Miska bácsi a Mikulás

Egyszer, valamikor réges régen, van annak már nyolc-tíz éve is, a szerkesztőségben a Miska bácsi lett a Mikulás. Miska bácsi, a telefax.

Mert csak így nevezték Miska bácsit, aki az úgynevezett eljáró szép hivatalát töltötte be. Az eljáró feladata az volt, hogy a szerkesztőség és a nyomda közötti négy villamos — és három egyéb — megállónyi utat, oda kézirattal, vissza levonattal egy pattintós szatyorban naponta hatszor-nyolcszor megtegye.

Szép munka volt, és Miska bácsi különösen jól csinálta. Majdnem mindig meg is jelent a lap.

És egy szép decemberen a Miska bácsi lett a szakszervezeti Mikulás is.

Készült rá nagyon. Már november végén begyűjtötte a dolgozók gyermekeinek névsorát, még fényképeket is kért, hogy minden gyereket nevén szólíthasson majd, kis cédulkákon szellemes mondásokat is kapott, hogy például „Tihamér, hallom te szereted a lecsót.” vagy „Ugye Lajoska ezután mindig kitakarítod majd a macska lavórját?”. Miska a bizalmival december elsejétől ötödikéig minden délután lement a Kékfrankosba megbeszélni a dolgokat, harmadikán az egyik korrektor hölgy behozta piros télikabátját, a másik korrektor hölgy fantasztikus vattaszakállat készített Miska bácsinak, a sokat látott Jóska sofőr pedig elhozta Tomajból a nagyapja egyik puttonyát. A zacskókat a szakszervezeti bizalmi első helyettese vásárolta meg Miska bácsinak aki rettenetesen izgult, otthon tanulmányozta a képeket, a szövegeket, legalább tízszer fölpróbálta a ruhát is, szóval készült Miska bácsi nagyon.

Aztán szombaton délelőtt, amikor a kiöltözött gyerekek, a beöltözött Miska bácsi elé járultak a tanácsteremben, mégis megtörtént a baj.

Miska bácsi ugyanis úgy be volt rúgva szegény, mint egy Jáva motor.

Orra vörös volt, szomorú, kék szemét túlvilági pára lepte be és olyan szagot árasztott szegény Miska bácsi, mint háromfejnyi, vörösborban pácolt fokhagymapép.

Antré gyanánt lefegő, vörös kaftánjában rettenetesen fölbukott, hátáról leröpült a puttony, a szobában szerteszóródtak a szakszervezeti csomagok. Aztán amikor a csomagokat és őt is összeszedték, percekig kereste a cédulákat, de csak néhány tavalyi interjúlevonatot és egy kis gyulait talált a zsebében. Belekezdett aztán az osztásba, imigyen szólítva maga elé a delikvenseket: „Gyere te kis fitos, ki fia borja vagy, egyem a szívedet, na itt van, nesze, az anyád ne sirasson,…” és így tovább. Néhány gyereket megismert ugyan, a régi főszerkesztő két kislányát például, de aztán kiderült, hogy azok meg nem azok voltak.

Aki gyerek különösen megtetszett neki, annak két zacskóval is adott, úgyhogy a végén kevesebb lett a csomag, mint a gyerek, úgy kellett lerohanni a büfébe pótlásért. A várakozási idő alatt Miska bácsi ugyan szóval tartotta az egybegyűlteket, de a hatást rontotta, hogy előadás közben „Az isten verje meg ezt az elizélt életet!” felkiáltással ki-kikapott zsebéből egy jókora laposüveget és meg-meghúzta, de nagyon.

Végül a Mikulást úgy kellett a gyerekeknek kitámogatni, de nem haragudott rá senki sem, még egy csomagot is kapott, sőt egy palack bort is, hisz mindenki tudta, hogy pénteken új főszerkesztője lett a lapnak, akinek első dolga volt, hogy még aznap az eljárót kirúgja.