Hólesés

November vége van.

Ül az ember a tanteremben, ül, mint már hónapok óta, megszokva már mindent, fásultan, törődötten ül, túl már minden rosszon és túl már még annál is rosszabbon, dolgozaton, kicsin, nagyon, két keserves, felejtendő felelésen, mindegy, fontos, hogy van már négy jegye, ül az ember a középső padsorban, mondjuk, középtájt mondjuk, de még jobb, hogyha hátrébb, hogy mögötte már csak a Bátki üljön, az egypados, aki egymaga terpeszkedik kétszemélyes birodalmában, holmiját, egyetlen apró füzetét, a Révai Lexikon első hét kötetét, a bés Bendától kölcsönzött — ő is úgy örökölte a tavaly érettségizett Serestől — másfél pár tornacipőjét, hónapok óta száradó törölközőjét, kalapácsát, lepkegyűjteményét és apró kis laptopját férfias hanyagsággal szerteszórva, lábát szétvetve, fejét fölvetve, magányosan, de mégis büszkén, hogy ő már nem szorul senkire, hogy ő már egymagában is megül, zsibbad az ember a Bátki előtt a tanteremben, kedves padtársnője mellett, akivel azonban most nincs mit kezdeni, fizikából felvételizik szegény, átszellemülten jegyzetel, minden a privát kommunikáció felvételére irányuló kezdeményezést indulattal hárítva el, szép szabályos profilját oldalról most még csak úgy elnézni sem hagyja, oda sem pillantva sziszegi csak, azért mi tudjuk, szeretettel: „A francba!”, ül az ember odabenn, a tanteremben, a fáradt, törődött, szürke csöndben, amit a távoli, monoton, őszi tanárszó csak hangsúlyozottabbá tesz, ül az ember a padban, a Miska széles vállának biztos oltalmában, ül az ember, kihunyva belőle minden szereplési vágy, ül csak az ember, akár egy már mindenen túllévő, öreg, közömbös, korhadt fatuskó, aki az óráját nézi meg ötpercenként csupán, és az ablakon tekint ki néha, a szürke, ólmos égre, amely beúszik a terembe észrevétlenül és rátelepszik padra, gyerekre, tanárra, ül az ember, ül, csak ül, kitekint … és egyszer csak felüvölt borzalmasan: „Esik a hó!”

És akkor mindennek vége van, a legmorcabb, legrutinosabb tanerő is csak zavartan, mosolyogva áll, amíg az ember tódul, les, szagol, és bár aztán visszaül, és minden megy tovább, de már nem egészen úgy. Valami történt, valami jó.