyon kérlek, vágd rendesen, egyenesen azt a rohadt kenyeret… hukk…

Mondja, vágja, megpróbálja, no de nem megy, nem megy neki… Nem tudja vágni másként, csak ferdén tudja vágni…

Miért baj az…

Te meg majd megörülsz, könyörögsz, rimánkodsz, esdekelsz, aztán meg a rohadt veknit kivágod az ablakon, földhöz vágod a levesestálat, magadat, kiabálsz, üvöltesz, sikoltasz, nyerítesz…

S ő szép nyugodtan csak úgy vágja, csak úgy vágja… ferdén…

A gané…

Ha csak meglátsz egy rozscipót, ha csak elmész egy pék előtt, megfájdul a fejed, kiszakad a gyomrod, patakokban ömleni kezd orrodból a vér…

Aztán elmész az anyóshoz ebédre, a gyerek nem eszi meg a hagymás krumplit, nem eszi meg a rántott húst, nem is jó, persze, hogy nem, de az aranygaluskát sem eszi meg, ő, igen ő, persze kiszálláson van megint, kiszálláson, persze, és akkor meglátod, hogy az anyja is úgy vágja, úgy vágja…

Ferdén…

És akkor… kiskakukk… megcsalod… de nagyon…

Na, mi van, mama, mit bámul a ronda malomkerék kalapja alól… Te tudod a legjobban, hogy így lesz…

Igen, igen… hiába vágjátok most még a pofákat…

Aztán persze visszakapja gyorsan, persze, visszakapja…

Előkerül a talonnő…

Talonspiné, talonbige, talon… hukk…

Minden jóravaló háztartásban akad egy-két ilyen… talonnő…

Ne félj kicsi, neked is lesz talonfiú…

Lesz kivel majd vissza-, oda-vissza- csalni ezt a szegény, szerencsétlent…

Meglátjátok… kedves ifjak… kezdődnek a telefonok… nem szól bele az a bunkó, csörög, csörög, nem szól bele… fölveszed és nem szól bele senki sem…

Te meg mondod, hogy azt a jó édesanyját… hukk…

Vagy megjátszod majd az európait, kedves uram vagy asszonyom, ez igazán nem vall polgári neveltetésre, legalább, köszönni illenék… ha már az én páromat méltóztatik használni…

Rohadj meg, mocsok!

Aztán jön majd pár szakítás… próbaidő… elköltözés… összefutás… fröccsözgetés… leskelődés… visszamenés… hukk…

Egy kis kávé a Gellértben… épp ő is ott van a könyvtárban, ott van dolga, éppen… majd meglátod öregem… ugrálj csak…

Talonfiú… brrrrbb… Művelt, olvasott, írott…

Dög.

Te persze bosszút állsz legott, aztán egyik elmegy megint… elmegy, aztán visszajön…

Jöjjön vissza, jöjjön vissza… én könyörgöm jöjjön vissza…

Gyere vissza, nagyon szépen kérlek gyere vissza, hisz annyi jó volt, annyi jó és ott vannak a gyerekek is… Hukk….

Persze, a gyerekek…

A gyerekek. ..

Ne vigyorogj buta liba…

Jó lesz, persze jó lesz… A gyerek, kettő, három, persze jó lesz…

Nem… nem… nem… ne gondoljátok, hogy csak jó lesz, hogy csak úgy…

A fiú mondjuk, úgy megbukik, akárcsak egy forradalom, matekból…

Nem veszik föl…

Vérhast kap…

A kislány helyből belesétál a a duplaszárnyú üvegajtóba…

Te, amíg szirénázol a megszokott útvonalon az ügyelet felé, töprengesz, hogy hogy tudott egyszerre két szárnyba lépni… hukk…

A kicsi, az az aranyos, hókonvágja kistesvérit kalapáccsal, lezuhan félemeletről, megzabál félzacskónyi szeget…

