Komprádor burzsoázia

A Magyar Hajnal szerkesztőségében történt, 1993-ban, lapzárta előtt félórával, hogy Pap Jolán korrektor nagyot kiáltott:

— Jesszusom, mi ez?

Fölpattant, és kétségbeesetten szaladt át a levonattal szemközt ülő kollegájához, Kis Feróhoz. Jolán huszonhét éves volt, Feró huszonöt.

— Mi ez, Ferókám?

Feró gondterhelten betűzött: — Komp… komprádor… burzsoázia… Nem tudom.

— Van ilyen egyáltalán? — kérdezte szinte sírva Jolán.

— Nem tudom.

A lap kézről kézre járt. Megnézte a hírrovat két siheder munkatársa, egy stúdiós a kultúrrovatból, aki negyedéves bölcsész volt civilben, egy fotós, egy külpolos, egy színikritikus és a mindentudó bűnügyi riporter.

A jelzős szerkezetről egyikük sem hallott.

Végül a mindenki által szeretett és tisztelt Szabó Zsiga bácsi, az ősz halántékú ügyeletes szerkesztő kezébe került a papír. Az öreg elcsodálkozott egy kicsit, aztán bólintott:

— Hát igen… Van… volt ilyen… mehet.

— Mit jelent ez, Zsiga bá? — kérdezte a korrektor kislány tudásszomjasan.

— Ez? — vakarta meg fejét az öreg — Hát hogy is mondjam… Ez… ez… Ezt nem lehet megmagyarázni ma már… Ezt vagy érzi az ember, vagy nem érzi… — adta fel a szerkesztő, és furcsa mosollyal nézett végig a fiatalokon, akik immár végérvényesen kimaradtak valamiből, akik már soha meg nem tudhatnak valamit, akiknek a Potemkin sem lesz már egyéb, mint egy herceg, vagy legjobb esetben is egy furcsa kis falu. .

B. I.