Szőlőhegyi beszédek

— Jó itt.

— Naná. papa. Még szép, hogy jó. Azért van ez. Hogy jó legyen.

— Persze, persze.

— Az ember kiszellőz itt. Kiszellőzi a sok hülyét.

— Naná.

— Persze, persze.

— És jó a bor.

— Naná.

— Persze, persze.

— Nem savanyú?

— Persze, hogy nem.

— Jó?

— Jó.

— Ugye?

— Jó.

— Persze, persze.

— Kicsit savanyú, de jó.

— Persze, hogy savanyú… De jó. Marhajó. Persze.

— Viszek majd a deszkbe is. Annak a hülye Kleinnek. Bár nem érdemli meg. Ne tudd.

— Párizsban ittam hasonló rosét, amikor a múlt héten turnéztunk ott.

— Persze. Nekem egy simontornyai betegem szokott hozni ilyet. Persze. Azt szlopálom, ügyeletben.

— Olyan hülye az a Klein, mint három másik. Lassú, mint a sár, nem tud írni, lyukas marad az oldala, elfelejti a kódot, elúsztatja a lapot. A nagy Klein! Papa!

— A Kugler, ne tudjátok, a szólamvezetőm, az a sváb, az úgy berúgott Párizsban egy ilyen bortól, hogy a koncerten mindig pontosan lépett be, pedig az igazán nem szokása. Mindig később lép be, mert különben nem tudná senki, hogy ő is ott van. Ne tudd.

— Persze, persze. Én sem vagyok sokat ügyeletben, persze. Csak minden szombaton és vasárnapon, és húsvétkor persze, és karácsonykor és újévkor, és Józsefkor és Sándorjózsefbenedekkor, persze, és a hétköznapokon, persze, a jó édesanyját persze, a Mészárosnak, tudjátok ő az osztályvezető főorvosom, dr. Mészáros, doktor hentes és mészáros… Persze. Persze. Tölts!

— Tölts magadnak, papa. Gyorsuljunk fel! Ezt szoktam mondani a Klemnek is, amikor fél ötkor még egy oldala sincsen, gyorsulj föl papa, mert uszoda lesz, ha nem lennék mellette, minden nap vihetné a Renault-ján vidékre a lapot, semmi se lenne nélkülem, de a pofája persze nagy, azért, mert kettővel följebb van az a hülye neve a impresszumban…

— A Kuglernek is, a múltkor a Rózsalovag ment, az elég nehéz, ne tudd meg, mindenki bement már háromnegyed hétkor gyakorolni, a Kugler az becsukja a kottát, hátradől, és mondja, hogy ő blattolni fog, én háromszázszor játszottam, ráadásul értek is valamit a hangszerhez, de még én is megnéztem egy-két részt, ne tudd meg milyen dögnehéz a Rózsalovag, a Kugler még nem játszotta soha, ugye most jött át az áházétól, rögtön szólamvezetőnek, csak tudnám miért, na mindegy, szóval mondja, hogy ő blattolja majd, a Kugler, akinek ha tudja a darabot, akkor is úgy szól a hangszere, mint amikor a szekrényt tologatják, ne tudd meg, ugye hét óra, negyed nyolc, akkor már kezdeni szoktunk, hét húsz, hét huszonöt, sehol semmi, fél nyolc, az istenit mi van, ne tudd meg, aztán háromnegyedkor kijön a tenor a függöny elé, és mondja, nem is mondja, hörgi, mutatja, hogy őmiatta elmarad az előadás, ne tudd meg, mondom a Kuglernek, hogy öreg, most már kinyithatod a kottát…

— Persze. A Mészáros meg, a doktor hentes és mészáros az is zenész, persze, néha beviszik a kezét a zeneakadémistáknak, azon tanítják a tremolót, persze, persze, amikor belevág a hasba, akkor már nincsen baj, mert akkor már be van rúgva, persze, persze nincsen baj, hisz ott vagyok én is, ugye ő azt hiszi, hogy tud nekem mutatni valamit, persze, évfolyamtársak voltunk, egy szigorlaton se ment volna át, ha nem ülök mindig mögötte, persze, aztán ő lett az osztályvezető, persze, úgy is néz ki az az osztály, fele annyi műtét se kellene, ha rendesen csinálnánk, minden második beteget újra kell bontani, mert kell az ágy, persze, kell az ágy, kihúzzák a drént időnek előtte, persze, kell az ágy, és persze, hogy belobban a beteg és jöhet vissza, persze, de én nem szólhatok, a hentes a főnök, én csak egy segédorvos vagyok, ugye, én vagyok a hentes jobbkeze, az egyetlen keze a sok közül, amelyik nem remeg, persze, látom hogy mi van, persze, kikapják a csövet, mert kell az ágy, aztán belobban, szívhatják, bonthatják, persze, hukk!…

