Panír

Reéth S. Fülöp fogtechnikus mindennél jobban szerette a rántott csirkeszárnyat. Azt csinált, ha csak tehette, azt evett, ha csak ehette.

Egyszer, egy szép Fülöp-napon csinált Reéth S. egy nagy bulit. Elhatározta, hogy vendégeit rántott csirkeszárnnyal lepi meg, nem spórolásból, hisz volt pénze Reéthnek, előző héten adott el hat remek protézist, azért vett szárnyat, mert az a jó, vett a Lehelen öt kilót, leszállítva adták, százhetvenért. Nem volt a legszebb, kicsit sárgás, kicsit szőrös volt a szárny, mintha még egy egészen icike-picike stichje is lett volna, de jó alaposan lemosta és besózta Reéth, aki örült szerfelett, hogy szárnyakat kapott.

Ott állt aztán szombat reggel a számtalan csirkeszárnnyal.

Salátát is kellett összedobnia, porszívózás, megmiazisten — sokallta a munkát Reéth S.

Gondolkozott, spekulált és felhívta egyik kedves, közeli barátnőjét, a Kodály Katát.

Rendes, kedves, csinos lány a Kodály, papája külkeres, anyukája szorgos, ő pedig egyetemista, spanyolos és egyke. Kis lakásban él egyedül. Háztartást nem vezet. Akkor eszik, ha kap. Ritkán éhezik.

Mondta a Kodály, hogy jön azonnal és segít.

Nekilátott a Reéth S. a panírnak. Örömmel csinálta. Eleinte villával forgatta a lisztbe, sóval, kis tejjel elkevert harsánysárga tanyasi tojásba, és a saját kezűleg, direkte nem túl finomra reszelt morzsába az összecsukott szárnyakat, csinálta, csinálta, csinálta, közben a villára vaskos gumóként kötött rá a panír, csinálta Reéth S. kézzel tovább, egyre vastagodó panírkesztyűben csinálta, közben kezdte sütni is, elkészült a saláta, végigrohant a nagyobb tereken a porszívóval is, miközben panírozott és panírozott Reét S. és töprengett közben erősen, hogy hol lehet a Kodály.

A barátnő este érkezett, csinosan, frissen, kikenve-fenve, kedvesen, mondta, hogy nem jött mégsem, azért, mert nem jött. Gondolta, hogy nem jön.

Kodály Kata, aki az ételt enni szokta főleg, nem tudta, nem is tudhatta szegény, hogy azt lehet csinálni is.

Az épp úgy-ahogy elkészült olajszagú Reéth S. haragudott magára: tudhatta volna, hogy az emberek különfélék: van, aki ad, és van aki kap, van aki ezt ad, és van, aki azt, van, aki csendesen belepörög a konyhába, és van akinek a csirkeszárny ab ovo panírozva, kisütve létezik csupán.

Bächer Iván