Mindennek dacára jó lesz, jó lesz… jó lesz, ne féljetek…

Ha meg nem, hát bemeséled…

Mindenben akad mégis valami jó…

Mindennek dacára jó lesz, sok lesz jó…

Jókat főztök… majd esetleg, jókat esztek… no, az jó lesz, hogy ha jó lesz…

Elmentek még vacsorálni eleinte… együtt… később aztán sajnáljátok már a zsozsót…

Jó lesz majd az otthoni ebéd, jó kis vasárnapi ebéd, paradicsomleves például, ó istenem… friss zellerrel, megpárolva, kis olajon, inkább vajon, apróra, sőt, nem is igazán apróra, inkább emberesre vágva, nem párolva túl puhára… ó istenem…

Gerezd fokhagymával, hús levével, sok, nagyon sok zellerzölddel, majd bokorral, kis kazallal, illatossal, ropogóssal… hukk…

Kicsinykét cukrosan, de nem túlságosan, egy csöpp citrommal, pirítós kockákkal…

Utána a rántott hús, persze, persze… hukk…

Jönnek az unokák, kell venni egy lakást, gyereknek, sőt kettőt, ha megmaradtok…

Aztán hatvanévesen, nagy tettre készen, makkegészségesen kirúgnak majd, de úgy, hogy még a pakkodat is otthagyod nekik…

Engem is ki akarnak rúgni már… Azt hiszik, hogy nem tudom… Csak azért tartanak, mert alig van pasas a szakmában… Mindegy… Olyan mindegy…

Azt már mondanom sem kell, hogy a középső leányt épp azon a héten hagyja ott Lajoska…

Nálatok dekkol majd három szép unoka, és nem lesz pénzetek, nem lesz nyugalmatok… hukk…

Mit bámulsz, te szerencsétlen…

Igen, igen…

Te meg kedves, buta tyúk, addigra majd elhízol, a Rigó Jancsi lesz a veszted…

Aztán csak elnézheted, ahogy ez a fiúcska ül már csak a fotelban…

Kisgatyában, homlokra tolt szemüvegben, kopaszon, szuszogva, megsárgult körmökkel… Ül, csak ül a tévé előtt…

Simogatja mellkasát… hukk…

Így-így… szépen, körkörösen…

Pár hónapig, pár évig csinálja ezt, így ül, így, a bal kezével a tarkóját vakarva mindig, jobbal a szívtáját szorítva…

Aztán egyszer csak, egy szép nyári estén, amikor majd a lakást belengi a virslis paprikáskrumpli tömör szaga, és a Híradó megy éppen, akkor, akkor puff! végígvágódik a kisebbik torontálin…

Te meg, mama hívhatod a mentőt, te meg aztán hívhatod, úgyse jön… Egy frászt jön. Azt mondja majd, hogy hívd ki a háziorvosodat előbb… Te meg persze üvöltesz, végül mégis kijönnek…

Pár napig jársz intenzívre, nejlonzacskó-kalucsniban, zöld köpenyben…

Aztán még adatik pár hónap, év talán… hukk…

De végül nem lesz olyan mákod, hogy arra ébredhess, hogy nincsen horkolás…

Nem lesz olyan mákod, mama…

Kapsz fél évet megtanulni, hogyan kell az ágytálat betenni flottul… Fölemeljük a feneket, fölemeljük, fölemeljük, nem hagyjuk el magunkat, azt a teremburáját, úgy van, úgy van, ügyesek vagyunk… jutalmul most bekaphatunk egy kicsike kockasajtot… puszit…

Aztán nem érdemes túl nagy fölhajtást csinálni… egy koszos kis urna is negyvenezer… már ma is… Addigra lesz félmillió…

Hazamész majd… és sokat megadnál egy szelet ferdén vágott kenyérért… hukk…

Végezetül, ha nem szúrtad el őket nagyon, ha csak viszonylag sikerültek, a gyerekek majd végigcsinálnak téged is…

Aztán kedves ifjú pár, kiskakukk…

Ajjaj, már itt toporog a következő csapat…

Ide a mancsokat…

Úgyis beadod a zaciba, nem baj, jól jön az az ezres… van ott egy príma kis kricsmi is a Kinizsi utca sarkán…

Megkérdezem az itt megjelenő Katalin Tamást, óhajtja-e… hukk…

Bächer Iván