— Gyorsuljunk fel, papák! A Klein még ráadásul írni is szokott. A Klein! Egy Klein! írni! Papa! Egy Klein! Publicisztikát! Klein! Papa! Én ha akarnék tízszer, mit tízszer, százszor jobb plubli… plubli… papa töltsél, mert kiszáradt a torkom, ezerszer jobb publicisztikát tudnék írni, mint a Klein. De nem írok. Nem akarok. De a Klein akar! Ő akar! Ő ír. A Klein ír! Egy Klein! Érted ezt, papa!

— Hát én tudok egyedül bőgőzni ebben az országban. Ne tudd. Hát a Kugler, az egy közepesen betanított fűrészipari szakmunkás a budaörsi fatelepről. Ne tudd. A szólamvezető! Kugler. Amikor én a hangszeren még játszani is tudok. Én tehetek arról, hogy nem írtak erre a rohadt mackóra egy rendes darabot sem? Van ugye a Dragonetti koncert, ne tudd meg. Meg a Koussevitsky. Oáááá! Hukk! Én játszottam persze a főiskolán, játszottam mindkettőt. Bejöttek a hetesbe, amikor gyakoroltam, bejöttek, hogy ez mi. Úgy játszottam. Ne tudd! Bejöttek a folyosóról, hogy mi ez. Én voltam. Meg szegény Koussevitsky. Arról én nem tehetek. De az el volt játszva. De a Kugler a szólamvezető. Aki nem tud kiizzadni egy szinkópát, ne tudd, csak fűrészelni tud, ne tudd, csak fűrészel az a sváb farok, bő-bú, bő-bú, bű-bú, nem tudja lejátszani a pontozott ritmust a Wagnerben, amikor bejön az óriás, ne tudd, a hülye… hülye… hukk…

— Persze, persze. Tudnék mesélni én is. Már rég adjunktus lennék, ha nem kalapos lett volna a papám. De hát kalapos volt Verpeléten. Persze. Hát tehetek én róla, hogy kalapos volt az öreg. Ráadásul Verpeléten! Hát tehetek én róla, persze, persze, kalapos, szegény… bezzeg a hentesnek professzor volt a faterja, persze, hentesgóré a klinikán, már a nagyfaterja is ott öldökölt, persze, hát tehetek én róla, hogy kalapos volt az öreg, persze, persze, Verpeléten, Verpeléten, Verpeléten…

— Ne bőgj papa, ne bőgj! Igyál! Ez jó! Savanyú egy kicsit, de jó. Igyál papa, ne bőgj! Nézd, milyen szép itt. Süt a nap, nézd, szemben a szőlők, a présházak de szépek, virágzanak a barackfák, nézd az eget, a fákat, az erdőt, ez a jó, papa! És a Klein is megjárta múltkor. Járt a pofája, a főnök megunta, odaszólt, hogy te Pici, hozz ide nekem egy tegnapi lapot, odahozta neki az a hülye, azt mondja a főnök, nyisd ki Pici, ne ott, ne ott, ne ott, ott! Mutatja az impresszumot, nézd meg Pici, hol van a te neved, na, és hol van az én nevem, na, most mérd le hány centi van a kettő között, és aztán mehetsz, mert már megint az MTI írja a lapot… Égett a Klein, mint Gyöngyös, úgy égett szegény…

— Persze, persze. A múltkor a műtőben maradt egy betege a Mészárosnak is… Persze… Hukk…

— Ne tudjátok! A Kugler meg buzi…

— Na ugye…

— Persze…

— Igyunk…

— Töltsél papa …

— Na…

— Persze, persze…

— Igen.

— Itt jó.

— Az.

— Jó.

— Koussevitsky…

— Persze…

— Igyunk.

— Igyunk.

— Igyunk.

Bächer Iván