Orosz rulett

Nyugodt, szélcsendes hétvégénk volt, azt leszámítva, hogy majdnem szétesett itt nekünk Oroszország. De végül minden jóra fordult!

Az államcsínyekről, katonai lázadásokról szóló hírekhez szokva vagyunk, unottan lapozzuk, görgetjük át, hogy Szudánban, Csádban, Észak-Jemenben valami rongyosgárda elkötött pár páncélautót, és nekiment a kormánynak. Vagy beleolvasunk mégis, próbáljuk megérteni, ki kivel van, és egyáltalán számít-e. Vagy csak műszakváltás van a pokolban. Csóváljuk a fejünket, érted, ez ilyen törzsi társadalom, nincs is állam abban az értelemben, mint nálunk. Hadurak vannak, magánhadseregekkel, és ennek persze hogy ez a vége. Feudális, na! A harmadik világ.

Most mégis felkapta a fejét mindenki, mert hogy Oroszországban történjék ilyesmi, az mégiscsak hallatlan. Pedig csak harminckét éve, hogy tankok lőtték a moszkvai parlamentet. Nem, a hír nem az, hogy olyan helyen történt puccskísérlet, ahol ez nem szokás, hanem hogy Oroszország a harmadik világhoz tartozik, már ha van egyáltalán értelme ennek a leosztásnak.

Nincs. De olyan jólesik leírni!

Kínában például igen valószínűtlen egy ilyen esemény, mert Kína áll az államszervezésnek azon a szintjén, hogy nehézfegyverek meg csapatlégvédelem ne legyen magánkézben, és ami a katonáknál van, azon is rajta tartsa a szemét. Ez nem erkölcsi minőség, csak amolyan know-how.

Vlagyimir Putyin, akiről Nyugaton is milliók hitték, hogy ötdimenziós sakkot játszik, pont hiányzott azon az órán, amikor ezt tanították. Neki jó ötletnek tűnt hadsereget adni egy sittes bűnöző kezébe, mert azok majd elvégzik a piszkos munkát. Lehet toborozni börtönben, lőni mindenkire ész nélkül, bedrogozva, hurrázva rohamozni Bahmutban. Mi baj lehet belőle? Tiszta haszon!

Prigozsin hadseregének fontos sajátossága volt emellett, hogy a tábornoka megengedhette magának, hogy járassa a száját. Hiszen volt egy hadserege, ugyebár; neki járt a szólásszabadság. És hónapok óta bő nyállal gyalázza a minisztert, a vezérkart, az egész istenverte, korrupt, impotens, lerohadt orosz katonai szervezetet. Amely nem képes ellátni lőszerrel, felszereléssel, üzemanyaggal és információval.

Téved, aki azt hiszi, hogy ezek a problémák kizárólag a Wagner-csoportot érintették. Csak ők voltak az elsők, akik fellázadtak, és inkább Moszkvába indultak, mint vissza a frontra. Ötezer ember. Egy átlagos orosz dandár. Bármelyik.

Igen, bármelyik elindulhat ugyanígy, akár minden szombaton. Ott lebeg felettük az ukrán ellentámadás rémképe, és ha nem is egyszerű ügy, azt ne gondoljuk, hogy az ott beásott oroszok optimisták mostanában. Nagyjából tudják, hogy meg fognak halni. Moszkva felé viszont szabad az út. Hiszen látták, nincs ellenállás, csak a repülők érik utol a gépesített konvojt, és azok sem sebezhetetlenek. Aztán lesz, ami lesz. Csak az a kérdés, mennyire látják biztosnak a halált, ami a fronton várja őket. És ahhoz képest mennyire jó ötlet inkább azokra a seggfejekre lőni, akik miatt ott szopnak másfél éve. Akik mindig, folyamatosan hazudtak nekik.

Prigozsinnak egy mondatba került volna, hogy a lázadását kiterjessze. Gyertek velünk, és akkor utána mindenki hazamehet. Erre nem volt képes – majd egyszer megtudjuk, milyen rugókra járt az ő kecses, érzékeny lelke. Talán végül igazán katona lett a banditából, és nem tudta elengedni a háborúját. Így nem lett belőle politikus, amikor arra lett volna szükség.

Az orosz katona nyilván haza akar menni. Ott verje meg az isten Herszon megyét meg Zaporizzsját, ami amúgy se az övék. Leninék aláírták a békét sokkal jelentősebb területi veszteséggel, mert ezt ígérték az övéiknek. Speciel emiatt nem is nagyon hőbörgött senki, mert lett utána elég más téma.

Majd megígéri más, ha most Prigozsinnak nem jutott eszébe. Pedig azt elmondta ő is, hogy Ukrajnában nincsenek nácik, hogy a háború hazugságokra épült. De hát akkor nem is kell megnyerni. Ez nem egy igaz ügy, amit gáncsol a Nyugat meg a konok ukránok, hanem egy tévedés. Amely már most a harmadik világba lökte Oroszországot. Nélkülözést, szegénységet, válságot és gyászt hozott az orosz népnek is, de őket a rendőrség agyba-főbe veri, ha tiltakoznak. Ennek csak így lehet vége: erővel. Úgy, hogy a civileket gumibotozó rendőr mögött megjelenik Oroszország pillanatnyilag jobbik arca. Egy negyventonnás tankban. Messziről jött, és elege van. Ekkor a gumibot lekonyul, a műanyag páncélba öltöztetett rendőr elszalad. Jön az újratervezés, bezárul egy ajtó, de kinyílik egy ablak, és azon kiesik a nagy Vlagyimir, az Ablakból Kilökdöső.

Ide vezetett a blöff, amit megetetett népével és a Nyugat oroszrajongóival, köztük a magyarokkal. Hogy ez működőképes alternatívája a demokráciának. A csődbe. Közép-Afrikába. És még ő sem nyert: a békés nyugdíjasévek helyett most már semmi más nincs hátra, mint a halálfélelem, és annak elkerülhetetlen beteljesülése.

Aztán legalább amíg újra kitalálják, miért ők a világ urai, addig nyugtunk van tőlük.

Szóval figyeljük a híreket a következő szombaton megint. Akkor húzzák az ötöslottót is.